Szántó Gábor András

IRODALMI BABONÁK

Petőfi mint életrajzi költő [2010 május]

IRODALMI BABONÁK
„Akármennyit írtak is már Petőfiről, még mindig mintha valami titok lappangna ezen ‘egyszerű’ költő körül”.
(Imre László)1

 

Korábban a Petőfi „egyszerűségéről” szóló hiedelmeket igyekeztem cáfolni néhány vers felidézésével. Az István öcsémhez, a Kis menyecske…, a Megy a juhász… sorait olvasva úgy találtam, ezek a korántsem „komplikálatlan” vagy „idillikus” versek tulajdonképpen egy fiát és feleségét veszélyeztető, már-már „isteni” atyára utalnak.2 A harmonikus családi költészet mintaképeként emlegetett és tanított Petőfihez képest kissé meghökkentő volt a tanulság, és joggal vetette fel állításaim megalapozottságának, illetve a Petőfi-életrajzok hitelességének kérdését.

a leghitelesebb életrajz

Mert hol van ilyen családját veszélyeztető, zsarnok atyáról szó a tankönyvekben, vagy akár a szakirodalomban? Bármennyire hihetetlen, néhány korábbi életrajz és kortársi dokumentum adatai és tanulságai hiányoznak a ma kanonizált pályaképekből. A kritika manapság Kerényi Ferenc műveit, a Petőfi Sándor élete és kora,3 valamint a Petőfi Sándor élete és költészetét4 tekinti a költő leghitelesebb életrajzainak. Közülük az utóbbit maga a szerző nevezte költőnk „tüzetes életrajzának”,5 s e megállapításával szinte minden méltatója egyetértett. „Az első teljes Petőfi-monográfia”, „teljes és igen alapos áttekintés” – írta például Kálmán C. György.6 „Félbetört élet teljes rajza” – hangsúlyozta Márton László bírálatának már a címével is.7 „Olyan könyv, melyből Petőfi életéről mindent meg lehet tudni, amit érdemes” – jelentette ki Margócsy István,8 akit Orosz László, az idősebb pályatárs helyesbített: ez a mű „nemcsak azt tartalmazza, amit Petőfiről tudni érdemes, hanem mindazt is, amit másfél évszázad Petőfi-kutatása felhalmozott”9 Két esztendeje, a tudós elhunytakor Kispálné dr. Lucza Ilona így jellemezte a tudományt ért veszteséget: „Dr. Kerényi Ferenccel megszűnt a Petőfi-kutatás. Nincs jelenleg olyan felkészült kutató, mint ő volt, nem tudni, akad-e irodalomtörténész, akit ez a magasra tett mérce nem riaszt el a folytatástól. A közhelyként emlegetett ‘pótolhatatlan űr marad utána’ Kerényi Ferenc esetében a tények pontos megfogalmazása.”10 A gyász előtt fejet hajtva mégis azt javaslom: nézzük meg a költő gyermekkoráról és családjáról feljegyzett, de a mostani kánonból – a kutatást zavaróan – hiányzó értesüléseket.

Czóbel Béla: Nyergesújfalu udvar, hungart.hu

Hogy az első, valóban teljességre törekvő és szakszerű Petőfi-biográfiával, Ferenczi Zoltán háromkötetes Petőfi életrajzával kezdjem (kiadták 1896-ban, Budapesten), bizony már ez is egy családjától „feltétlen engedelmességet” követelő és gyermekeivel „túlzó szigorral” bánó atyáról számol be. (Ma jószerivel csak a nagy, központi könyvtárakban és az interneten elérhető.) A kortársi visszaemlékezésekre támaszkodó szerző így mutatja be e „szilárd, daczos, hajthatatlan” férfiú viselkedését: „ha ellentmondásra talált, könnyen fölhevülő tűzzel, indulatosan beszélt. […] Családjával szemben épen oly szigorú, mint a mily hajthatatlan s ellentmondást nem tűrő természetű volt […] Fáradozásai tudatában családjától feltétlen engedelmességet kívánt.”11 A gyermekeit szerető és mindig védelmükre kelő anya gyakran állt a „feldühösödött apa és gyermekei közé”, kivált midőn az „Sándort kitagadta, vagy midőn színésszé lett, s az apa megtiltotta, hogy valaha még küszöbét átlépje.”12 Ferenczi úgy véli, az atyai szigor e túlzásai végzetes hatással voltak Petőfi jellemének és sorsának alakulására: a tizennégy éves kamasz az aszódi megveretés után igazi zsarnoknak tekintette az őt megalázó apát, és megfogadta, hogy egész életében a zsarnokság ellen küzd: „Apja hirtelenkedő, indulatos bánásmódja a daczot, heveskedést, a gyors elhatározás készségét még növelte benne, s ezek életének nem egy fordulatán folytak be végzetszerű hatással. […] A színészségre áhítozó Sándort az Aszódra siető apa keményen elverte. A büntetésből azonban kitetszik, hogy már ekkor nem bírta megérteni fiát, s ettől fogva több éven át tart köztük az idegenkedés: a fiú az iskolában börtönt, apjában zsarnokot lát, kitől szabadulnia kell. Az esemény annyira hatott rá, hogy 1847-ig sem bírta feledni, s Első esküm czímű költeménye erre az eseményre vonatkozik. […]

