Bujtor László

MARS

METAMORFÓZIS-TÖRTÉNET [2009 június]

MARS

A Mars bolygó a Naprendszer legkülső Föld-típusú bolygója. Átmérője fele, tömege mindössze egytizede Földünkének. Bolygónk 150, a Mars átlagosan 228 millió km-re kering központi csillagunktól, Nap körüli pályájának elliptikussága ötszöröse a Földének! Durva hasonlattal: ha egy hossztengelye mentén kettévágott főtt tojást képzelünk magunk elé, a kör alakú tojássárga szegélye rajzolja ki Földünk pályáját, a befoglaló tojásfehérje külső, héj alatti része pedig a maga ovalitásában mutatja a Mars pályáját. A tojás-hasonlat nemcsak a Föld és a Mars pályáinak alakját, de arányaikat is helyesen modellezi. A marsi pálya elnyújtottsága magyarázza, hogy a két bolygó keringése során 400 millió kilométerre is eltávolodhat egymástól, ellenkező esetben, tehát a maximális megközelítés idején „alig” 56 millió kilométer választja el a két égitestet. A Mars Földhöz képesti legközelebbi és legtávolabbi helyzete közötti hétszeres távolságkülönbség okozza, hogy a földi megfigyelő számára a vörös bolygó égbolton látszó átmérője 3,5-től 25 ívmásodpercig terjed. A Mars látszó átmérője jelentős változékonyságának másik – a laikus megfigyelő számára talán fontosabb – következménye a bolygó fényességének változása. Olyan csillagászati helyzetekben, amikor a vörös bolygó a legközelebb kerül Földünkhöz, holdtalan éjszakákon a Mars a harmadik legfényesebb égitest. Földközelsége idején még a legfényesebb csillagot, a Siriust is elhomályosítja.

Árész, a háború istene, Egisto Sani, flick.com

Fényét csak a Vénusz maximális látszó fényessége haladja meg. 2003-ban a Mars annyira közel került bolygónkhoz, amire a következő 60 000 évben nem lesz példa: 52 millió kilométer volt a távolság. De ez csak csillagászati értelemben vett közelség, mert a Mars még így is a Hold távolságának 346-szorosára haladt el mellettünk. 2003 augusztusában az éjszakai égbolton feltűnő Mars pazar és félelmetes látványt nyújtott. Akik ismerik a naprendszer felépítését, a bolygók helyzetét, méreteit és valódi távolságaikat, még azoknak is lebilincselő látvány volt a vörösen izzó bolygó. A késő kőkor paleoasztronómusai vagy az antikvitás babonás, sokistenfélői nem is Marsot, egyenesen a hadisten tűzszekerét látták. Babonás félelmük nagyon is érthető. Az éjszakai égbolt két legfényesebb égitestje, a Sirius és a Vénusz szikrázó, állandó intenzitással csillogó fehér lámpácska. Bezzeg a Mars! Mérete, fényessége és színe változik, mi több, az emberi vér vörösére emlékeztet – akár sápadt narancsos, akár vérvörös. Ez a Mars évszakos felszínváltozásának következménye (a felszínváltozást meg a sarki jégsapkák kiterjedése és visszahúzódása okozza), de belejátszanak a szintén évszakokhoz kötött nagy marsi porviharok: a vörös szín ereje és intenzitása ezektől a viharoktól függ. A bolygó talányosságát tovább növelte, hogy az elnyújtott pályán keringő Mars gyakran kerül együttállásba vagy fedésbe az ókor többi, istenként tisztelt égitestjével, így a Vénusszal, Jupiterrel és Szaturnusszal. A Merkúr esetében ez nem áll fönn, mert a legbelső bolygó olyan közel kering napunkhoz, hogy ilyesfajta jelenség megfigyelésére nincs lehetőség. A Mars „anomáliás” viselkedése és nyugtalanító színe az átfogó csillagászati ismereteket nélkülöző távoli őseinket babonás félelemmel töltötte el. Királyok rettegték, csillagjós papok próbálták a bolygó-isten „szándékait” kifürkészni. Ám az emberi történelem mély kútjába pillantva hiába keressük azt, akinek elméjében először fénylett föl a bolygó (had)isteni természete. Csak feltételezzük, hogy az újkőkori ember ismerte a bolygót. Az első fennmaradt, négyezer évvel ezelőtti, babilón ékírásos táblák szerint már istenként imádták. De nemcsak Babilóniában (tehát az indo-európai kultúrkörben)! Az összehasonlító mitológia remek példákat kínál. A dél-amerikai és csendes-óceáni kultúrákban ugyancsak ismerték és félték Mars-isten helyi megfelelőjét. Minderről remek összefoglalót ad Ev Cochrane könyve. Én inkább végigkövetem az antik bolygó-isten négyezer éves metamorfózisát az ókor véres hadistenétől napjaink Mars-testvérének megszületéséig.

