Kárpáti Péter

A VÁROS ÉS A SZENNY

1997 május

A VÁROS ÉS A SZENNY
„nem lennénk ide beszorítva a két nagy dög közé, a gödörbe…”

A gyár és annak tükörképe

A „két nagy dög” a Kőolajfinomító és a Hőerőmű. Mindkettőt a hatvanas években kezdték építeni. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a falu mellett, az Erőmű közelében építenek egy kisebb lakótelepet, ún. készenléti telepet, „ahol éppen csak azok laknak, akik a működtetéséhez a két vállalatnak segítséget tudnak nyújtani a műszakon vagy a munkaidőn kívül”. A hetvenes években azonban „abszolút nem tartották ehhez magukat”, és a két nagyvállalattal azonos mértékben fejlesztették a lakótelepet is. Így keletkezett — csaknem egy évtized alatt — ez a szép szocialista város, ott lenn, „a gödörben”.

„Azt nem mondom, hogy ez egy ideális hely, mert nem az, tisztában vagyunk vele… De azért sokat tettek itten… rengeteg létesítmény, tele van zölddel, sportolással, sokan mondják, hogy szép… Főleg tavasszal.”
nagyarányú fejlesztések
A nyolcvanas évek végétől mind a két vállalatnál újabb nagyarányú fejlesztések kezdődtek. Ezúttal nem a kapacitás-növelésen volt a hangsúly, hanem olyan körszerű, „környezetbarátabb” (sic!) technológiák kiépítésére, melyek hosszú távon alkalmasak lesznek leváltani az elavult szovjet technológiai rendszert.

Megint csak ezzel párhuzamos tendenciát láthatunk a város fejlődésében. Ma már nem a lakótelepek bővülnek, hanem korszerű, „emberbarátabb” lakó-technológia váltja föl a korábbi szovjet típusú blokk-rendszert: villanegyed épül, az Erőműtől messzebb, a vasútállomás közelében. Rohamosan épül, szertelen fényűzéssel. „Ámulni és bámulni lehet… Csodásak…”

Szakszerű elemzés a részletekbe menően kimutathatná, hogy a város milyen tökéletes tükörképe volt és maradt a gyárfalak mögötti három és fél évtizedes iparszervezésnek.

A sziámi hármasikrek

A két nagyvállalat együttélését jellemzi, hogy míg a Finomító fűtőanyaggal látja el az Erőművet, addig az Erőmű árammal és ipari gőzzel látja el a Finomítót, tehát — ahogy L. A. (Erőmű) fogalmaz — „az erőmű és az olajfinomító között ún. ’fémes’ kapcsolat jött létre… melyet legjobban a sziámi ikrek példája jellemezhet”.

A sziámi ikrek közé szorult egy harmadik, a város, az embergyár, mely a két nagy testvér nélkül nem létezne

Más kérdés, hogy azok ketten létezhetnének-e a város nélkül. „Az egy történelmileg elhibázott lépés volt, hogy ezt a várost ide telepítették, a két nagyvállalat közé. Ekkora baklövést valószínűleg, ha ma kellene építeni egy ilyet, akkor nem csinálnának.”

karp4

Adva van a sziámi hármas, ezen már nem lehet változtatni. De a kényszertestvérek, már amelyik teheti, igyekszik ezen a „fémes kapcsolaton” lazítani.

Az Erőmű korábban hat 10 000 köbméteres tüzelőolaj-tartállyal rendelkezett. Az utóbbi évek egyik fontos beruházása három 30 000 köbméteres „ún. stratégiai olajtartály és a hozzá csővezetékkel kapcsolódó vasúti olajlefejtő állomás” megépítése és beüzemelése.
a beruházás
E beruházás célja, hogy az Erőmű többé ne legyen kiszolgáltatva a Finomító kénye-kedvére. Ezután már bárhol vásárolhat fűtőolajat, elhozhatja, nagy mennyiségben tárolhatja a hatalmas „stratégiai” tartályokban. Ki tudja, hogy az Erőműnél hosszú távon megtérül-e majd ez a beruházás — természetesen nem a külföldi olaj vásárlása által, hanem annak fenyegetésével, amikor a Finomítóval vitatkoznak az olaj áráról.

„Mi jobban függünk az Erőműtől, mint ő tőlünk — mondja egy finomítós mérnök. — Ő akárhonnan hozhat fűtőolajat fűteni. Mi viszont rá vagyunk kapcsolva az Erőműre, ha elzárja a gőzt, mi meghaltunk.”

A város és a vállalatok „fémes kapcsolatát” viszont egy új országgyűlési törvény lazította meg — pontosabban rendezte végre ezt a kapcsolatot számszakilag, bár abszurd eredménnyel, természetesen.

Korábban „nem volt egy konkrét megállapodás a város és a vállalatok között, hanem a tanácselnök elment és kért… — mondja egy önkormányzati képviselő. – A nagyvállalatok megszokták, hogy a kezükben tartják és diktálják az előírásokat, mert nekik volt pénzük, és a városnak nem. Megváltozott a helyzet. Iparűzési adó néven befizetik, most a városnak van pénze és nekik nem. Ez a kis enyhe változás az, ami a dolgokat egészen más megvilágításba helyezi.”

Elgondolhatjuk, hogy itt az iparűzési adó milyen aránytalanul nagy, sőt irdatlan összeg más hasonló méretű város bevételéhez képest.

„Ennek a városnak a 96-os költségvetése négy és fél milliárd forint — mondja egy helyi polgár. — Talán több, mint Győré…”

„Régen ez úgy működött, hogy ha építeni kellett valamit, akkor a cégek építettek egy strandot, sportcsarnokot, teniszpályát… iskolát… Mindenbe beszálltak. Most meg ilyen adó formájában…”
vidám dolgozók
Olyan ez, mintha az önkormányzat örökölte volna a várost a két gyártól. Várost, sok extrával, stranddal, sportcsarnokkal, teniszpályával, iskolákkal, és túlnyomórészt fiatal házakkal, bennük vidám dolgozókkal, itt nem kell bajlódni lerobbant házak tömegeivel, szegények és munkanélküliek tömegeivel, és ráadásul mindehhez kapott a város egy igen szép apanázst.

Sikertörténet.

Harminchét évvel ezelőtt egy kis falu volt a helyén, és rétek, szöcskék, darazsak – mára a tizennyolcezres gyárváros az ország egyik leggazdagabb települése.

És mint ilyennek, a belső problémái igen speciálisak.
az iparűzési adó
Manapság itt minden környezeti konfliktusnak az iparűzési adó a végső oka és célja (mármint hogy mennyit lehet abból szakítani). Ez határozza meg a vállalatok és a város új viszonyát, ez határozza meg a város vezetését és intézményeit feszítő hatalmi és érdekharcokat, ez határozza meg a lakosoknak a városhoz, a gyárhoz és saját jövőjükhöz való viszonyát, és végül, de nem utolsósorban ez határozza meg a környezetszennyezéssel kapcsolatos konfliktusokat is.

karp1

A változás korában

„Én egy sokgyerekes családban születtem, Tata mellett, nagyon szép helyen laktunk, és én egy kicsit dacos, akaratos (most is olyan vagyok), olyan maga útját járó ember, és nem mehettem tovább tanulni… mert tanultak a nővéreim, és a szüleim képtelenek voltak… és nem tudtunk egymásra nézni, hogy őnekik is rossz meg nekem is, és én elmentem tizennyolc évesen a világba. És itt kaptam állást… megismerkedtünk, aztán férjhez mentem, azután született a lányom…”

„Borsodban végeztem, vegyipari technikumban, az iskolában toborzás volt, az öcsémmel, ikertestvéremmel mind a ketten eljöttünk ide dolgozni. ’69-től… Aztán eldolgozgattam, egészen huszonhárom évet…”

„A vállalat vonzóvá tette a munkahelyeket. A lakáshoz jutás. Ha lakást akartál vásárolni. Munkáltatói kölcsönökkel…”

„Huszonkétezer forintot kellett fizetnünk! Kétszobás lakásért. ’76-ban. Háromszázötven forint volt a részlet… Ezt mondtam a mai fiataloknak: hol lehet ez? Ez őrület. Nem létezik, hogy ők elkezdhetik az életet, külön lakásban.”

„A város területén… már az őskorban is éltek emberek. Ezek földbe vájt ún. putrilakásokban éltek a téglagyár feletti dombtetőn. Matrica később jelentős római településsé fejlődött, és virágzó korában mintegy 5000 lakosa volt… a barbár népek Matrica városát a földdel tették egyenlővé.”

