Horgas Béla

NAPLÓ-VERS: PIK, PIK

1999 április

NAPLÓ-VERS: PIK, PIK

Hatvan után, hetven felé; megérte-é?
A lábad elé nézhetnél, hatnál hangzata-
iddal, mennél úgy valamire, már itt az ideje.

A szél mint vágtázó óriás-lovas idegrendszere,
szárnyként kifeszül, búg, sötét húrjai, jajai.
Hat rám, van, hátamba fú, nyakamba nyúl.

Éjjel alaktalan banda visítozott kinn, kés-élek,
gyerekkoromból a disznó, mikor hajnalban ölte apám.
Lépcsőfogak csikorogtak kínban: a Moszkva tér.

Dokumentum-képek aztán az álom ernyőjére hulltak,
a falu széli gödörben férfiak megcsonkított hullái:
huszonnyolc, negyvenöt, hat, van, múltam, tam.

Megyek, viszem, mire? Ne mondd,
hogy semmire. A szavakon, a havakon át, nagyítón,
mézgás kockába látok: mi az?

Pőre tér. Vér és szurok elegye dől. Csont a bőrt kiböki
ott. Itt is. Mondj más receptet. A papíron sétáló ceruza is
reszket. Mégsem ezzé kellett volna lennem. Mégis.

kép | Ricardi Irak, lensculture.com