Bóna László

MYCONOS

1994 augusztus

MYCONOS

Myconos szigetén a szél állandóan fúj. Az odavetődő látogató azt hiszi, hogy néhány nap után a szél majd elcsitul, hiszen nem fújhat örökké, az égen egyetlen felhő sincs, a nap ragyogóan süt. A szél azonban sose áll meg, se melegben, se hidegben, se éjjel, se nappal. Bárhová megy az ember a szigeten, akármit csinál, a látott dolgokon kívül még valami mindig, mindenütt ott van: a szél. Előbb-utóbb az ember rájön, hogy a széllel számot kell vetnie, vagy mint társsal, vagy mint ellenséggel, de mindenképpen el kell fogadnia, ha itt akar maradni.

A szél spirituálisan létező, hiszen úgy van jelen, úgy érzékelhető a léte, hogy teste, anyaga nincs. A szél a levegőt, a lelket teszi konkrét valósággá, testtelenül megnyilvánuló konkrét személlyé. A test nélkül létező szellem isteni lényegű, vagy lehet halott ember kísértő lelke. A szél csak a létezés egyik aspektusa, személyesebb, egyénibb az isteni létnél, a szél démoni erő. Meglehetősen széles értelmű szél-karakterológia létezik. Más tulajdonságú a párás, termékeny, buja szél és a száraz, terméketlen, szikkasztó, perzselő szél. Más a langyos déli szél, amely barátságos, enyhíti a forróságot, és más az ellenséges, tomboló orkán, amely mindent el akar pusztítani, ami az útjába kerül. A szelek egylényegűek egymással, de különbözőek, mint az ördögfiókák vagy az angyalok, egy zsákban vannak, de ha a zsák száját kioldják, elszaladnak mind másfelé. Egylényegűek, de különbözőek, egy eredet különböző megnyilvánulásai, mint a szintén testtelenül létező, szintén spirituális fény különböző törései: a szivárvány színei.
lebegő függönyök
A kultúra a szelet és a fényt is a szellemi szférában létezők ábrázolására használja. A kísértet érkezését a huzat, a kinyíló és becsapódó ajtók, lebegő függönyök jelzik. Akire fény vetül — nem valamilyen színű fény, hanem az egységes arany fény —, az isteni szellemmé válik, megdicsőül, mennybe megy.

Ilyen testtelen létező a hang is. A tökéletes harmónia, hangzás a szél hangja, az istenek hangszere a szélhárfa. Myconos kikötőjében is a szél zenél kísérteties, ördögi hangokon. A kikötött, hullámokon libegő vitorlások égbenyúló árbocai sikító, vijjogó hangot adnak, ahogy a szél mozgatja őket. A szél hangja nem emberi muzsika, nem „mesterséges” zene. A kozmikus világ, a természetfölötti erők szólítják meg így az embert. Miként az ősi kultúrák rituális eszközének, a zúgattyúnak a hangja is az istenek üzenetét közvetítette egy gyorsan forgatott üres cső búgásával.

Myconos sziget. Az ember, amikor szigeten van, nem látja, hogy az sziget, mégis tudja. Ehhez kívülről kell látnia magát, felülről. Egyszerre ott van a szigeten, és látja magát felülről, hogy szigeten van, hogy tenger veszi körül. Szigeten létezővé válik a csak képzeletbeli, a csak tudatban lévő világ. Szigeten a transzcendens reális. A szigeten való lét helyzete eleve lehetőség a transzcendenciára. Ahogy az ember hajóval közelít egy szigethez, érzi, ahogy távolodik a földi világtól, és érzi a földi világnak egy új, egy szellemi léttel telített lehetőségét.

Benjamin, flickr.com

Benjamin, flickr.com

A világ mint földi, anyagi lét: szárazföld. A kontinensek. Egy egységes világ, maga a föld. A tenger, az óceán: egy másik, egy ismeretlen és titokzatos világ. A sziget rés, nyílás, ahol a földi, anyagi lét az egekbe távozik, fölszáll, lélekké válik, szellemi lényegű lesz. Szigeten az ember saját spirituális eredetének érzésével találkozik, mert a sziget földrajzi adottságainál fogva szakrális hely.