1720-ban a településen összesen 170-en laktak.

1838-ban 654-en.

1949-ben 1577-en.

A régi birodalmi város csaknem kétezer évet szunnyadt a föld alatt, míg a barbár népek — alig nyolc év alatt — új pompájában kiemelték: 1968-ban, mire felépült a két gyár, Matrica lakossága újra kb. 5000 fő. 1975-ben pedig már 10 000 (ma 18 000).
az úttörők nemzedéke
Tehát az új telepesek derékhada alig egy évtized alatt érkezett, többnyire fiatalok, pályakezdők. Mára felnőtt az első, már Matricán született nemzedék. A szülők, az úttörők nemzedéke pedig megöregedett. Magyarországon a menopauza utáni nők aránya átlag 14% — itt 21-23%. Nyilván hasonló az arány a férfiaknál is.

A város a ’90-es években tehát nemcsak társadalmilag és gazdaságilag, hanem biológiailag is a változás korába ért.

A szülész-nőgyógyász szakorvos néhány évvel ezelőtt figyelt föl arra, hogy már tovatűnt ifjúkora praxisa, midőn főképpen terhes nők várakoztak a rendelő előtt, ehelyett egyre többen jelentkeznek változó korú asszonyok, a kor tüneteivel és sajátos problémáival. 1994 áprilisa óta a szakrendelőben heti egy alkalommal külön menopauza-rendelést tart, emellett megalapította a lokális osteoporosis centrumot, a centrum keretében nagyobb kedvezménnyel írhatják fel a gyógyszereket, beszereztek egy csontsűrűségmérőt, és elindították a menopauza életmód-klubot, ahol gyógytornát vezetnek, és előadásokat tartanak, a klubot igen sokan látogatják, és nagyon jó, családias a hangulat. A doktor úr úgy fogalmaz: ez az ő „hobbija”.
cselekvési program
Amikor a doktor urat a vetélésekről és a magzati károsodásokról kérdezem, azt mondja, ’89-ben, amikor valóban nagyon rossz volt a helyzet, csináltak egy cselekvési programot. 1. Szerezni az intézet részére egy ultrahang-készüléket. Tízmilliós beruházás. A Finomítótól kaptak segítséget. ’91-től megvan a készülék. Ctg-t is szereztek, ’93 végén, pályázatok segítségével. 2. Terápiás lépések. Prevenció. Ez elsősorban a terhesség alatti magnézium-terápiát jelenti. A gyógyszertárban készítettek magnézium-citrát tablettát. Az Mg-terápia klinikai ellenőrzését nem végezték el, de a statisztikai eredmények igazolták — mondja a nőgyógyász. Ma a magzatok itt épp olyan biztonságban (ill. veszélyben) vannak, mint az ország bármely részén. Szóval fölösleges beszélni erről, a dolog lekerült a napirendről. Viszont itt van az osteoporosis és az életmód-klub — manapság Matricára a menopauza-probléma a jellemző.

Aztán elgondolkodik: van azért egy újabb probléma is… Korábban minden évben stabilan 210-220 volt a szülések száma. Tavaly, 1996-ban viszont csak 160 szülés volt.

Mivel ez egyszeri és az első ilyen csökkenésre mutató adat, statisztikailag még nem lehet értékelni. Vagy véletlenül volt csak ilyen kevés — vagy a fiatalok „elhittek valamit”.

karp2

„…benzol, toluol, xilol, propilén, sztirol maleinsav, olajgőzök, hidrogénszulfid, hidrogénfluorid, sósav, kén-dioxid, szén-monoxid, szén-dioxid, nitrogén-oxidok, por, vanádium-oxid, nikkel-oxid, korom…”

A „szennyes” évek

1989—90-hez képest 1992—93—94-ben szinte minden mérgező anyagot tekintve a környezeti terhelés nagymértékben nőtt. Így az utolsó évek csökkenő tendenciája egyelőre csak relatív, lassan elérjük a ’89—90-es szintet.

A kérdés az, hogy mi okozta a növekedést, és most a csökkenést minek köszönhetjük.

Nézzük az Erőművet…

karpatitablazat

Mármost nézzük meg, hogy a városi vezetés hogyan emlékezik azokra a ’92—93—94-es „szennyes” évekre:A táblázatból egyértelműen kiderül számunkra, hogy 1995-ig a szennyezés csak egyetlen módon volt csökkenthető: a nehézfűtőolaj-felhasználás, ergo a termelés csökkentésével.

„Most kapásból nem tudom megmondani, hogy mi volt az oka, de feltehetően abban az időben több nehézfűtőolajat tüzelt el az Erőmű… Nagyon nehéz megállapítani, hogy mi mitől van! Összefüggést akkor, amikor két szennyező forrás között vagyunk, és van még egy szennyező forrás a városon belül, a közlekedés… De hogy mi volt ’92-ben, nem emlékszem.”
a légszennyezés
Ezt az Önkormányzat Környezetvédelmi Bizottságának elnöke mondta. Ugyanő ’92-ben még ezt írta: „Átmeneti javulás után ezen a nyáron a légszennyezés soha nem tapasztalt méreteket öltött. Feltehetően jelentős szerepet játszott ebben a forró, száraz nyár, a szélcsend. Ez az időszak rámutatott arra, hogy ilyen meteorológiai körülményekre nem vagyunk felkészülve.”

Megkérdeztem tőle, hogy a ’92—93-as csúcsszennyezés miatt volt-e külön vizsgálat. A válasz:

„Nem.”

A vizsgálat

1994. decembertől 1995 közepéig átfogó környezet-epidemiológiai vizsgálat folyt a városi Önkormányzat kezdeményezésére, az OKI szakmai irányításával. Kontrollterületként G. város és három városkörnyéki falu csatlakozott a vizsgálathoz.

„Az OKI-tervezet szerint egy igen átfogó, minden részletre kiterjedő komplex környezet-epidemiológiai felmérés készült volna felkérésünkre, de több, a város hatáskörén kívül álló ok miatt (kontrollterület számítógépes rendszerének hiánya stb.) csak a tervezett egész program első szakaszának elvégzésére: környezeti adatok monitorozására, asztmás gyermekek vizsgálatára, exponált és kontroll gyermekek vizsgálatára került sor.” (B. doktor)

Összesen kétszázegy 9–10 éves gyerek — egyszeri — vizsgálatáról van szó, ill. 77 krónikus légzőszervi betegségben szenvedő 1—5. osztályos gyerek 12 héten át folytatott ún. követéses vizsgálatáról.
romló halálozási adatok
Nem érintette tehát a kutatás a felnőtt lakosságot (a ’80-as években csak a 30—49 évesek közül 2299 személlyel végeztek részletes vizsgálatot), sem az időskorúakat. Így nem kerültek elemzésre olyan kérdések, mint pl. korábban, a ’80-tól ’89-ig az országos átlaghoz képest folyamatosan romló halálozási adatok, valamint a 40—50 éves férfiak légúti rákos megbetegedésének különösen magas aránya (1989-ben az országos átlag négyszerese!), és hasonlóan — vagy mindenekelőtt — teljesen hiányzik a leginkább veszélyeztetett rétegek, a terhes anyák és a magzatok, a csecsemők és a kisgyermekek egészségi állapotának feltérképezése is. Mindez természetesen benne volt az eredeti tervben, melynek töredéke hiába valósult meg igen magas színvonalon, a hiányzó részek nyomasztó túlsúlya miatt a kutatás értelme és tudományos értéke erősen megkérdőjelezhető.

Az előző évtizedben, ’83-tól lényegében megszakítás nélkül folytak epidemiológiai vizsgálatok. Ehhez képest a kilencvenes években — csak alig több mint egy fél éven keresztül.

B. doktor azt írja, hogy „a város hatáskörén kívül álló okok miatt” szakadt félbe a felmérés — mármost nézzük meg ezt a dolgot kicsit közelebbről.

„…szomorú szívvel meg kell mondjam, hogy megszűntek — mondja a Környezetvédelmi Bizottság elnöke. — Továbbra is természetesen gyűjtik az adatokat, az (Egészségügyi) Intézmény igazgatója egy évben egyszer vagy kétszer egy ilyen általános jellemzést ad… Összefüggésben volt ez azzal, hogy egy új számítógép-rendszer került két évvel ezelőtt felállításra az Egészségügyi Intézményben, közben elkezdték a működésüket a magánorvosok, úgyhogy ez bizonyos törést okozott, de állítólag most már ismét gyűjtik az adatokat, részletesebben, mint valaha.”

