Kállay Géza

SZABAD VERS (IS)?

2007 január

SZABAD VERS (IS)?

Bécsbe menet láttam
a Keleti-pályaudvar peronján,
a Dortmund felé közlekedő
nemzetközi Euro-City járatnál
a nálam alig idősebb
szemüveges, borostás, kövér férfit,
fején simléderes sapka:
ebszállító úti-ketrecbe próbált préselni
egy fekete kutyát.
A ketrec alja valaha
krémszínű volt, felül kék műanyag,
négy égtájra néző oldala alumínium
rács.
A kutyáról lerítt: menthetetlen
keverék, nem fajtiszta német
juhász vagy magyar vizsla, nem;
valami nagyobb termetű korcs,
sovány utcakutya.
A férfi a krémszínű aljzatra emelte a kutyát,
majd rá akarta csatolni a kék tetőt.
A kutya nem ugatott, nem harapott,
csak vinnyogott, könyörgött,
és közben a farkát csóválta,
mintha még bízna benne:
játék az egész.
A férfi szelíden szólítgatta:
„No, gyere, no, vigyázz”,
de nem volt mire vigyázni,
mert éppúgy látta, mint én, vagy
akárki más egy pillantásra is,
hogy eleve reménytelen:
a kutya a fizika törvényei
szerint nem fér bele a szállítóba.
A férfi guggolt, felülről nyomta a
fedelet, a kutya nyüszített,
gazdája kezét nyalta,
a férfi sörhasa előrebuggyant,
feneke lefelé húzta,
folyt a könnye,
szemüvege elpárásodott,
de azért nyomta, nyomta:
„Csak szépen, no, aranyos kiskutyám,
megbüntetnek, ha nem így utazol”.
Nem tudom, felszálltak-e és
Dortmund volt-e egyáltalán az útirány,
húsz perc maradt az indulásig,
megoldást találni elég-e ennyi idő –
a fülke, ahol ülök és írom ezt: üres.