KONTRASZTINFÚZIÓ
RÁÍRÁS: Bognár Péter | ÍGY KÉPZELTEM
Fiatalember,
bár válaszom tizenhárom évnyi bolyongás után
huppan csak ölébe,
tudnia kell, hogy érlelődött mindez,
mint egy hegyaljai pincében felcseperedő óbor.
Kedves, értelemszerűen ízetlen az élet,
bár nevethetnékem támad a gondolatra,
hogy milliónyi fűszer kering az emberiségben,
mégsem szórunk csipetnyi elégedettséget a világra.
Meghalhatatlan vagy meghallhatatlan?
Látja, mennyit jelent egy apró duplázás?
Így van ez a szemléletekkel.
Otthontalan vagy hajléktalan, az egyik szeretet, a másik tetőhiányban szenved.
Jaj, fiatalember, ne mondja, hogy nem látja a csodát!
Ahogy a napragyogás átfénylik a tiszta alkonyon,
lassanként összehegesztődve az éjszakával?
Az élet automata, amit az ilyen aprópénznyi dolgok tartanak működésben.
Azt mondja, olaj.
Olaj bizony, itt-ott elhasznált,
de mire gondol mégis ez az érzőnek nevezett furcsaság,
mikor olajat cserélnek?
Retteg, retteg az újtól, álomvilágba jutó
valóságbuboréktól.
Ugorhatnékom támad a gondolatra, hogy ön csokorba kötné ezt az ideget,
amitől önmaga.
Élénkítse fel, remélve az új forrás feltörését,
mikor az olajcsere nem fárasztóbb, mint hagyni, hogy a rég-kép
átszivárogtassa szomorkás mérgét sejtjeinken.
Kicsit hosszúra nyúlt a válaszvárása. Bocsásson meg, kérem.
Ahhoz, hogy megértsem, fel kellett nőnöm, épp csak annyira,
amennyit távolodnak egymástól
a kontinensek egy évtized alatt.