Levendel Júlia

STÍLUS KÉRDÉSE?

Nyílt levél

STÍLUS KÉRDÉSE?

Tisztelt Fekete-Győr András!

Sokakkal együtt drukkoltam és drukkolok Önöknek – s éppen mert színre lépésükkel valami jó változás lehetőségét remélem, talán túl aggályosan is figyelem megnyilatkozásaikat. Hányszor megéltem, hogy ha valami nem tetszett, sőt erős ellenérzést keltett bennem alapvetően rokonszenves emberek szavaiban, fellépésében, eleinte hajlottam zárójelbe tenni, apróságnak, „csak” stíluskérdésnek minősíteni a reményt csorbító gesztusokat. Manapság már nem tévedek a jóindulatú felfüggesztés szellemi hibájába.

Kérem, fogadja tehát barátságos vitaalapnak – kritikának! –, ha kiemelek közelmúltbeli nyilatkozataiból két mozzanatot.

tisztázatlan és tisztátalan

Egyik megfogalmazott céljuk, hogy befejezzék a rendszerváltást. Ez kedvetlenítő szólam. Ennyi idő, ennyi pálfordulás, züllés és fájdalom után nem lehet rendszerváltást emlegetni. A fogalom tisztázatlan és tisztátalan, sokféleképpen értelmezhető és még többféleképpen értelmezik – ki-ki tapasztalata, tudása vagy történelmi tudatlansága miatt. Mikor kezdődő rendszerváltozást gondolnak befejezni? Miért negyven évig tartott az a rendszer, amit a nyolcvanas évek végén változtatni akartak, többek között nagyon hasonló, meg nem gondolt szólamokkal a fiatal demokraták? Hogy Fehér Ferenc és Heller Ágnes a kilencvenes évek elején – kicsit talán ámulva és irigykedve is – megállapítsa: a Fidesznek „egyáltalán nincs történelmi érzéke”. De a „befejezés” programjával még ennél is komolyabb fenntartásaim vannak.

Balassa Péter ’93-ban, a Fidesz karakter-öngyilkossága idején bensőségesen kérlelte a párt vezetőit, hogy „a lehető legsürgősebben hagyjátok abba, ha még lehet, és még meg tudjátok állítani saját elszabadult lovaitokat (kengyelfutóitokat és lovászaitokat)…” – A Fidesz Akadémia alapítója és oktatója szinte apai bizalommal fordult az önkontrollt vesztettekhez; tudjuk, hiába. Tudjuk, a kérlelésnek, sajnos, a bensőségnek és bizalomnak sincs ereje a társadalomformálásban. De hát mégis kérem, javaslom, meggondolandónak ajánlom, hogy semmit se fejezzenek be. A saját lelkességük, meggyőződésük, történelem- és valóságismeretük szerint kezdeményezzenek, alakítsanak, építkezzenek – de ne befejezzenek, főleg ne valaki ellenében.

kik ezek az emberek?

Más: miért használja – használják – az ugyancsak lejáratódott és értelmetlen „az emberek” kifejezést? Hogy „az embereket becsapták”, „az embereket nem hallgatták meg”… stb. Kik ezek az emberek? A nem-politikusok, a nem-döntéshozók? A becsapók és meg nem hallgatók áldozatai? Csakhogy – tetszik, nem tetszik – a becsapók is emberek.

A történelem során elkövetett gazságok jelentős részét az emberek nevében, az emberek érdekében követték el. Az „emberek” persze tetszőlegesen, a kordivat szerint behelyettesíthető (hiszen éppúgy értelmetlen általánosság) népre, (nálunk) magyarokra, proletáriátusra stb. Szóval legyen alap – nemcsak most és itt, mindig –, hogy emberek vitatkoznak emberekkel, diktátorok és csatlósaik kihasználnak és végsőkig kifosztanak védteleneket; vannak változást sóvárgók és pozíciót féltők… Tudjuk.

És lám, vannak barátian bírálók – s mind ember (talán nem is egyre kevesebb).

kép | Ámos Imre: Gondolkodó