Fecske Csaba

KÓTYAGOSAN

2004 június

KÓTYAGOSAN

megborzongok a hajnal áttetsző
hideg vizében fonnyadt csillagok
alatt füst- és holdszagú a kabátom
tapogatózom akár a vak hol hagyhattam
el a szárnyamat azt hittem rég túl vagyok
rajta az ebéd vagy vacsora talán
kíváncsian kikukucskál a számon
nem a villamos lehet csak a fülem cseng
kitérnem semmi ok csak én vagyok
csodálkozom de korán bezárt a sarki bolt
vagy ki se nyitott akivel söröztem
s talán vitatkoztam is nem tudom ki volt
vajon én vagyok aki oly nehezen méri
lépteit hova szaladnak előlem a fák
egyáltalán mi megy végbe itt kétes kedvet
ki és mért csepegtet belém a fákról
nesztelen és súlytalan csüng a félhomály
véreres szememből kifut a szürke utca
roppant hangos kovácsműhely a koponyám
egy őrült vadul veri az üllőt üresen
fölizzik valami távoli emlék sejtelem
ez még a tegnapi nap vagy már ma van
percek roncstelepén kutakodom hasztalan
mint anyóka a rőzsét cipelem magam haza
miközben lecsúszik rólam az éjszaka

kép | Patrick Emerson, flickr.com