Levendel Júlia

GULYÁS PÁL VERSÉRŐL

HON A HAZÁBAN

GULYÁS PÁL VERSÉRŐL

Gulyás Pál
ISTEN KÖVETJE

Magyarország miniszterelnökéhez

Nem tudok aludni, a villanyt lesrófolom s felsrófolom,
az éj sem tud most elaltatni, ez a földöntúli hatalom.
Az jár eszemben, hogy a vér, mely itt forog testembe zárva
nem az enyém, nincs is már bennem, ott van valahol egy tartályba,
fent egy toronyban… És alatta fegyveres őrszemek cirkálnak,
ha száz lépésre közelítsz, töltött csővel elibed állnak,
kérdik a jelszót és jelhangot, azonossági lapot kérnek,
hasztalanul mutogatod, hogy az a vér fent a te véred.
Hosszú alagútak vezetnek a toronyból a föld alatt,
viszik a vért a levegőben csattogó ércmadarak,
viszik Rómába és Berlinbe síneken sikló motorok,
kilencmillió ember vére éjjel-nappal száll és forog!
Ó te Magyarország sáfárja, hazánk első minisztere,
kilencmillió ember vérét a sors kezedbe tette le!
Kilencmillió ember vére gőzöli be napod és éjed,
kilencmillió ember vérét te kevered és te cseréled!

Tudom, hogy hangomat a távol malomköve megőröli,
mire a szél hozzád feldobja, a magasság összetöri,
mégis meglengetem a szót feléd, mint egy ünnepi zászlót,
innen a Hortobágy mögött egy bérház emeletablakából.
Ha itt kihajolok keletre, tekintetem fejfákra téved,
itt fekszik a régi Debrecen, itt fekszik a tegnapi élet,
Magyarországnak egy darabja itt járt az Úr felé haza,
ez itt a régi Magyarország túlvilági bejárata,
mely már az évszázadok ólomcsizmája alatt berogyott,
de kiáltok helyette én s kiált helyettem a homok.

Gondoltad-é Itáliában, midőn futott veled a Lél,
hogy a vér az Isten követje, egyedül Istené a vér?
Ettől lett pünkösd hajnalán a tizenkét apostol részeg,
és támadtak János előtt véres mennyei jelenések…
Gondoltad-é, midőn vitt a gőz apokaliptikus lova,
s ott állt melletted mint egy bálvány Róma feltámadt démona;
Gondoltad-é, midőn a vak Történelem rádtérdepelt,
kilencmillió ember vérét milyen kannákba mérted el?

Nemcsak messze fénylő művek, de szörnyű sértettségek, csalódások – néha bosszúk – mitikus sora-kavargása az irodalom története. A nagytudású, tág látókörű Gulyás Pál verseiről Babits 1934-ben fölényes kritikát írt, „egzotikus debreceni zamat“-át gúnyolta, s ez is belekényszerítette a költőt a dacos debreceniségbe, a nem szellemi alkatához illő provincializmusba és az olykor zavarosságba tévedő népiségbe. A kritika évében alapította Gulyás – a Nyugat ellenlábasának szánt – Válasz folyóiratot; a sors iróniája, hogy a lap mégsem Debrecenben jelent meg. A következő év tavaszán a népi írók egy csoportja Új Szellemi Front néven egyezkedni próbált a Mussolini-politikát követő, a magyar parasztságnak radikális reformokat ígérő Gömbös Gyula miniszterelnökkel. (Két héttel korábban volt a sokszorosan antidemokratikus, nyílt szavazásos országgyűlési választás.) A népi írók alkukészsége egyébként hiábavalónak bizonyult; ahhoz, hogy Gömbös a Berlin–Róma tengelyhez kösse Magyarországot, nem kellett értelmiségi lojalitás. Viszont a kudarc megosztotta a csoportot, sőt kikényszerítette az ellencsoport fellépését. A remekműveket is közlő, „népi”-nek titulált Válasszal szemben indult az „urbánus“ Szép Szó.
A gőz apokaliptikus lován nyargaló Gömbös 1936-ban – a megszólító vers születésének esztendejében – meghalt, 1942-ben (német követelésre akkor már felállították a 2. magyar hadsereget) a budapesti Döbrentei téren avatták vitézi jelmezes szobrát, amelyet 1944 októberében felrobbantottak. Márai Sándor foglalta össze legpontosabban, mit is képviselt ez a köztéri szobor „mindent, ami Magyarországon az elmúlt huszonöt évben aljas volt, dagályos, kapzsi, hazugan sovén, lelkendezően és fenyegetően öntelt”.

kép | Vajda Lajos: Polip

Részlet a Hon a hazában című antológiából.