Mesterházi Márton

BETON

A HIDEGHÁBORÚ UTÁN - MARTIN ROEMERS KÉPSOROZATÁHOZ

BETON

Mennyi beton!

Önerős építkezőként öntöttünk alapot (ami törmelék akadt, belement), kiváltógerendát (rostált kaviccsal, mikor a mérnök kalapáccsal megütötte, csengett-bongott), koszorút (haladós munka), erkélyt (zuhogó esőben, a zsaluzás hibája miatt le is szakadt előszörre); a keverőt lapáttal raktuk, a kész betont vödörrel-trepnivel hordtuk.

Tudom, a hadsereg a legmodernebb technikával betonozott: a gyári készbetont keverőlapáttal fölszerelt hatalmas tartály-autók szállították a helyszínre, s ott gépi erővel nyomták-folyatták a megfelelő helyre. De hogyan tartották titokban a hadititkot? (Hisz az ilyen barom-nagy építkezés csakis hadititok lehet.) Sorkatonákkal dolgoztattak, nem civilekkel? Bánya-technikával építettek a föld alá? Csak éjszaka járatták a termetes tartály-autókat? Netán sejtették, hogy igazából nincs is hadititok, hisz az „ellenség” ugyanazt csinálja?

Mennyi pocsékba ment munka, mennyi pocsékba ment beton.

És most itt vannak a nyakunkon a kilométernyi-négyzetkilométernyi bunker-rendszerek. Mit kezdjünk velük? Termesszünk bennük  csiperkét? Rendezzünk be bennük velnesz-fitnesz (wellness-fitness) kombinátot? Tematikus múzeumot? Vagy hagyjuk a fenébe az egészet? Szétverni-robbantani nem lehet; talajmechanikai-statikai kockázatot nem jelentenek, a betonfalak állnak, „mint Katiba’ a gyerek”. A fegyverzetet elvitte a hadsereg, eladta balek harmadik-világbeli rezsimnek, vagy bevágta valamelyik mega-rozsdatemetőbe. Kiszedni, ami mozdítható technika (elektro-, egyéb) maradt, s a betont otthagyni?

Vagy fogadóképesen karbantartani a rendszert, ki tudja, mi lesz még?

kép | Martin Roemers: A hidegháború emlékei című képsorozatból, lensculture.com