Németh Bálint

MEGTÉRÜL

2010 október

MEGTÉRÜL

Nem kellene itt lennünk. Mire elkezdődött, késő lett,
és amit most árulnak el rólunk, ahhoz már nincs közünk.
Csak a legrövidebb utat kerestük, de nem sejthettük,
hogy az út hajnaltól hajnalig egy reménytelenül világos
nappal csarnokain és egy káprázatosan fekete éjszaka
bolyhos csőrendszerén vezet keresztül. Mire felocsúdtunk,
már majdnem leéltünk egy szívszorítóan szabályos életet,
holott mindvégig a rovarok őszinteségével akartunk
idejutni. Ezért követtük el sorra tévedéseinket, és most
végre úgy tűnik, igazunk volt, miközben tudjuk:
az igazság maga, mint ez a part, számunkra nem belátható.
Így is osztozhatunk azonban a ragyogó, tárgy nélküli
szégyenben, amit virradatnak neveznek. Befektetett időnk
megtérül, zümmögő, éjjeli agyunk kitisztul, és fény derül
a fák eddig homályos érvelésére. Aztán feltűnik az uszály
a hajnali folyón, fenségesen lassan araszol, ráérős féreg,
de mozgásában észrevesszük a figyelmeztetést, hogy elég
a bámészkodásból, ideje kiszállni, kivonulni, mert bár
részesei voltunk az egésznek, még sincs hozzá közünk,
hiába legyeskedtünk itt. Késő volt, mire elkezdődött.
Még később korán lett.

kép | Louis Vest, flickr.com