Tehát az országban kimagasló színvonalú rendelői számítógépes rendszer beüzemelése volt a kutatás folytatásának egyik akadálya? Éppen úgy, miként a másik akadály „a kontrollterület számítógépes rendszerének hiánya”.

karp3

És mit mond az egyik fő szervező, az Egészségügyi Intézmény orvos-igazgatója?

„Na most ezek a kutatások… nem egy folytatólagos tevékenységet kell ezalatt érteni, hanem ez úgy működött, mint általában ezek a tevékenységek, hogy szakaszosan és konfliktusokkal terhelten. A városban az önkormányzat is megszavazott erre egy bizonyos összeget, ezt az OKI karolta fel, és ezt különböző szponzorok támogatták… és az (Egészségügyi) Intézmény a teljes apparátusával és háziorvosaival tervezte…”

– Miért szakadt meg a vizsgálat?

„Ezt bonyolult lenne kielemezni. Lényegében egy alapítvány, az Egészségünkért Alapítvány vállalta fel a feladatokat… és ez megterhelődött mindenféle olyan problémákkal, feltételekkel, a képviselők bizonyos köreiből kiinduló kétségeknek a kifejezésre juttatásával, amiket együtt már nem vállaltunk el…”

– Milyen kétségek merültek fel?
nem hisz az eredménynek
„Egyes képviselők megkérdőjelezték eleve ezeknek a vizsgálatoknak az objektivitását, ami a kutatókra nézve és főleg a helyiekre nézve nagyon sértő volt. Volt képviselő, aki kijelentette (a Környezetvédelmi Bizottságnak tagja), hogy nem hisz az eredménynek, akármit mutatunk ki. Tehát voltaképpen a különböző képviselői csoportok, attól függően, hogy Erőmű-ellenes vagy Finomító-ellenes vagy azokkal szimpatizáns… úgy gondolták, hogy az eredményeket aszerint fogják értékelni, hogy mi lesz annak a hozama, esetleges politikai összefüggéseiben is. Na, most mi úgy láttuk, hogy akárhogy dolgozunk, akárhogy próbáljuk ezt a feladatot megoldani, voltaképpen vesztesei leszünk ennek az egész ügynek, tekintettel arra, hogy megkérdőjelezték annak anyagi vonzatait… Úgy éreztük (orvosok), hogy ez részünkről elsősorban áldozat, lényegében csak a dologi kiadásainkat fedezik, olyan csekély tiszteletdíjat jelent huszonöt vagy harminc orvos számára… Végső soron itt mindenki úgy érezte, hogy csak vesztesei lehettünk, úgyhogy abbahagytuk… kiszálltunk… Az igazsághoz tartozik, hogy a kontrollterületet képező G. város se vállalta tovább a feladatot… elsősorban anyagi okokra hivatkozva. A gyors ütemben vállalkozóvá átstrukturálódó háziorvosi hálózat tagjai le voltak kötve a változással, az ezzel járó egzisztenciális problémákkal, és ez annyira csekély bevételt jelentett… A szocialista idők utolsó évtizedének második felében ez az altruista hozzáállás, ez a társadalmi munkában végzett kutatás még jellemző volt… utána már a sokkal tárgyiasultabb értékrendben…”

Mármost ami a pénzkérdést illeti, az világos. Sejthettük már az elején, hogy a vizsgálat azért szakadt félbe, mert nem volt rá elég pénz. Ami viszont a másik okot (egyben a pénztelenség okát is), a képviselői nyomást illeti, altruista szocösztöneink azt súgnák, hogy elsősorban a probléma szőnyeg alá söpréséről lehetett szó… Pedig korántsem.
egymásra mutogatás
„…most ez az egész téma azért érzékeny, mert egymásra mutogatás van a nagyüzemek között, ez politikai kérdéssé is teszi, ezek az érdekkülönbségek… Sokszor a képviselők bizonyos csoportja szeretné, ha mi dramatizálnánk a helyzetet, és arra hivatkoznak, hogy a nagyüzemeknek az egészségügy iránti támogatása biztos befolyásolja a mi álláspontunkat. Ez a támogatás egyrészt jelentéktelen, szinte a nullával egyenlő… de a feltételezések mindig megmaradtak, ez is volt az oka, mint korábban mondtam, hogy ebből kiszálltunk, mert előtte ezzel nagyon sokat foglalkoztunk. (Mármint altruizmussal.) Most viszont más kérdések kerültek elő…”

B. doktor írja: „a város gyógyító-megelőző hálózatának jelzése alapján 1980-81-ben merült fel annak gyanúja, hogy a gyermeknépesség körében észlelt légzőszervi megbetegedések kialakulásában szerepe lehet a környezeti levegő minőségének”.

Egy húszéves lánytól kérdezem, hogy az iskolában ilyesmi szóba került-e.

„Nem. Ezzel nem foglalkozott senki.”

„Tulajdonképpen ez olyan négy-öt éve került nagyon előtérbe” — mondja egy óvónő.

A férje vitatkozik:

„A B. doktorék azért már előbb kezdték forszírozni.”

B. doktor — gyermekorvos, a Környezetvédelmi Bizottság képviselő tagja, korábban a város Egészségügyi Intézményének igazgatója, számos megelőző és rehabilitáló kezdeményezés az ő nevéhez fűződik: sókamra létesítése, allergiaszakrendelés, asztmás gyerekek rendszeres gyógyüdültetése (barlangtúrák), óvodákban a vízszűrő berendezés stb. Ő és az Egészségügyi Intézményben a jelenlegi orvos-igazgató vezették a hamvába holt kutatást is.

B. doktor nyugdíjba vonulásával a közvetlen és célzott környezet- és egészségvédelmi program is lekerült a napirendről, és az új orvos-igazgató működése alatt más kérdések kerültek napirendre…

„Más kérdések”

„Elemi, egzisztenciális kérdések kerültek napirendre, mint az egész egészségügyben általában — mondja az orvos-igazgató. — Mert ugye a fő kérdés a számunkra, hogy megmaradunk-e vagy nem, és milyen színvonalon. És ebben mekkora szerep jut a háziorvosi ellátásnak, és mi lesz a szerepe a szakorvosi, járóbeteg-ellátásnak. Főleg ezekkel a kérdésekkel kell, hogy foglalkozzunk. Úgyhogy, bizonyos fokig, a környezeti tényezők bizonyos javulásával levették a napirendről…”

Mit?

Nem fejezi be a mondatot…

karp5

És itt végre elérkeztünk ahhoz a problémához, amely Matricán ma minden probléma problémája, a lényeg lényege:

„A nagyvállalatok éppen arra hivatkoznak, hogy az iparűzési adó mértéke olyan jelentékeny, hogy az lényegesen több, mint amit a vállalatok korábban szponzorként adtak az egészségügynek… tehát fizesse az egészségügy költségeit a város… Megtörténik konfliktusosan, lobbizni kell érte…
a vészharang
Tartva attól, hogy a város jóléte nem sokáig… nem garantáltan marad meg, hiszen egy parlamenti döntés egy pillanat alatt eltüntetheti azt a többletet, amit az iparűzési adó jelent, mert egyszerűen meghúzhatnak egy bizonyos határt, és azt mondhatják, hogy azon felül központilag fogják újraelosztani… Ezt már lebegtetik… egy jó ideje. Tehát mindig időnként meghúzzák a vészharangot. Mi erre hivatkozva dolgoztunk ki egy olyan megoldást… hogy ha itt — egy beruházás keretében — egy olyan laboratóriumot hoznánk létre, ami háromszázezres populációra biztosítana egy nagyon magas, gyors, egy informatikával kiépített megoldást, akkor ez egyrészt magasabb színvonalú laborellátást jelentene ennek a régiónak… másrészt szufficitet hozhatna az intézmény számára… ami a veszteséges ágazataink ellátását biztosítani tudná, tehát nem szorulnánk perspektivikusan egy folyamatos önkormányzati támogatásra…”

Egyet találgathat a kedves Olvasó, hogy a városi vezetés hogyan reagált a javaslatra.

„Óriási vihart kavart… jóllehet a képviselők többségét megnyertük, egy nagyon nagy befolyással rendelkező csoport ezt ellenezte…”

Többé-kevésbé ugyanaz a csoport, és ugyanazon okból ellenezte, mint az epidemiológiai vizsgálat folytatását.

