Pete László

KÖRNYEZETVÉDELEM — EMBERVÉDELEM

1993 tavasz

KÖRNYEZETVÉDELEM — EMBERVÉDELEM
,Minden, mi él, egyenlő soká él,
A százados fa, s az egynapos rovar.”
(Madách)

A taxis megértően bólogat. Ők is babát várnak. Kérdi, mit szeretnénk. Legyen egészséges, felelem. Végül is nagy választék nincs. Vagy fiú lesz, vagy lány.

Simogató, selyempuha éjszaka van. Vastag felhődunnája mögül kíváncsian előkandikál a Hold. Csak most veszem észre, hogy babaarca van. Eddig cipónak néztem.

Feleségemre pillantok. Bátorítóan visszamosolyog. Büszke vagyok rá. Nyugodt és fegyelmezett. Hetek óta készülünk erre az éjszakára. Óraműpontossággal megy minden. A kórházi szatyrok réges-régen készen álltak. Felöltöztünk, felkeltettük a kicsit, taxiba ültünk, beadtuk a kislányt a nagyszülőkhöz, és most a kórház felé robogunk.

Végre megállunk a platánok alatt. A szülészet a negyedik emeleten van. Magamban gratulálok az ismeretlen fehérgalléros jóembernek, aki odatette. A liftet persze nem használhatjuk. A feleségem liheg. A fájások közötti szünetekben felfelé botorkálunk.

A nővérkislány őszintén kedves. Kérem a kismama holmiját, mondja, és máris befelé támogatja feleségemet, aki még rám mosolyog. Eltűnnek az üveg mögött, engem pedig a fejem búbjáig elborít a vak aggodalom.

Minden rendben lesz, próbálom nyugtatni magam. Hozzáértő kezekbe kerül, az osztály híre jó, a kórházban fegyelem és tisztaság, és megfogadtuk az egyik leglelkiismeretesebb orvost.
aligha ésszerű
Ez mind igaz. De van egy bökkenő. Együtt van a szülészet és a nőgyógyászat. A helybeli racionalizálás legújabb példája. Egy zuhanyzó, egy WC. Oda bejutni csak félórás várakozás árán lehet. A frissen szült nők jelentős része mindenféle nőgyógyászati nyavalyákat szed össze. Ez aligha ésszerű. Pénzügyi szempontból persze biztos racionális. De az ökonokratikusan egyenes agytekervények számára ez a nézőpont megláthatatlan és megérthetetlen.

A falról szarkasztikusan mosolyognak rám a környezetvédelmi plakátok. Az igazságot senki sem veszi komolyan, mondják. Az csak van.

*

Környezetvédelmi hivatalok, környezetvédelmi minisztériumok, környezetvédelmi törvények és törvényjavaslatok, környezetvédelmi szabványok, környezetvédelmi előírások születnek szerte a világon. Környezetvédelmi irodák környezetvédelmi hivatalnokai edzik környezetvédelmi könyökükön a környezetvédelmi bőrkeményedéseket, ülepükön a környezetvédelmi bibircsókokat növesztve kérődznek környezetvédelmi jogszabályok környezetvédelmi bikkfanyelvén. Szárba szökkent, már leveledzik a környezetvédelmi bürokrácia, ágazik jobbra-balra, fásul, göcsörtösödik, már-már a vadhajtások is izmosodni kezdenek a széles levelek sötét sarkaiban. A másik oldalon környezetvédelmi szervezetek, pártok és mozgalmak alakulnak, terjednek a környezetvédelmi plakátok, brosúrák, kiadványok. Napnyugat felé tekintve környezetvédelmi könyvkiadókat és ügyvédi irodákat is találunk. Már a hagyományosan gügye tévéreklámokban is tanyát vert a környezetvédelmi varázsige; a csábmosolyú bájszövegmondók környezetvédelmi sziréndallal próbálják csapra ütni a pénztárcánkat, hogy ránk sózzanak valami fogpasztát, mosóport, műszaki vagy vegyi herkentyűt, hasznosat vagy haszontalant, nélkülözhetetlen vívmányt, esetleg szilárd vagy folyékony agylágyítót.

pete2_0218

A környezetvédelem valami olyasmi, amire mindenki hivatkozhat, ha van hozzá bőr a képén? Amíg a környezetvédelmi célokat másoknak rendelik alá, aligha lehet másként.