Ludovisi: Ares, Wikimedia Commons

Nergal, Árész és Mars – hadistenek különböző kultúrákban

Nergal, a babilóniai isten kezdetben fény-isten volt, aztán az alvilág ura lett. A ránk maradt babilóniai himnuszokban a háború isteneként és a pestis terjesztőjeként ábrázolták, és a babilóniai asztrál-teológiai rendszer a vörös bolygóhoz kapcsolta. A Mars metamorfózisa csak a reneszánszban kezdődött, ám isteni archetípusának kialakulása a görög-római mitológiában gyökerezik. De a görög hadisten sem előkép nélküli – ezt bizonyítja a babilóniai Nergal.

emberáldozat

Árészt eredetileg a thrák törzsek tisztelték. A Homéroszt megelőző időkben föld alatti természeti istenség, és egyaránt osztogatott szerencsét meg romlást, az idők során pusztító természete kerekedett fölül. A bolygó-isten engesztelhetetlen vérszomját emberáldozatokkal próbálták csillapítani. Mindenekelőtt hadifoglyokat áldoztak kiengesztelésére. Az emberáldozat szokása még a korai görögöknél is dívott, de a homéroszi időkre már felváltotta az állatáldozat, és a legyőzött ellenség fegyvereinek felajánlása az istennek. A görög művészet előbb szakállas emberként ábrázolta, teljes fegyverzetben, alig lehet megkülönböztetni kísérő harcosaitól. Homérosznál és Hésziódosznál Árész még harciasabb. Kedveli a harci zajt, a küzdelmet és a férfihalált. Telhetetlen a háborúban, joggal és igazsággal nem törődve egyik pártról a másikra áll (ezzel formálja meg a hadiszerencse forgandóságát), csakhogy tovább szítsa a harcot. A korai ábrázolás finomodik aztán: a szakálltalan ifjú harcias természetére már csak sisakja vagy pajzsa-dárdája utal. Az érett görög szobrászat legszebb alkotása talán a Ludovisi Ares-szobor. Az isten ereje és szépsége lenyűgöző, mégis: a görögöknél Árész soha nem volt népszerű. A görögök jelleme és kereskedőszelleme annyira távol állt lényétől, hogy nem akadt városállam, amelyik védő- vagy főistenévé választotta. A halhatatlanok közt ő a legvadabb. Örömét csak a gyilkolásban, az esztelen tombolásban és öldöklésben leli. Az Íliász több helyen megörökíti nyughatatlan és vérszomjas természetét:

de hiszen látom, hogy e harcot
meg nem szűntetitek, míg eggyetek el nem esik már,
vérrel elégítvén ki Árészt, a szilárd csatavívót […]
Árész, gyilkos Árész, vérmocskolt, bástyalerontó,
nem jönnél-e a harctól elriogatni e férfit, […]
vezetőjük Árész maga volt s a hatalmas Enűó;
ez hordozta a szégyennélküli nagy hadilármát,
míg Árész roppant kelevézt csóvált a kezében
(Homérosz: Íliász, V. ének, Diomédész vitézkedése, ford. Devecseri Gábor)

Vénusz és Mars, Egisto Sani, flick.com

A későbbi korokra tovább öröklődött Homérosz Árész-felfogása, bár az Árésznak szentelt himnusz az istent az Olümposz támaszaként, az istenek legszentebb szándékainak megvalósítójaként említi:

Árész, te rendkívüli erejű, harci szekeret hajtó, aranysisakos, bátorszívű pajzshordozó; városok megmentője, bronzfegyverzetű, erős karú, lankadatlan és hatalmas lándzsájú! Oh, Olümposz védelmezője, a háborús győzelem atyja, Themis szövetségese, az engedetlenek szigorú kormányzója, becsületes emberek vezére, a bátorság uralgó királya, ki megpörgetve tüzes gömbjét az éterben, a bolygók hétszeres pályái közt, miben lángoló paripáid örökké hordoznak a mennyország harmadik égboltja fölött. Hallgass meg, emberek segítője, ifjúság rettenthetetlen adományozója!
(Árészhoz. Homéroszi himnuszok VIII.)

Rómában Mars sokkal nagyobb tiszteletnek örvendett. Ezt magyarázza a rómaiak militáns természete, hódító vágya. Sőt, a rómaiak egyenesen Marspitertől (Mars atya), azaz az istentől származónak tartották magukat. Itália pásztornépei közt Mars eredetileg a tavasz istene (az év harmadik hónapja ma is nevét őrzi). Ezért volt szent állata a harkály, a titokzatos erdőségek szimbóluma. A legrégibb időkben Marsnak itt is emberáldozattal kedveskedtek; főleg ellenséges foglyokkal. Később az istenáldozat enyhült, és lovak, kosok vagy kutyák feláldozására szorítkozott. A harcias rómaiak birodalmuk alapítóját, és Jupiter után a második főistent tisztelték benne. A monda szerint Romulus és Remus is Mars fiai voltak! Bizonyára ezért másolták a római mesterek a görög Árész-szobrokat. A birodalom hanyatlásával konzerválódott az antikvitás Mars istenképe, s csak évszázadok múlva formálódott emberibbé.

felső kép | Mars szobor, Afrodisziasz, Törökország, Egisto Sani, flickr.com