A diagnosztikai központ felépítése azonban az egészségügyi lobbinak elemi egzisztenciális érdeke (ráadásul igen nagy pénzekről van szó), úgyhogy érthető, hogy ezúttal nem hátráltak meg, és a két fél között leplezetlen és könyörtelen harc lángolt föl.
régi jó káder
Igen érdekes a folyamat, ahogy az orvos-igazgató (valószínűleg régi jó káder, ma konzekvensen úgy mondja, a „szocik”, de épp a szocik kérték fel polgármester-jelöltnek, nem vállalta) — előbb a páratlan informatikai rendszer kiépítésével, majd az altruista, reménytelen kutatás leállításával, később a valóban igen pozitív, ugyanakkor igen kifizetődő beruházás ötletével, majd a kialakult éles lobbiharccal — kitanulta ezt a szép új világot, alig néhány év alatt. Láthatóan igazi gyönyörűségét leli a lobbizásban, és valószínűleg tényleg ügyesen csinálja.

„…Az egészségügy beruházásának a kérdése tíz éve húzódott már, most dűlőre jutott, és ezt borzasztó kemény viták előzték meg. Valószínű, hogy nem is annyira az egészségüggyel való szembenállás volt a döntő, hanem ha az egészségügyre jelentős összeget fordítanak, akkor nem lehet ezeket az összegeket másra fordítani. Ezért próbálták sokan megkérdőjelezni ennek a fontosságát. Itt ebben végül döntő szerepet játszott a lakossági erő, mert a lakosság olyan erősen fejezte ki a szimpátiáját az egészségügy mellett (és ezt mindenféle felmérések igazolták), hogy a legnagyobb ellenzők is visszafogottá váltak. És végül is jelentős többséggel fogadták el, hogy az egészségügyre egy jelentékeny beruházási összeget kell fordítani.”

Nemcsak (nyilván az egészségügy részéről kezdeményezett) lakossági felmérések, hanem egy (nyilván szintén az egészségügy részéről kezdeményezett) viharos hangulatú lakossági fórum is megelőzte a képviselőtestületi szavazást.

A városi egészségügy azonban nemcsak a népre, hanem a két nagyvállalatra is támaszkodott a város-vezetésre való nyomás-gyakorlásban. A következő levélrészletekből kiderül, hogy néhány évvel ezelőtt a városi Egészségügyi Intézmény mind a Finomítóval, mind az Erőművel közvetlen együttműködési szerződést kötött.

Az Erőmű vezérigazgatója és helyettese által szignált levélben: „Részvénytársaságunk 1995. novemberében kötött szerződést az Erőmű foglalkozás-egészségügyi ellátása érdekében… a Városi Egészségügyi Intézmény igazgatójával.
garancia
Azért döntöttünk — más, anyagilag kedvezőbb ajánlatok ellenében — a városi intézmény mellett, mivel az igazgató személye, valamint a korszerű gyógyítói háttér garanciát jelentett számunkra az általunk elvárt magas színvonal biztosítására. Ma már látjuk, hogy döntésünk helyes volt…”

A Finomító két vezérigazgató-helyettese által írt levélben:

„A cégünknek az intézménnyel megkötött szerződése, valamint az ezen kereteken belül végzett magas színvonalú munkaegészségügyi megelőző-gyógyító tevékenység színvonala már a megvalósítás első évében példaértékű eredménnyel szolgált. Elismerést keltett az a megkülönböztetett figyelem, ahogy az egészségügy dolgozói ezt a munkát végezték, illetve végzik.”

A vállalatokkal kötött közvetlen szerződés valóban jó dolog, ráadásul a város által kinevezett orvos-igazgatót megerősíti — a várossal szemben.

Tökéletesen egyezik mindkét vállalat levelének második mondandója is (mintha csak súgta volna valaki) az egészségügyi beruházásról:

Erőmű:

„Mindezek mellett meggyőződésünk, hogy az egészségügyi intézmény magas színvonalú infrastruktúráját… a két nagyvállalat által is biztosított adóhozzájárulásokból kell az Önkormányzatnak biztosítania.”

Finomító:

„Mindezeket hangsúlyozva üdvözöljük, hogy az Egészségügyi Intézmény magas színvonalú infrastruktúráját… a város két nagyvállalata által is biztosított kiemelkedően magas adóhozzájárulásokból a jövőben is az Önkormányzat biztosítja.”

Végül is mindkét levél lényege a finom és igen udvarias nyomásgyakorlás a beruházással kapcsolatban:

Erőmű:

„…elégedetten vettük tudomásul, hogy az Önkormányzat 1996. november 28-i ülésén egy olyan egészségügyi fejlesztési koncepcióról döntött, mely során a beruházásban elsődleges szerepet szán a diagnosztikai infrastruktúra további korszerűsítésének.”

Finomító:

„…Ennek megvalósításához kívánunk személy szerint Önnek Polgármester úr, valamint a Képviselő Testületnek… sok sikert és egészséget.”

E két levél már a fejlesztési koncepció elfogadása után született, és része annak a politikai párbajnak, amely az Egészségügyi Intézmény és a Polgármesteri Hivatal között kibontakozott.

Azonban már a testületi döntés előtt is érkezett egy levél a polgármester címére. Ebből megtudhatjuk, hogy a fejlesztési tervet nemcsak a nép és a gyár támogatja, hanem pártunk és kormányunk.

karp6

A Népjóléti Minisztérium ’96. október 17-iki leveléből kiderül, hogy az egészségügyi szerkezetváltás sikeres reformja lényegében elképzelhetetlen a matricai Egészségügyi Intézménnyel való együttműködés nélkül.

„…miután az intézmény a számítástechnika modern eszközeivel évek óta feldolgozza a járóbeteg-szakellátás adatait, így alkalmasnak ígérkezik számunkra — kutatási együttműködés keretében — a szokásos adatszolgáltatáson felüli, sajátságos szempontrendszer szerinti adatcsoportosításra és adatértékelésre.”
nincsen kézi vezérlés
És mivel ma nincsen kézi vezérlés, a miniszteri biztos levele még véletlenül se tartalmaz olyan utalásokat, amelyekből azt lehetne kiérteni, hogy „tessenek már szívesek lenni egy diagnosztikai centrumot azonnal és rögvest fölépíteni”. Csupán az hangzik el, hogy „kérjük Önt (a polgármestert), segítse a szakrendelő igazgatóját… hogy az egészségügyi ellátásban eddig elért sikereik és tapasztalataik országos szintű elemzésekben hasznosulhassanak”.

E szövegemlék és a többi, a Nagy Októberi Lobbizásról nyilván kevesebb, mint a jéghegy csúcsa, azonban mindhárom cég esetében (Finomító, Erőmű, Népjóléti Mű) szinte matematikai pontossággal érvényesül ugyanaz a taktika:

Közvetlen együttműködési szerződés az Önkormányzat mint fenntartó kihagyásával, majd közös nyomásgyakorlás az Önkormányzatra mint fenntartóra.

És itt már réges-rég nem kilincselésről, kérincsélésről van szó. Tiszta üzlet: én adom a magas szintű egészségügyi ellátást, te adod a magas szintű politikai támogatást. Már csak egy láncszem hiányzik — de az is megkerül hamar. A hiányzó láncszem: a profi lobbista.

A beruházási koncepció elfogadásának jegyzőkönyvéből:

Az ülésen a Megyei Egészségügyi Kamara elnöke (mellesleg az orvos-igazgató helyettese) „jelzi a Képviselő-testületnek, hogy a Népjóléti Minisztérium szakértője jelen van az ülésen, ha úgy ítéli meg a testület, akkor hallgassa meg a véleményét”.
a szakértő
A városi Jegyző ebben csúsztatást feltételez, ill. csapdát állít. Egy héttel az ülés után a következő felszólítást, ill. kérdést intézi az orvos-igazgatóhoz: „…szíveskedjen postafordultával… részemre eljuttatni Dr. Johann-Georg D… szakértő úrral kötött szakértői szerződés másolati példányát, melyből azt szeretném megállapítani, hogy tényleg a Népjóléti Minisztérium szakértője-e, ugyanis… más egy magánszakértő és más a Magyar Köztársaság címerével ellátott népjóléti minisztériumi feliratos bélyegzőt használó szakvélemény… Továbbá a fenti szakértő díjazása OEP vagy önkormányzati pénzből történik-e?”

