MIKOR MÉG UTÁNA SZÓLNAK EGY KALAPÉRT

Egyszerre fúj mindenfelől a szél,
s ez, mint a szélcsend, bennem reked.
Holott sokat mond, semmit sem beszél.
De meghallgatom, s a te érdeked
is, hogy kihámozd a csöndből magunkat,
s hogy, mint az almát, kettészeld kopott
és bejáratott miújságjainkat,
a tőled vett mosolyt, a zaklatott,
tőlem lopott, sok varázsmondatot.
Hogy ne mondhassam, ,,minden jó legyen”,
s hogy kinyithassak minden ablakot.
Utat engedjek a szélnek. ,,Vegyen,
vegyen egy kalapot, hogy meg ne fázzon.”
Magázlak, s nehogy megázz, vedd kabátom.

kép | Carl, flickr.com