Vörös István

NYÚJTÓZÁS A FELHŐTAKARÓIG

2000 május

NYÚJTÓZÁS A FELHŐTAKARÓIG

Kinyújtom a karom, kézfejem a fejem
fölött, mint két műholdvevő.
És érzékelem is a jelek áramlását

ujjbegyeimmel. Tenyerembe két
térdet érzek nehezedni. Aztán
valaki csuklón ragad, és én

nyúlni kezdek, mintha Greco képet
Greco másolna a múzeumban, amíg
tűhegyes figuráiba be nem tud
fűzni egy kék fonalat. De a csontjaim

lent tartanak. Talpam a földön,
ujjaim egy felhő szőke
szeméremszőrzetében járnak,
az egyik belecsusszan a lyukba.
Zápor ver végig a kerten, villámlik,

a szomszéd telken süt a nap.
Fotózgat az ördög a nudistastrandon.
Én meg, vízparti felhőkarcoló,
ellátok a sétányra a túloldalon.

Egy nyögve kidőlő fa gyökere
angolnát dob két miniszoknyás
lány elé. Úgy siklóm vissza

eredeti formámba, mint
betolható rádióantenna. A lét

zihál. A tenyerem izzadt, fémszagú.

kép | Mathilde Audiau, flickr.com