Így hát a környezetvédelem is szerényen besorol a belügy meg külügy, belgazdaság meg külgazdaság, meg egyebek mellé. Mintha bizony azokkal volna mérhető, vagy azokat mérni lehetne hozzá.

*

Közöttünk néhány ajtó, meg a személytelen kórházszag óceánja. Hiába fülelek. Nem hallatszik ide sem sóhaj, sem sikoly. Ebben a kórházban nem állhatok mellé, és nem foghatom meg a kezét. Arra csak másutt, más városban volna lehetőség. Ahová nem lehetett volna ilyen ripsz-ropsz beérni. És nem tudtunk volna az utolsó percig együtt lenni a mi szobánkban.

Egy szobánk van. Azazhogy több, mert ez hálószoba, nappali, fogadószoba, társalgó. A szoba legmelegebb sarkában van a kislányunk kuckója. Az ágya körül nagymama varrta falvédő, játékok, mesekönyvek. Ez a gyerekszoba. A másik saroknak még nincs gazdája. A szekrény telis-tele tipegőkkel, ingecskékkel, miegyebekkel. Mellette a kiságy. Körül sárga zsebes piros falvédő. Ide várjuk a picit.
emberhangyák
Ablakot csak piacmentes napokon nyithatunk, amikor nem tolakszik sűrű fellegekben a szobába a kipufogóbűz. Piacos napokon az üveg mögül mosolyogjuk a nyüzsgő emberhangyák tülekedését, hallgatjuk a motorbőgéssel keveredő szélsüvöltést, és figyeljük, milyen jégvirágokat rajzol ablakunkra a tél. Vagy várjuk a nehezen érkező tavaszt.

Hogy mi a tavasz? Definiálhatjuk, megértethetjük, megfogalmazhatjuk és el is mesélhetjük. Tanárosan korrekt magyarázattal meg áltudományos locsogással, politikus-orákulumok előregyártott szóvirágok csokraiból font pökhendi nyilatkozataival; füstös szobák csapzott hajú, lompos öltözetű, véreres szemű koravén vagy vénségesen ifjú titánjainak nonverbális dühével, vagy akár szabad asszociációkkal is. De mindezzel semmit sem mondanánk. Hiszen a tavasz a hóvirágtól az orgonaillatig tart, csókot, szerelmet, gyermekeink kacagását, vidám hajnalt és részegítő alkonyt jelent, meg csodába öltözött fák virágpalotáját. A tavasz nem körülöttünk, bennünk lakik. A tavasz maga a diadalmas élet.

El tudunk képzelni egy tavaszügyi minisztériumot? Tavaszügyi előírásokkal, tavaszügyi hivatalokkal és tavaszügyi bürokráciával? Ahol tavaszügyi jogszabályok jegyében folyik a tavaszügyi aktatologatás, és tavaszügyi tollrágók kicsinyes fontoskodása ingerli az ember önérzetét? Ezen még élcelődhetnénk is: ha valakinek okvetlenül miniszternek kell lennie, nem szomorkodna tárca nélkül, de a dolog képtelensége könnyen belátható. A környezet az oszthatatlan Föld. Hivatali kényszerzubbonyba suvasztani ugyanilyen képtelenség. Mintha adót vetnénk a bárányfelhőkre vagy elárvereznénk a napnyugtát.

*

Fél egy van. Kijön a feleségem. Bő, fehér, elnyűtt kórházi klepetusban. Sápadt, de mosolyog. Már előkészítették a szülésre. Magamhoz szorítom.

A nővér köhint. Társam szemében aggodalom rezzen. Még néhány csók, aztán két fájás közt csendesen elballag.

Föl-alá járkálok, mint kerge ökör a szántásban. Pogány meleg van. Kiver a veríték. Az erkélyre menekülök, és előhúzok egy cigarettát.

Talán harminc méterre sincs tőlem a hely, amelyet lelkemben megszenteltem. Van-e nagyobb dolog, mint egy új élet kezdete?

Holnaptól enni, aludni, sírni fog. Éjszaka felsír, hozzánk bújik a nagyágyba, egyszer szófogadó lesz, máskor meg csillogó szemmel okoz temérdek galibát. Be fogja tölteni az életünket. Betölti, és célt ad neki. Az élet célja az élet.