Az orvos-igazgató válaszát kénytelen vagyok csaknem teljes egészében idézni mint vizsgálódásunk s a rendszerváltás egyik pátosszal teljes alapdokumentumát. „Dr. Johann-Georg D… úr 1996. április 1-től megbízási szerződés keretében dolgozik Intézményünknél… Polgármester úrnak és Önnek, Jegyző úr… április 12-én mutattam be… Szakértőnk ott azonnal bekapcsolódott az egészségügyet áttekintő munkába, illetve egyik legfontosabb feladatává vált a Polgármesteri Hivatallal való kommunikáció segítése, az orvos-szakmai érveknek a közgazdasági tényekkel való ütköztetése… Orvos-igazgatóként elmondhatom, hogy D… úr az elmúlt időben jelentékeny segítséget nyújtott az Intézmény gazdálkodásához. Vezető társaimmal való kapcsolata kiegyensúlyozott. Tudomásom szerint kivétel nélkül mindenki elfogadta őt mint az egészségügyi szerkezetváltáshoz számunkra elengedhetetlenül szükséges szakembert. Anélkül, hogy felsorolnám mindazokat a területeket, ahol D… úr segítségével tudtunk jelentékeny problémákat megoldani, egyre hívom fel a tisztelt Jegyző úr és Önön keresztül minden érdeklődő figyelmét: D… úr a jövőbe vetett reális optimizmusával gyökeresen megváltoztatta mindnyájunk szemléletét, azokét, akik az egészségügyre nehezedő súlyok láttán már elvesztették a hitüket abban, hogy van kiút ebből az áttekinthetetlennek tűnő csődtömegből…
tapasztalatom szerint
D… úr díjazása nem önkormányzati vagy OEP forrásból, hanem intézményünk saját bevételeiből valósul meg. Ami Jegyző úr azon felvetését illeti, amely D… úr szakértői munkájára vonatkozik, és másnak értékeli a Népjóléti Minisztérium és másnak egy magánszakértő véleményét, el kívánom mondani, hogy tapasztalatom szerint egy független szakértő véleménye nem annak a függvénye, hogy kitől kapja a honoráriumát. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a Népjóléti Minisztériummal való együttműködésünk tárgyában kötött szerződésben a közigazgatási államtitkár úr éppen D… urat fogadja el — nevezi meg — a feladat koordinátoraként. ”

(A végleges szövegből kimaradt az utolsó előtti mondat elejéről egy figyelemre méltó megjegyzés: „Lehet, hogy ez a gondolat néhány ember számára idegen” — mármint hogy a független szakértő véleménye nem attól függ, kitől kapja honoráriumát. Valóban. Hiszen soha nem lehet tudni, hogy még kitől mástól kap honoráriumot, és kitől kap többet.)

Láthatólag e gondolat merőben „idegen” a városi Jegyzőnek, mert válaszlevelében „ködösítéssel” és „csúsztatással” vádolja a „beosztott intézményvezetőt”, megfenyegeti, és egyértelmű „igen—nem” válaszokra ösztökéli, katonás vagy inkább sértő hangnemben.

Melyet a címzett mint „furcsa” és „idegen” hangvételt visszautasít, akárcsak a „beosztott intézményvezető” státuszát, ehelyett ő kérdőjelezi meg a Jegyző kompetenciáját, és vissza-fenyegetőzik.

karp7

Magánbeszélgetésben (tehát miután kikapcsoltuk a magnót) az orvos-igazgató nemes egyszerűséggel így fogalmaz: ki akartak nyírni. Nem sikerült nekik, és erre elég büszke. Egész emberi habitusát meghatározza ill. nagyon megváltoztatta a szerződés D… úrral, ezzel a korszerű és „optimista” Mefisztóval. Nyilván ő segített az orvos-igazgatónak a levél-párbajban, lehet, hogy a diagnosztikai központ is az ő ötlete volt. Emellett D… úr egy egészen új életstílust kínál (egyik) kiválasztottjának, hatalmas távolságokon repíti át — például Tajvanra, egy szakmai kirándulás keretében, más egészségügyis kiválasztottakkal, kikkel egyébként D… úr egy lovagrend alapítását tervezi.

Mármost nézzük meg, hogy melyik a városban az a vezető érdekcsoportosulás, amellyel szemben — a beruházási koncepció elfogadtatásával — az egészségügyi lobbinak sikerült az érdekeit érvényesíteni.

A sport-lobbi

Még mindig az orvos-igazgató:

„Nincs még egy város vagy település az országban, ahol arányaiban a sportra annyit költenének, mint nálunk. Nem tudom az okát, hogy mi az eredete ennek. Erős volt a sport korábban is… a nagyvállalatok mindig támogatták… tehát eleve volt egy erős sporttámogatási rendszer, ami korábban a nagyvállalatokhoz kapcsolódott, és öröklődött és megerősödött az önkormányzati rendszerben. Nálunk a legerősebb lobby a sport, tehát a képviselők között a legtöbb képviselőnek az érdekeltsége ehhez fűződik. Ők benne vannak mindenféle sportcsoportosulás vezetőségében…
óriási összegek
A sport-lobbi nem elsősorban pártokhoz kötődik, bár inkább mondjuk az SZDSZ-esek vannak többségben… (A szocik is benne vannak, akik különben mindennel szemben állnak. Ebben részt vesznek, részben…) Nagyon keményen lépnek föl, és együttesen. És óriási összegeket tudnak a sportra fordítani. A múlt évben például 130 millió volt a sport működési kiadása — ehhez képest az egészségügyé 70 millió…

Az SZDSZ-t azért mondtam, mert… a polgármestert adó párt… Tehát itt, ahogy megalakult ez a polgármestert támogató csoportosulás, ők azonnal kizárták a szocikat. (Tehát ez nem tükrözi az országos viszonyokat.)”

Hogy a sport-lobbi egy pártok feletti csoportosulás, az is bizonyítja, hogy bár az orvos-igazgató föntebb azt mondta: a szocik is részben benne vannak — a következőkkel zárja le az interjút:

„Tehát itt a szocik egy nagyon kemény ellenzéket képviselnek ezzel a döntéshozó csoporttal szemben, akik azért sok mindenben alulmaradnak, mert a többség általában egy kiegyensúlyozó szerepet is betölt, tehát nem mindenben tudják érvényesíteni az akaratukat.”
a sport jelentősége
Ha az ember sétál egy kicsit a városban, rögtön feltűnik a sport jelentősége: sportiskola, pályák, uszoda stb. Sétáljunk el a Polgármesteri Hivatalba. Az emeleten falragasz hirdeti egy III. danos mester judo-iskoláját. A III. danos mester a Sport Bizottság elnöke, ő szervezte meg a polgárőrséget is a városban. Amikor különböző személyektől a polgárőrségről kérdezek — lapos pillantás a válasz.

Ami a polgármesteri kört illeti, interjún kívül több pletykát is hallottam. Miszerint egy finánc-oligarchia uralja a várost, semmi köze a pártokhoz. Nagyösszegű megbízások, melyekből visszakerül a megbízóknak. Gazdag város — ez a lényeg —, itt milliárdokról van szó.

A városban állítólag egy polgári szövetséget szerveznek „a tiszta közéletért” jelszóval, hogy a következő választáson leváltsák a városi vezetőket.

Ennyit a pletykákról.

Az biztos, hogy a domináns erő a sport-lobbi. Láttuk, hogy az egészségügyi lobbi képes a polgármester-körrel fölvenni a harcot, több-kevesebb sikerrel. Most nézzük meg, a város-vezetésen belül milyen erőt képvisel a környezetvédelem.

A Környezetvédelmi Bizottság

„A környezetvédők a sport-lobbinál lényegesen gyengébbek. Vannak. És hallatják a hangjukat…”

„Azok a képviselők, akik a sport-támogatást kifogásolják, azok mindig szóvá teszik, tehát minden költségvetési vitában… B. doktorral az élen, akik a tömegsportot támogatnák szívesebben, és nem a sportegyesületeket, edzőket és nem azokat az erőket… Akik viszont nagyon erőteljesen támogatják, hivatkozva arra, hogy itt minősített versenyzők ill. egyesületek vannak.”

„A Környezetvédelmi Bizottságnak összehasonlíthatatlanul kisebb a költségvetése.”

„A Környezetvédelmi Bizottságban van egy bizonyos megosztottság, nem olyan egységes, mint mondjuk a Sport Bizottság.

Ez a megosztottság a Környezetvédelmi Tájékoztatóból is kitűnik. Ennek minden cikkét bizottsági képviselők írták, azonban egészen más képet fest le az Erőmű és a Finomító képviselője, mint B. doktor és a vezető tisztiorvos asszony.

„Ügyeltem arra, hogy mindenki a saját véleményét írja — olvassuk a bizottsági elnök előszavában. — Nem befolyásoltam senkit semmilyen irányban.”
határozott karakter
A városi vezetésben az MDF „az egy személyt jelent, egy képviselőt, mert… levált belőle egy keresztény-demokrata frakció… Az MDF-es képviselő, az egy nagyon határozott karakter, de eléggé elszigetelt helyzetben van politikailag. Ő a Környezetvédelmi Bizottság elnöke.”

