MIRE TANÍT GHANDI?
2000 február
„Az indiai falvakban a durva kéreg alatt évezredes kultúra rejtőzik. Távolítsd el ezt a kérget, szabadítsd meg a krónikus szegénységtől és analfabétizmustól, és a kulturált, művelt, szabad állampolgár legkifinomultabb példányát fogod találni.” — M. Ghandi.
Ghandi több mint fél évszázaddal ezelőtt alkotta meg a „Swadeshi” és a „Satyagraha” fogalmait, melyekkel a gyarmatosító gazdaság ellen küzdött. Ma mindazok, akik az új gyarmatosítás, a globalizáció ellen harcolnak, tanulhatnak ezekből a taktikákból és meggyőződésekből.
a gazdasági felszabadulás alapja
A Swadeshi, a Swaraj és a Satyagraha voltak Ghandi mozgalmának, a gyarmatosítás alóli felszabadulásnak a központi fogalmai. A Swadeshi a megújulás szelleme — a kreatív újjászervezés módszere a függés és a gyarmatosítás korszakaiban. A Swadeshi filozófiája szerint az embereknek anyagi és morális szempontból egyaránt birtokukban van mindaz, amire szükségük lehet saját társadalmuk és gazdaságuk megtervezéséhez, és megszabadulásukhoz az elnyomó rendszerektől. A gazdasági függetlenség, vagy Swadeshi sokkal inkább a belülről fakadó, mint a kívülről irányított fejlődésen alapszik. Az emberek képesek széttörni a gyarmatosítás láncait, ha visszakövetelik maguknak a termelés és fogyasztás irányítását. Ghandi szerint a Swadeshi a közösség meglévő erőforrásaira, szakképzettségére és oktatására épül, melyeket, ha nem megfelelőek, át kell alakítani. A kívülről rájuk erőltetett források, intézmények és struktúrák fenntarthatatlanok, ráadásul az embereket saját szükségleteik rabszolgájává teszik. A Swadeshi számtalan visszhangra lelt a későbbi gazdasági modellekben — például a Schumacher-féle „Small is beautiful — A kicsi szép” —, és sok helyi alternatív megoldás kiindulópontja. A Swadeshi a gazdasági felszabadulás alapja, ami nélkül nem létezhet sem politikai szabadság, sem önkormányzat, sem autonómia.
A jogfosztottság és külső elnyomás idején, amikor az emberektől megvonják a gazdasági és politikai függetlenséget, a szabadságot úgy lehet visszanyerni, ha békés formában megtagadjuk a jogtalan törvényeket és az együttműködést a kormányrendszerrel. Ezt a békés együtt nem működést nevezte Ghandi „Satyagrahának”. A Satyagraha: „küzdelem az igazságért”. Ghandi szerint semmiféle önkényuralom nem képes rabszolgájává tenni azokat, akik immorálisnak tekintik, hogy jogtalan törvényeknek engedelmeskedjenek. A Hindi Swarajában kijelenti: „A rabszolgaság intézménye mindaddig fennáll, amíg tartja magát az a babona, hogy az embereknek igazságtalan törvényeknek is engedelmeskedniük kell. És csak egy erőszakmentes ellenálló tudja eloszlatni ezt a hiedelmet.”
világméretű ellenőrzés
A Satyagraha a kulcsa az autonómiának (Swarajnak) is. Valójában sokszor ez az egyetlen ösvény, mely elvezet az önkormányzat céljához. A vezető indiai újságok és magazinok néha úgy jellemzik a Swadeshit, mint a szűk látókörű, elszigetelődő idegengyűlölet egyik formáját, csakhogy ez Ghandi eszméjének súlyos eltorzítása. Valójában éppen a különbözőséget megszüntető globalizáció gyűlöli az idegeneket. A világméretű ellenőrzés terve félelemben gyökerezik, és nemcsak félelmet táplál. Az etnikai tisztogatás sok szempontból a világméretű gazdasági integráció hozadéka, mely megfosztja az embereket alapvető biztonságérzetüktől, és a kívülállókkal szembeni gyűlölettel és gyanakvással helyettesíti azt.
A Swadeshi, éppen ellenkezőleg, önmagában nyugvó, biztonságos és magabiztos rendszer. És egy önmagát szervező rendszer tudja, mit kell importálnia és exportálnia, hogy képes legyen fennmaradni és megújulni. Nem fél a rajta kívül állóktól, és nem veti meg az eltérő életmódokat, mert bízik magában, abban, hogy képes ellátni a tagjait. Politikai és kulturális szinten Ghandi az önszerveződés szabadságában látta a különböző társadalmak és kultúrák kölcsönhatásának alapját. „Azt akarom, hogy a föld minden kultúrája olyan szabadon döntsön magáról, amennyire csak lehetséges — mondta. — De azt visszautasítom, hogy bármelyikük is ledöntsön a lábamról.”
az együttérzés vállalása
Ghandi azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a béke nem pusztán az erőszak hiánya, feltételezi az együttérzés vállalását is. Az Ahimsa, vagy erőszakmentesség számtalan ázsiai talajban gyökerező hit alapja. Gazdasági nyelvre fordítva az Ahimsa annyit jelent, hogy a termelés, a kereskedelem és a fogyasztás rendszere maradjon kisméretű és ellenőrizhető, és ne legyen elnyomó és pusztító hatással más közösségekre és a természetre. „A világegyetem a Legfelső Erő alkotása, javai minden teremtményt megilletnek. Ezért minden létformának meg kell tanulnia ezeket a javakat úgy élvezni, hogy az ökoszisztéma egy részét más fajokkal szorosan együttműködve használja. Egyetlen fajnak sem szabad megsértenie a többiek jogait” — olvashatjuk az Ishopanishadban.
Ha olyan fogyasztói vagy termelési mintákat követünk, melyek többet vesznek el, mint amennyire valójában szükségünk van, erőszakossá válunk. A túlzott mértékű, fenntarthatatlan fogyasztás és termelés erőszakos gazdasági rendszert szül. Az Ishopanishad szerint: „Az önző ember, aki a természet forrásait mértéktelenül kihasználja, csak hogy kielégíthesse állandóan növekvő igényeit nem egyéb, mint tolvaj, mert mások használati jogait csorbítja.”
A készletek korlátozott használata és a szociális igazságosság közti kapcsolat a magja Ghandi politikai hitvallásának is. Egyik legtöbbet idézett sorában nyíltan ki is mondja: „A föld kielégíti minden teremtmény szükségletét, de a mohóságukat nem.” Ha nem veszünk el többet, mint amennyire szükségünk van, biztosítjuk, hogy az ökoszisztéma készleteiből más fajok számára is marad elegendő, és fenntartjuk a létfontosságú ökológiai folyamatokat. Ez a biztosítéka annak is, hogy elegendő forrás jusson a különböző embercsoportok eltérő életformái számára, hogy a maguk sajátos módján tudják biztosítani a fennmaradásukat, és kielégíteni szükségleteiket.
a diverzitás a lakmuszpapír
Az Ahimsa, vagy erőszakmentes gazdasági modell legfontosabb tulajdonságai a különbözőség és a pluralizmus. Ha teljesítjük azt a kritériumot, hogy nem korlátozzuk mások jogait, fennmaradnak a különböző fajok, és virágozni fognak az egymástól eltérő kultúrák és mesterségek. Ezért a diverzitás az a lakmuszpapír, amely kimutatja, ha egy társadalom erőszakmentes, ugyanakkor tükrözi és táplálja is azt az egészséges és békés társadalmi rendet, amelyre mindannyiunknak törekedni kellene.