Egyszer majd iskolába jár. Szerény bölcsek tanítják a jóra, és bárgyú katedrazsarnokok ítélkeznek felette. Kis virág lesz az Élet tágas mezején, a karrierizmus méregzöld gyomtömegének árnyékában.

pete3_0218

És mindenütt akták készülnek róla. Persze, fontos dolgokat aligha írnak beléjük. Csupán ilyeneket: matematikajegy, érettségi eredmény, vízi jártassági igazolvány megszerzésének időpontja. Ebből összeáll az a sivár lenyomat, amit brosúrák és statisztikák hivatali világa szokott egy-egy életről készíteni.

*

Környezetvédelem ürügyén mindenféle sóhivatalok létesülnek komoly jogkör és igazi lehetőségek nélkül. Az ügy tiszta lelkű lovagjai előbb-utóbb elmenekülnek, az újsütetű szakbürokraták pedig maradnak. Őket a probléma léte érdekli, nem pedig a megoldása. Hiszen ha környezetvédelmi problémák nem lennének, környezetvédelmi aktagyártásra sem volna szükség. Az ilyen hivatalos környezetvédelem bugyuta szabályok majomketrecébe gyömöszöli a gondokat, és közéleti frázispufogtatással dagadtra hizlalt álproblémákon lovagol. Az ökológiai sorskérdésekkel szőrmentén foglalkozik, rendelkezései legtöbbször sújtanak.
lejáratják az ügyet
A környezetet leginkább terhelő vétségek között nem szerepel a hétvégi vityillók engedély nélküli építése, sem a víkendező családok faszén égetése a rostonsült alatt. Nem is a vonatok WC-iből a sínek közé potyogó emberi hulladék okoz gondot. A környezetvédelmi bürokrácia kitermelte előírásrendszer gyakorta félszemére vak: csak olyan csoportok környezetszennyezését látja, amelyek a fennálló politikai játékszabályok szerint ártalmatlanok. Az ilyen bántóan tendenciózus ötleteket tekinthetjük a környezetvédelem legolcsóbb módjának. Pedig mérhetetlenül sokba kerülnek. Mivel kizárólag kispénzű emberek használta eszközöket sújtanak, elkeseredett ellenérzéseket szülnek, és lejáratják az ügyet. Közgazdasági téren talán elfogadhatóak, erkölcsi téren nem, mivel nem biztosítanak igazi alternatívát. Lehet-e a környezetet oltalmazni a benne élő emberek őszinte és igaz védelme nélkül?

*

Háromnegyed kettő. Kijön a nővér. A feleségem üzeni, hogy ne aggódjak. Megindult a szülés. Csodálatos teremtés! Küldök neki néhány sort.

Az igazi környezetvédelem tehát az emberért van. Hogy egészséges legyen, hogy gyerekeit is egészségesnek lássa, hogy harmóniában éljen a természettel, hogy a budapesti anyák nyugodtan sétálhassanak gyerekeikkel, hogy a békéscsabai óvodák gyerekei is kimehessenek szabad levegőre, hogy ne érje tartós légzőszervi károsodás az ajkai gyerekek egynegyedét, hogy a fiatal középkorúak halálozási aránya ne legyen egyre magasabb, hogy erdeinket ne pusztítsák savas esők, hogy legyenek tágas lombkupolás, árnyat adó tölgyek, ahol ezután is Őszikék szülessenek, meg mosolyra fakasztó, vagy éppen könnyesen megható szerelmi vallomások.

*

Két óra múlt. Feleselek a rémlátomásaimmal. Nem és nem! Szülésbe belepusztult asszonyok, halva született csecsemők és mongolidióta újszülöttek árnyai táncolnak körül. Ezerszer is nem! Miért éppen velünk történhetne meg? Örökösen az órámra pillantok, aztán rágyújtok a sokadik cigarettára, hogy rögtön el is hajítsam. Undorító íze van.