Őt kérdezem, hogy a Bizottságon belül vannak-e komoly konfliktusok.

Válasz: „Olyan módon, hogy a bizottságban a szakmai emberek túlsúlyban vannak (egy kirívóan jó bizottság ebből a szempontból), úgyhogy szakmai viták természetesen vannak, pl. számos kérdésben a Finomítónak más az álláspontja, mint akár nekem, de elmérgesíteni általában az mérgesíti el, ha egyéni vagy pártérdekeket képviselnek. Énnekem nagy szerencsém van e tekintetben, úgyhogy én azt hiszem, hogy boldog lehetek, hogy ilyen a bizottság.”

Míg az orvos-igazgató egyértelműen a vállalatok oldaláról nézi a bizottságon belüli konfliktusokat („Vállalat-ellenesség, valamiért, mert nem tudták érvényesíteni a személyes törekvéseiket a vállalattal szemben…”), addig a bizottsági elnök részéről nem tudok a vállalatokkal a város-vezetéssel szembeni hasonló érdekszövetséget felfedezni.

A vállalatokról így nyilatkozik:
igazából
„A Finomító rengeteget tett az elmúlt pár évben, hihetetlenül sokat! Főképpen a töltések, és a tartályoknak az úszótetővel való ellátásával. Úgyhogy ott igazából egy jelentős csökkenésnek kellene mutatkozni. Mutatkozik is a mérések szerint, hiszen kén-dioxid meg nitrogén-dioxid meg egyébben gyakorlatilag alig van túllépésük, úgyhogy az nem is izgatna különösebben…”

— Ezek szerint a Finomítóval jobb az együttműködés?

karp8

„Nem mondhatom! Mind a kettővel. Hát, nézze, az Erőműnél a privatizáció most megtorpedózta az egészet. Hiába vették a szerződésbe, hogy a belga cég továbbra is szorgalmazza, hogy újabb füstszűrőket tegyenek be, ugye nem tettek be, és ugye elmúlt már az az időszak, és azt mondja az Erőmű, hogy amíg nem tisztázódik — hiszen az volt itt egy pár héttel ezelőtt, hogy bepereli a belga cég a magyar kormányt, de nem perelte be. Az a megállapodás volt az önkormányzattal, hogy kétévenként beépít egy füstszűrőt, és a nagy füstszűrők beépítésével teljesen megszűnt volna… Most olyanok is fölvetődtek, hogy egyáltalán érdemes-e… A Finomító egy hidrogénező technológiát be akar építeni… még ilyen kicsi vegyész voltam, már be akarta, azóta is be akarja állítani. Tehát ezek a bizonytalanságok, határozatlanságok, késedelmek, ezek bizony bosszantóak. Egyébként a Finomító és az Erőmű vezetésével nekem mint a Bizottság elnökének különösebb gondom nincsen, biztos más aspektusból látják a dolgokat, de egyébként olyan problémák, mint a kilencvenes évek elején voltak, olyanok már nincsenek.”

— Milyen problémák voltak?

„Hát olyanok, hogy a nagyvállalatok megszokták, hogy az ő kezükben tartják és diktálják az előírásokat, mert nekik volt pénzük, és a városnak nem. Megváltozott a helyzet, iparűzési adó néven befizetik…”

Visszaértünk a lényeghez.

És most nézzük meg, az iparűzési adó miképpen szabályozza a város és a vállalatok viszonyát a környezetvédelemben, és ebben a Környezetvédelmi Bizottság miként szerepel.

Átnézzük a bizottsági ülések jegyzőkönyveit.

Íme, az egyik téma: „Javaslat az 1997-ről szóló költségvetési rendelet megalkotásáról.”
elvileg
„Mi azokat nézegetjük meg, hogy környezetvédelmi témájúak kellő súllyal szerepelnek-e, és akkor javaslatokat teszünk. Észrevettük, hogy … nem szerepel az iparűzési adó-visszatérítés… Ez egy olyan, hogy elvileg van egy olyan álláspontja a városnak, hogy két ezrelékét pályázat alapján visszaigényelhetik a vállalatok. Ez azt a célt szolgálná, hogy a Finomító és az Erőmű… mondjuk légszennyezés csökkentésére vagy két tartálynak az úszótetővel való ellátására… És akkor erre visszautaljuk… százmillió forinttal a Finomító megkapta — azt se kapta még meg, hanem most fogja megkapni a tavalyit. Erre az volt a vélemény, hogy idén kap. Most mit magyarázzak, emiatt egy év kimarad… hát ez így megy, mert így szavazza meg…” — mármint a képviselőtestület.

Végül is a környezetvédelem kinek az érdeke?

Ez a visszatérítés olyan támogatás lenne, amelyik egyértelműen számon kérhető. Hiszen általában épp az a probléma, hogy miképpen lehet nyomást gyakorolni a vállalatokra. Már ha akarunk bármi nyomást gyakorolni…
nyomást gyakorol
A privatizált nagyvállalat akar — nyomást gyakorolni a kormányra, például úgy, hogy — a szerződés ellenére — megtagadja ill. késlelteti a környezetvédelmi nagyberuházásokat (lásd füstszűrők az Erőműben).

Most nézzük meg, milyen más lényeges kérdésekkel foglalkozott a Bizottság 1997. első hónapjaiban, és milyen volt javaslatainak képviselőtestületi fogadtatása.

„Javaslat a szelektív hulladékgyűjtés elvégzésére kiírandó pályázat tartalmára. Szeretnénk beindítani már vagy három éve… és még mindig ott tartunk, hogy különböző érdekcsoportok miatt… Legutóbb vagy három hónappal ezelőtt utasította vissza az eredményt a képviselőtestület…”

– Tehát egy pályázat már lezajlott?

„Igen, ennek ellenére nem fogadták el.”

– Ki nyerte meg?

„…Kft., amelynek elnöke egyik képviselőtársam, ráadásul ugye bent van a bizottságban is, és ezt összefonódásnak és egyébnek minősítették sokan… Itt mindig egyéni érdekekről van szó. Mert hát kinek az érdekét sérti ő? Az itteni szemétgyűjtő szervezetnek…”
zavarta
(Ez a kisgazda bizottsági képviselő egyébként az egyik legharcosabb környezetvédő a városban. Ez abból is kiderül, hogy a villája előtti kiserdőt petróleummal leöntötte, és felgyújtotta, mivel zavarta a kilátást. Legalábbis rossz nyelvek ezt beszélik. Állítólag egy vizsgálat is volt ez ügyben, még az Antall-kormány idején.) „A fásítási programba kértünk ötmillió helyett tízet. Maradt az ötmillió.” Egy lakos: „Kiültettek negyvenöt tuját, egy éjszaka ellopták az egészet.”

A bizottsági elnök a Környezetvédelmi Tájékoztató-füzetben:

„A faültetési programunk pontos és részletes tervek alapján valósul meg. Egyes felelőtlen elemek viselkedésének következményeképpen mégis megkérdőjelezhető az elvégzett munka hatékonysága.”

Nekem az interjúban azért más problémát is említett:
óriási pazarlás
„A fásítási program azért nem sikerül, mert az utógondozása nem történik kellően meg… Kétségtelen, hogy egy óriási pazarlás folyik, mert nincs biztosítva, hogy ezek meg legyenek locsolva és karban legyenek tartva… Mindenesetre állandóan pumpáljuk bele a pénzt… abból itten már erdőknek kellene lenniük.” Még jó, hogy a képviselőtestület nem szavazott meg tízmilliót, csak ötöt. Végül úgyse lesznek fák, akkor meg minek?

„Beszámoló az Erőműnél beépített füstszűrő működéséről, ezt csak a Bizottság részére, a L. A. úrtól (Erőmű) mi negyedévenként egyszer kérdezzük, hogy mi van? működik?…”

De arról nem kérdezik, hogy a többi füstszűrő miért nem működik? Nyilvánvalóan kérdezik, nem is egyszer. A baj csak az, hogy hiába nézem át az 1997-es és ’98-as Környezetvédelmi Cselekvési Programot, ez a kérdés vagy egyáltalán a probléma ott nem szerepel. Hogy mi mit várunk el a vállalatoktól.
néma szenny
A terjedelmes Cselekvési Program utolsó két pontja, nemes egyszerűséggel: a Finomító és az Erőmű „Környezetvédelmi Intézkedési Tervének ismertetése a Környezetvédelmi Bizottság előtt.” Ennyi. A többi néma szenny.

