Horgas Béla

MEGMONDHATATLAN

2002 július

MEGMONDHATATLAN

autóm ablakát kívülről óvatos ujj
kopogtatta a Lövőház utca sarkán
téli szürkébe mosódva
fiatal arc hajolt oda s mindjárt láttam
hogy hosszú sötétbarna haja
egészen olyan mint az enyém volt
mondjuk ötvenötben a Rózsák terén
egyetlen lassan hátraomló hullám
pózosan fölhajtott lódenem
széles gallérjára
hogy adnék-e neki munkát ő elvégzi
megteszi s nem válogat
értsem meg jól ő
hajlandó bármit a világon
ami csak megmondható
és rögvest csak tessék uram
én készen állok
s mert néztem tovább szótlanul
a haját
uram rám ne haragudjon
nem szokásom ez
és két tenyerét akkor
mintha imádkozna
úgy tette össze
a félig lehúzott ablakhoz
értek hidegtől vörös ujjai
báván kaparásztam zsebemben
fémpénzeket
szánatja magát hazudik vagy
sorsa alázza s ha igen ha nem számít-e
és mihez képest fojtogatott
megmondhatatlan
bánat ahogy a Rózsák terén tizennyolc
évesen néztem a kollégium vakotás
tükrében hullámzó hajam

A szerző képével