Necz Dániel

GYERMEKKORI LÓEMLÉK

2009 május

GYERMEKKORI LÓEMLÉK

Fémesen csattog a lovak
patája, szórja a hideg
homokot, s vad csörtetésüktől
dübörög a lóversenypálya,
zakatol izom, lovas és csont.
A tribünök félárnyékban
visszhangoznak, s az ég
szotyolahéjtól szürke;
eső szitál, villám rugdal,
hideg patákon trappol a zápor,
míg a lovak szeme
halványkék tűzzel lángol.
Vágtatnak, és mintha az időn is
átnyerítenének, s tükörsima,
fekete testükről visszaverődnének
az elmúlt évek. Orrlyukaik,
mint kohók, lángot fújnak,
mintha csak a távolságot égetnék el,
és a torkomban érzem
én is velük, milyen a cél előtti
utolsó levegővétel.
És ha félsz is még, ha eltévedsz
a múltban, elterülsz a homokban,
s feladod, átgázolnak majd rajtad.
Sörényükön megszenvedett
diadalod lobog.

kép | Mike LaChance, flickr.com