„A környezetvédelmi (sic!) adatok megjelentetése a helyi újságban. Ez is a tehetetlenségünk, hogy minden hónapban meg kéne jelenni az adatoknak, hát hogy mennyit veszekedtünk már, hogy a Polgármesteri Hivatal adja meg… na, már egyszer láttam.”

„Például a vízről még nem beszéltünk, ott is lesznek problémák…, hogy mangán-tartalma a víznek nagy, ugyan mire ideér… valahol kiülepszik belőle a mangán, de előbb vagy utóbb evvel is foglalkozni kell.”

A Cselekvési Program szerint ezzel nem „előbb-utóbb”, hanem már folyamatosan „foglalkozni kell”, és ’98 végéig tervezik a vas- és mangántalanító vízmű teljes kivitelezését.
a forrás vize benzines
Részben ide tartozik: a Finomító hosszú évek óta hatalmas erőfeszítéseket tesz a talajvízszennyezés lokalizálására, ill. a rehabilitációra a 3 és fél kilométer hosszúságú résfal és a szénhidrogén-visszanyerő rendszer megépítésével. Ennek ellenére még a legutóbbi időben is „jelentős talajvízszennyezést derítettek fel, ennek Finomítón kívüli egyik jele volt, hogy az ún. kiserdőben a forrás vize benzinessé vált.”

„A talajvízbe kerülő szennyezőanyagok mennyiségének mérésére nincs lehetőség” — írta még a boldog tudatlanság állapotában, 1992-ben a Finomító szakembere. Nem gondolta, hogy az „óriási erőfeszítések” eredményeképpen néhány évvel később már a szabatos „méréshez” elég csupán belekóstolni a forrás hűs vizébe.

Most következik a két legfontosabb környezetvédelmi téma: a negatív csúcs és a pozitív. Hagyjuk a jót a legvégére.

karp9

A rossz és a jó (összegzés)

„Javaslat a városkörnyéki négy településnek a Környezetvédelmi Alap megosztásának indítványáról.”

„A Környezetvédelmi Bizottságot kérdezték meg. Az volt a vélemény, hogy nincs igazolva a szennyezettség… valószínűleg időközönként eljut oda, de ezt igazolni kell adatokkal. Adatok nem igazolják, így nem lehet elfogadni. Ez is lett a képviselőtestületi vélemény.”
az adatok
Mármost ami az adatokat illeti: az interjú egy másik részén kiderül, hogy azok a települések „kiadták egy intézetnek a fölmérést, az kiderítette, minél távolabb vagyunk a várostól, annál nagyobb a szennyezettség. Ez tehát akkor a mi részünkre azt mondja, hogy az a szennyezettség nem innen származik…” Ehhez képest, ha az 1994-95-ös vizsgálatot nézzük, melyben Matrica mellett kontrollterületként a szóban forgó településeket is vizsgálták, kiderül, hogy mindkét területen a „mért légszennyezettséggel összefüggő egészségi problémákat légzésfunkciós eredményekben, az allergiás állapot gyakoribb meglétében lehetett megfigyelni, ezzel összefüggésben lehet a fizikális terhelés rosszabb tűrése is…” (B. doktor)

És az orvos-igazgató: Matricán „a halálozási adatok, rák és egyéb tényezők tekintetében, nagyjából hasonlítanak az országos átlaghoz, és a környéki településekhez viszonyítva bizonyos fokig még jobb is a helyzet.” Épp az említett településeken „ennél sokkal rosszabb… mert a széljárás inkább abba az irányba viszi az ipari centrumok szennyezését.”
mi, kibicek
Mindezek után előfordulhat, hogy mi, kibicek azt érezzük, a négy falu kérésének nagyon is megvolt a létjogosultsága. Pátosszal úgy is mondhatnánk, hogy ők e történelmi üzlet vesztesei. Az ország népe boldog, hogy van áram, és van finom benzinünk — és a matricaiak:

(egy finomítós mérnök) „Mondjuk ki így nyíltan, hogy azért voltunk jobban megfizetve. Pakson, az atomerőműben az átlagfizetés, mondjuk, ha itt, a Finomítónál 60 ezer forint, ott 120 ezer. Ott is azt fizetik meg vele, hogy neki nagyobb a kockázat. Itt is azt fizetik.”

(Óvónő) „Országosan nem sok esélyünk van (a pályázatokkal), mert megkérdezik, hogy mennyi pénzből gazdálkodunk. Na most kimagaslóan jobb, mint a többi. Sok pénze van a városnak. És mindig egy sajnálkozó levelet kapunk, hogy hát ezt kell figyelembe venni, és azokat kell támogatni. Nagyobb az esélyünk a városi pályázatoknál… Nem panaszkodhatunk… minden évben felújítás… olyan eszközöket meg tudunk vásárolni, szóval sok minden…

Na most ha elmennénk bárhova, Lacinak lehetősége nem lenne. Egyrészt anyagilag a felét sem keresné. Mert én még csak találnék munkát. Az más kérdés, hogy biztos nem kapnék ilyen lehetőséget, hogy ha gondolom, azt most jó lenne megvenni, akkor megvan rá a pénz. Az se mindegy. És akkor már az ember nem lehet boldog.”

„Ráfoghatjuk, hogy kicsit ez ilyen kompenzáció, hogy a lehetőségek itt jobbak…”

Kompenzáció.

Megint visszajutottunk az iparűzési adóhoz.

Megérthetjük, miért olyan magasak a lakásárak (lakótelepi lakás: kb. 40 000 Ft/nm), miért épül új villanegyed. Matrica — élő, virágzó város. Ha a kompenzáció mértéke sokkal alacsonyabb lenne, biztos, hogy sokkal több szó esne a városban a környezetszennyezésről.
egyforma szolgáltatás
A Finomítóban — a viszonylag magas fizetések mellett — „egyforma szolgáltatást kap minden dolgozó, ebben az évben 200 000 forint. Választható béren kívüli juttatás… meghatározhatod, hogy étkezésre vagy üdülésre, egészségbiztosító, üzemanyag-vásárlás… És ha építkezni akarsz vagy lakást vásárolni, akkor a pénzt elrakhatod három évig.”

Mivel a lakosok túlnyomó többsége a két nagyvállalatnál dolgozik, nyilván mind végigpörgetik agyukban: ha a vállalatok végrehajtanák az összes, európai mérce szerint szükséges környezetvédelmi beruházást, az olyan irdatlan összeget jelentene, hogy bizony nem jutna „béren kívüli juttatásra”, azonkívül igen lecsökkenne az iparűzési adó, sokkal szegényebb lenne a város.

A helyzet pillanatnyilag — tehát amíg van pénz — többé-kevésbé kiegyensúlyozott: jut erre is, arra is valamennyi.

Ráadásul az egészségkárosodás nem drasztikusan, nem látványosan jelentkezik. Mondjuk, a magzati halálozás arányát tekintve, volt olyan év, hogy az országos átlag háromszorosa, vagy mondjuk a tüdőrákosok száma is csak a négyszerese — tehát nem nagyságrendekkel több. Viszont náluk, e világi üzlet kárvallottjainál vagyis áldozatainál sok nagyságrenddel többen laknak itt — annak nyertesei.

A rendelőben egy asszony jön ki a sókamrából, és átkozza a várost és a két nagyvállalatot — nem hallja senki, csak én, aki későn kapcsolom be a magnót. Nincsenek tömött sorok sem a sókamra, sem a többi rendelő előtt.

Az óvónő: „merem mondani, hogy tényleg nálam, meg a többi csoportban is alig van egy-két hiányzó, egész év folyamán. Olyan gyerekem nem volt, aki összesen tizenöt napot hiányzik egy tanév alatt… Most gondolkodtam, hogy az óvodában volt-e asztmás gyerekem. Azt hiszem, talán kettő vagy három volt tizen- valahány év alatt, aki kimondottan asztmás volt. Azt nem mondom, hogy allergiás, az van. Minden évben talán egy-kettő…”
nincs látható nagy baj
Mivel nincs nagy baj, látható nagy baj, és mivel a legtöbb embernek jó így, ahogy most van, az az érdekük, ösztönös védekezésük, hogy lehetőleg ne szembesüljenek a „szörnyű számokkal”, az emissziós adatokkal. Melyek nem is olyan szörnyűek, ha egyenként nézzük. Nincs olyan alacsony kibocsátási határérték, amely többé-kevésbé ne volna tartható — főleg éves átlagban, mely eltünteti a rövid ideig tartó csúcsadatokat. És nincs olyan allergia, melyet ne foghatnánk a parlagfűre. Ha bárkivel beszélsz a városban, megtudhatod, hogy ma Matricán a legégetőbb feladat a parlagfű- ill. vadkender-kérdés végleges megoldása. „Borzasztó csúnya, én megnéztem a virágját mikroszkóppal, hát szörnyű.”