Azon a szigeten, aminek uralkodója, istene a szél, ott a létnek ez a spirituális természete fokozottan érezteti elsődlegességét és mindenhatóságát.

Ahogy az ember hajóval közelít Myconoshoz, a sziget legmagasabb pontjain, egy-egy magányos, kopár sziklán, ősrégi elhagyatott szélmalmokat lát. Az első jel, ami figyelmét felkelti, a szélre utal. A szél itt, ezen a szigeten hatalom, barát és ellenség egyszerre. A szélmalmok olyanok, mint robusztus istenszobrok, a szélnek bemutatott áldozati szertartások emlékei. A szélmalmok szobrok, mert a testtelen létező, szellemi lényegű szelet teszik láthatóvá, anyagszerűvé. Megmutatják a lét spirituális lényegét, de anyagszerű, földi lényegét is egyben. A szélmalom az emberi lét metaforája, nem csoda hát, hogy a szélmalom-harc kifejezi az emberi lét korlátainak legyőzésére indított hiábavaló küzdelmet.
csak kősivatag
Repülővel közelítve Myconoshoz, nem a szél tűnik a sziget legjellemzőbb sajátosságának, hanem a kopárság. Föntről a sziget kopár kősivatag, vaddisznó-túrás. A sziget repülőtere isten háta mögötti buszmegálló, ahová csak ritkán vetődik egy-egy eltévedt utazó. Az elhagyatottság, kopárság élménye uralkodik a látogatón. Az autó szűk, poros utakon jár, sehol semmi, csak kősivatag. Dús növényzet csak a város házainak árnyékos és jól öntözött, elkerített belső kertjeiben látható. A városon kívül mindenütt köves pusztaság, csak elvétve egy-egy fa, kaktusz, néhány elhagyott ház és eltévedt utazó. Egymást keresztező, végtelenbe kígyózó, futótűz ellen épített kőfalak.

Ahol az élet jelei csak nyomokban érzékelhetők, ott az embernek fölerősödik saját élő voltának érzése. A kősivatag a lét és a nemlét határa. Isten általában itt jelenik meg teljes valójában az utazó előtt, a Sátán itt kísérti meg az idevetődőt. Az ember itt egy káprázatos, rejtett lényeget pillant meg a jól ismert világ mögött, vagy magát a káprázatot látja, amit a világ rejtett lényegének vél. A létezés emberfeletti ereje, a lét transzcendens mélysége itt a sivatagban, a kopárság, forróság és elhagyatottság világában jelenik meg, nem az oázisban.

A kő a legsűrűbb, legdurvább létező, a megmunkálatlan természeti, elemi, anyagi lét. Kiindulás és végpont, az élet kezdete előtti és utáni állapot, maga az egység, az oszthatatlanság, egyneműség. De amennyire halott és néma anyag, annyira szellemmel telített is. A kő szellemek, istenek lakóhelye. Isten a létét kőben nyilvánítja ki. A felállított kövek, bálványok megnyilatkozott isteni erőt, spirituális világközpontot, transzcendens erőcentrumot jelentenek. Miként Jákob is oszlopként állította fel azt a követ, amelyre fejét hajtván, álmában Isten kinyilatkoztatását látta, így jelölve meg a helyet, ahol Isten testet öltött a számára: ,,Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza és az ég kapuja” (Genezis, 28:17).

Cortlinux, flickr.com

Cortlinux, flickr.com

A kősivatagban a lét anyagi vonatkozása tűnik elsődlegesnek, a testben létezés, a halál szüntelen jelenvalósága, ugyanakkor mindenben ott kísértenek a természetfeletti lét erői, amit itt Myconoson a kifogyhatatlanul dagadó szél is áraszt magából. Myconoson a kő és a szél az úr egyszerre.

A teremtés minden eleme fokozottan érezhető: Myconos sziget, mélykék, végtelen tenger veszi körül, a víz jelenléte adottság. A nap az év legnagyobb részében teljes erejével éget, a hétköznapi élet szokásait ehhez kell igazítani: ebéd után hosszú szieszta, a házakat lapos tetővel, tetőterasszal építik, vakító fehérre festik, de a lakások szűkek és sötétek, az utcák zegzugosak és árnyékosak. A nap és a tenger itt ugyanúgy uralkodik az életen, mint a kopárság és a szél. Az elemek ereje fokozottan érezhető. De a lét teljessége mégiscsak a kő és a szél ellentétében jelenik meg.