peteplus

Gyereksírás! De nem. Csak egy vezeték egyhangú cirpelése a falban. A nővérpult üres, a folyosó kihalt. Semmi sem utal arra, hogy néhány ajtóval arrébb vajúdik egy asszony. A feleségem. Látom őt magam előtt. Szája kiszáradt, haja csapzott, homloka verejtékes, arcát eltorzítja a kín. Pokoli fájdalmai vannak. A gátat fel fogják hasítani, ha föl nem reped magától, mint az előző szülésnél történt. Belül mindenképpen fel fog szakadni a teste. A szülés után varrni kell. A gátsebe miatt minden mozdulat kín lesz a számára. Napokig vánszorogva jár majd. A melle gyulladt lesz. Hetekig nem tud leülni. Hosszú ideig nem alussza ki magát. De napjában hétszer megszoptatja a picit, legalább ugyanannyiszor tisztába teszi, gondozza, figyel minden rezdülésére. Közben törődik a másik gyerekével is. És boldog lesz. Olyan fájdalmak mellett, amelyek tizedétől vinnyogva-nyöszörögve maradna ágyban a férfiak kilencvenkilenc százaléka. Vajon azok a félresikerült világmegváltók, akik előszeretettel hordanak össze abortusztról, szülésről meg a nők kötelességéről mindenféle kenetteljes sületlenséget, tisztában vannak ezzel?

*

Civilizációnk fejlettségét leginkább Földünk ökológiai állapota minősíti. A két-három évtized előtti fellengzős badarságok a természet legyőzéséről — amelyek forgalomban voltak Keleten és Nyugaton —, visszafelé sültek el. A harc vereséggel végződött, s ha nem vetünk neki véget, hamarosan bekövetkezik a civilizáció teljes fegyverletétele. Ehhez ökológiai katasztrófa sem kell — bőségesen elég, ha a földi éghajlati rendszer „szellent” egyet. Például egy, a földtörténeti folyamatokhoz képest jelentéktelen léptékű és talán egészen időleges klímaváltozás — aminek következményei a jelenlegi politikai és gazdasági rendszerek szempontjából beláthatatlanok.
folytatódna — nélkülünk
Nem tudunk életet kialakítani egy élettelen égitesten, de nem tudjuk az életet elpusztítani sem. Itt a Földön sem! Nem vagyunk mindenhatóak! Ha az összes atom-hidrogén-neutron meg mifene bombát és rakétát, meg a kollektív természettudományos felelőtlenség egyéb termékeit egyszerre robbantanánk fel, akkor sem tudnánk a teljes földi életet magunkkal rántani a pusztulásba. A nagyméretű növények és nagytermetű állatok többségét igen, de ezek csupán látványos részei a nagy egésznek. Az élet folytatódna – nélkülünk.

A Föld egy és oszthatatlan. Egy légkör, egy bioszféra. Mi úgy bántunk vele, mint túlkoros óvodai bandavezérek; s csak azt ismerjük, hogy „költség”, „termelés” meg „fogyasztás”; és azt nem, hogy: körforgás. Pedig a természet rendje erre épül. Törvényei mindenfajta gazdasági és politikai megfontolás felett állnak, egyikhez sem fognak alkalmazkodni. Nekünk kell alkalmazkodnunk hozzájuk. Az éghajlatot vagy a légkört sem állami tulajdonba venni, sem privatizálni nem lehet.

*

Tíz perc múlva három. Állandóan a picire gondolok. Milyen lesz, ha felnő? Miben fog hinni, miért fog lelkesedni?

Na most! Végre! Ez már csakugyan gyereksírás! Megint nem. Egy kitört ablak üvegén át fütyül a szél.

Aggódom érte. Fújtatok, mint a bika, vicsorgok, mint a vadkan, rohangálok, mint a kos, morgok, mint a kanmedve, üvölteni szeretnék, mint a hímoroszlán. Évmilliók súlyos hímtehetetlensége nehezedik a vállamra. Miért nem segíthetek? Miért nem vállalhatom át a fájdalmát, a szenvedését?

Fél négy. Kijön a nővér. Kislányunk született! Három kiló nyolcvanöt deka, ötvennyolc centiméter. Három óra tízkor jött a világra. Megcsókolom a nővért, a feleségemnek írok néhány sort. Neki és a picinek. Vajon milyen a szeme, milyen a haja? A nővér nem tudja. Mosolyogva távozik. Megyek az utcán, rá gondolok, meg a hőstettére. Szeretném magamhoz ölelni a világot.

kép | Brenda Biondo, lensculture.com