A Környezetvédelmi Bizottság elnöke a ’96-os Tájékoztató előszavában a helyzet bizonytalanságát a következőképpen jellemzi:

„Annak ellenére, hogy a levegőszennyezettségi adatok ezrei állnak rendelkezésünkre, nehéz megítélni a város helyzetét, többek között azért is, mert még a szakirodalom sem foglalkozik ennyi szennyező anyag együttes hatásával, mint amellyel városunkban számolni lehet: benzingázok, benzol, toluol, xilol, propilén, sztirol, maleinsav, olajgőzök, hidrogénszulfid, hidrogénfluorid, sósav, kéndioxid, szén-monoxid, szén-dioxid, nitrogén-oxidok, por, vanádium-oxid, nikkel-oxid, korom. Úgy gondolom, joggal tölt el bennünket aggodalom, ha a szennyező, mérgező anyagok sokaságán végigtekintünk. Mit ér ilyenkor, ha közlik velünk, hogy kén-dioxid tekintetében nem léptük át a megengedett határértéket? Mi van a kén-dioxiddal egy időben jelen lévő többi szennyezővel? Arról nem beszélve, hogy a szabványban rögzített értékek magasabbak az európai mércénél.”

És még néhány ok a bizonytalanságra:
a mérések hibája
„Hosszú évek óta rendszeresen folyik emissziómérés a város több pontján… Talán nincs az országban olyan település, ahol ennyi adat állna rendelkezésre… Ennek ellenére az adatok megítélését számos tényező bizonytalanná teszi… Az allergiás megbetegedések nagy száma éppúgy származhat a vanádium, a nikkel légszennyezéstől, mint a vadkendertől vagy a lakások szőnyegpadlójától… A városban mért magas aromás emissziós értékek származhatnak ugyan a Finomítótól, de származhatnak a gépkocsik kipufogógázától… A mérések hibája is elbizonytalanítja az embert. Mért vagy méretett a két nagyvállalat, és méretett a város. A mérések eredményei ritka esetben egyeztek meg.”

A bizonytalanságot növeli az epidemiológiai vizsgálatok befagyasztása.

A bizonytalanságot növeli az iparűzési adó jövőjének bizonytalansága.

A bizonytalanságot növeli a bizonytalanság.

És mivel a bizonytalanság — a struccpolitika — az ellenőrizetlenség, más néven önkényesség — szintén amolyan sziámi hármasikrek, értékelni fogjuk a jelentőségét annak a kezdeményezésnek, mely a vezető tisztiorvos asszonyhoz kötődik. Folytatjuk a fönti idézetet a Környezetvédelmi Tájékoztató előszavából:

„A nagyszámú mérési adat ellenére a fenti okok miatt határozott megállapításokat nem tehetett a szakember. Ezért igen nagy várakozással tekintünk az ez évben üzembe helyezésre kerülő 6 mérőhelyes monitorrendszer elé…”

A Környezetvédelmi Cselekvési Program is mint legfontosabbat, az 1.1-es pontban említi: „A telepítéstől függően a monitorrendszer beüzemelése”. 1997. I. felében.

Eszerint a ’96-os Tájékoztató füzet ígérete, az „ez évben’’ való üzembe helyezés — nem valósult meg.

Kérdezzük meg most a Környezetvédelmi Bizottság elnökét a Cselekvési Program szerinti 1997. I. félévi telepítésről:

„…szorgalmazzuk, hogy egy monitorrendszert vásároljunk… úgy néz ki, hogy erre a pénz lassanként meg is van. De ez így is éktelen lassan megy… hol kedvezőbb híreket kapok, hol nem kedvezőbb híreket kapok. Úgyhogy azt igazából nem tudom megmondani, hogy ebben az évben megvalósul-e, igen vagy nem. Ezt a bizottságnak egy tagja, az ÁNTSZ vezetője szorgalmazza, ő tartja kézben…”

Végezetül nézzük meg, mit mond erről az orvos-igazgató:
a maguk szolgálatába
„Például a monitoros rendszer… Sok ellenzője is volt, mert ez egy óriási összeg. És sokan kétségüket fejezték ki a képviselők ennek az eredményességéről. Ugyanaz a történet, mint a többi környezetvédelemmel és kutatással kapcsolatos kérdésben. Ugye a különböző irányultságú képviselők és a mögöttük állók, mind szerették volna ezt az ügyet a maguk szolgálatába állítani. Ugye van, aki abban érdekelt, hogy keményen kell föllépni a nagyvállalatokkal szemben, akkor ez rossz eredményeket kíván meg…”

Tessék, már megint használhatatlan az a logikusnak és életszerűnek tűnő képlet, hogy a városi vezetés a nagyvállalatokkal, tehát a szennyezőkkel szemben igyekszik érvényesíteni a lakosság érdekeit. Ehelyett — fenntartva a bizonytalanság állapotát — konfrontál, magyarul ezt úgy mondják, hogy igyekszik a zavarosban halászni.

Végül is miről volt szó?

Megpróbáltam felvázolni

  1. a lakosság morális helyzetét a viszonylagos anyagi gazdagság és a környezeti terhelés terében. Erre most, hét évvel a rendszerváltozás után, nem a konfrontáció, hanem a kompenzáció elfogadása, az adott helyzettel való kiegyezés a jellemző.
  2. A város speciális adottságai (az irdatlan iparűzési adó és a két mamuttal való együttélés) ellenére az az érzésem, hogy a több példával is bemutatott városvezetési stratégia — melyet hatalmi logikának nevezhetnénk — az országban egyáltalán nem egyedülálló, talán inkább tipikus, és mint ilyen, az önkormányzatok helyi érdekvédelmi jellegét és hatékonyságát megkérdőjelezi.
  3. Bemutattam — röviden-hosszabban — három személyes stratégiát, mely a különböző anyagi érdekek és a környezeti ártalom nyomása alatt megpróbál az egészségvédelemnek valamely kiutat találni. E három stratégia — a múlt, a jelen és a jövő (az áhított) — három vezető orvos tevékenységéhez fűződik. Az első doktor, az Egészségügyi Intézmény korábbi igazgatója, aki a figyelem előterébe hozta a környezeti problémát, és kiépítette a célzott egészségvédelem rendszerét (allergia-szakrendelés, sókamra, gyógyüdültetés stb.). A második a jelenlegi orvos-igazgató, aki — a célzott környezet- és egészségvédelmi programot háttérbe szorítva — a városi egészségügy fejlesztésére törekszik, kihasználva az adott helyzet anyagi lehetőségeit, konfrontálva a városvezetéssel és nagymértékben növelve Intézményének anyagi és működési függetlenségét. A harmadik személy a vezető tisztiorvos asszony, a jövő (az áhított) képviselője e szocreál történetben. A monitorrendszer az ő javaslata volt, és előbb vagy inkább utóbb keresztül fogja verni. Ez végül is egy hosszú távú környezeti politika első és elengedhetetlen lépése, mely minimálisra csökkentheti az „emissziós kérdésben” a bizonytalansági tényezőt.

És hogy szocreál-stílszerűen fejezzem be, mondja el a zárszót a Környezetvédelmi Bizottság elnöke:
környezetvédelmi taktika
„Elsősorban azt várjuk tőle (az új Rendszertől, vö. monitorrendszer), hogy a szennyezés és forrása közötti összefüggést világosan fel tudjuk ismerni. Ráadásul ez olyan mérési adat lesz, melyet a város és a két nagyvállalat is elfogad. Más kérdés, hogy a monitorrendszer igazán akkor felel meg feladatának, ha aktívvá tesszük, tehát kiugróan magas érték észlelése esetén az érintett fél azonnal intézkedik. Reméljük, ezt is sikerül elérnünk… Addig is a város környezetvédelmi taktikája, hogy lehetőleg minden potenciális szennyező forrás ellen harcot indít. Ezt a küzdelmet azonban hátráltatja: 1. Az a szemlélet, hogy minden baj forrása a másik fél… 2. Az elmúlt évtizedek bűnös mulasztásai…”

kép | fortepan.hu, index.hu, repulogepvezeto.hu, retroradio.hu, users.atw.hu