A szél állandóságát a sziget lakosai, akik az idevetődő látogatókból élnek, többnyire titkolják. Az udvarias kérdésekre, hogy meddig tart a tomboló szél, zavartan válaszolják, hogy remélik, csak néhány napig. De a hetek múltán sem csituló szélben az ittmaradt vendégek végleg meggyőződhetnek, hogy a szigetet valóban hatalmában tartja a szél. A helybeliek mintha igyekeznének ellensúlyozni: megmutatni a kő, vagyis a hétköznapi élet anyagi jelenvalóságát.
utcakő-festési variációk
Myconoson fehérre festik az utcaköveket. Külön-külön minden egyes kockakövet, mindenki a saját háza előtt. A köveknek mindig frissen festettnek, hófehérnek kell lenniük. De különböző utcakő-festési variációk vannak, akár egymással szomszédos házak előtti utcarészen is. Általában a kövek egymáshoz illesztésénél a kockakövek körvonalait meszelik fehérre. Van, aki csak vékony vonalat fest, csak a kövek érintkezésénél, valaki olyan vastag fehér csíkot, hogy a vonalak majdnem összeérnek, és majdnem az egész kövezet fehérré válik. Valaki pedig nem a kövek egymáshoz illesztésénél festi ki az utcát, hanem ettől függetlenül, szabályos négyzetháló rácsot pingál a háza előtti utcarészre. A kövek, a föld kifestése mint a föld hangsúlyozása, mintegy a hétköznapi, az emberi, földi világ mérhető és szabályos, véges rendjét érzékelteti. Ez nyújtja a biztonságot egy olyan világban, ahová a transzcendencia szüntelenül beáramlik.

A kő és a szél ellentéte a létezés emberi tudattal felfogott kettőssége a szigeten, és mint ilyenekkel az ember meg is határozza ezt a kettősséget.

Az adottság, hogy a szél állandóan fúj, nem pusztán hasznos vagy haszontalan, kényelmes vagy kényelmetlen, hanem eszköze annak, hogy az ember a létről való felfogását, értelmezését kifejezetté tegye.

Spiros, flickr.com

Spiros, flickr.com

Van Myconoson egy bár, amelynek beüvegezett, fából ácsolt terasza a tenger fölé emelkedik. A terasz alatt a tenger közvetlenül a ház alapját, a sziklákat mossa. De a tenger morajlásából bent nem hallani semmit. Csak látni lehet a hullámzást, a hang a látványtól elválasztott a beüvegezett terasszal. Idebent csönd van, csak az emberek halk beszélgetése hallatszik. A helyiségbe először belépve furcsa hangulatot érez meg a látogató. A teremben nem a helyi városlakók ülnek, hanem különös, tarka ruhába öltözött emberek, szinte se férfiak, se nők, arcuk kisimult, hajuk hátrafésült, alakjukat bearanyozza a szelíd napfény, és úgy tűnik, mintha teljesen mozdulatlanok lennének. És ebben a hermafrodita vagy transzvesztita hangulatban van valami különös, amiről elsőre nem is lehet tudni, hogy mi: nem fúj a szél.
a szél állandó jelenléte
Ahol a szél mindig jelen van, ott a létezés alapvető kereteit közvetíti. A spirituális létnek, a szellemivé válásnak, az élet folytonosságának szüntelen áradását, és ott az is lényegi, ha nem fúj a szél. Aki a tenger fölé magasodó erkélyt beüvegezte, ugyancsak a szél állandó jelenléte ellenében értelmezte az emberi életet. Másképp nem is tehetett volna.

Ahol a szél szüntelenül fúj, a szél a hatalom és az idő, az élet és a halál, ott, ha valahol nem fúj a szél, az mindenen kívül van.

A hely, ahol nem fúj a szél, nem a létben vagy a nemlétben, nem az e világban vagy a túlvilágban van, hanem úgy tűnik, mintha a semmiben lenne. Mintha a semmi is létező volna.

Ahol a szél szüntelenül fúj, ott a megvalósult öröklét, örökkévalóság nem más, mint szélcsend.

felső kép | Benjamin, flickr.com