Nagy és szent esküt mondtam börtönömben:
Hogy életemnek egy fő czélja lesz,
ez: a zsarnokság ellen küzdeni.”13 

Vajon csak Ferenczi gondolta úgy, hogy az atyai önkény fontos szerepet játszott Petőfi zsarnokgyűlöletének és szabadságszeretetének kialakulásában? Korántsem! Hatvany Lajos, az Így élt Petőfi nagyszabású dokumentumgyűjteményének összeállítója és kommentálója, aki Gyulai Pál tanítványaként a költő szűkebb környezetéből is meríthette ismereteit, szintén e családi viszonyokból eredeztette a költő zsarnokellenességét: vö. „Petőfi apja már külsejében is magán hordozta a házi zsarnokság zord jegyét […] A házi zsarnok, aki a hatalmába került asszonyt megtöri, e zsarnokságát lehetőleg a gyerekeire is kiterjeszteni igyekszik. […] Petrovics Istvánnak nem volt ebben az elégtételben része. Mert van úgy is, hogy az apai zsarnokság ellenállást fejt ki a fiakban. Így volt ez Sándor esetében, akiben az a sérelem, melyet rajta a házi zsarnok ütött, a zsarnokság gyűlöletét váltotta ki.”14 Fekete Sándor, a maiaknál átfogóbb szemléletű, de sajnos, befejezetlenül maradt életrajz szerzője, szintén úgy tartotta, hogy az apai nevelésnek lényeges szerepe volt a forradalmár Petőfi indulatainak formálásában: „a gyerek Petőfi dacossága nyilvánvaló kapcsolatban áll a kamasz lázadásával, majd a forradalmár indulataival. […] az ‘okoskodó’ gyerekét elhallgattató, ‘mogorva’ Petrovics a természetes gyerek-dacosságnál erőteljesebb nyakasságot ‘fejlesztett’ ki fiában. Petőfi ellenszegülő hajlama nem annyira ‘apai örökség’, mint inkább az apai nevelés következménye.”15

Czóbel Béla: Lugas, hungart.hu

Hát Kerényi? Ő mit közöl e Petőfi jellemfejlődését tárgyaló koncepciókról és azok képviselőiről? Ferenczi életrajzáról elismeri, hogy „hosszú évtizedekre meg nem haladható, meg nem kerülhető alapműve lehetett a Petőfi-filológiának”, és Hatvany szöveggyűjteményét is „nélkülözhetetlen” műnek nyilvánítja.16 A szerzők koncepcióját azonban nem ismerteti. Miért? Mert meghaladhatónak, vagy netán megkerülhetőnek érzi azokat? Egyáltalán, milyen ismereteket ad a költő gyerekkoráról? Szépeket, amelyeket a versek alapján rekonstruál – a gyermek Sándorka elé táruló „alföldi táj végtelenségét”, a „Cserebogár, sárga cserebogár” nótát, a pocsolyába hajóként dobott dióhéjat, a szárnyukat próbáló gólyafiakat, a cigánykereket hányó szélmalom-vitorlákat és társaikat.17 Egy olyan csodás időszak jeleit, amelyet „békés-boldog gyermekévekként” határoz meg a szerző. „A békés-boldog kisgyermekkor mögött biztos, egyre erősbödő anyagi háttér állt” – tudósít a boldogság anyagi alapjairól. – Az otthon töltött első öt év után csupán az iskolaváltásokkal járó „gyakori környezetváltozás tette visszahúzódóvá, nehezen barátkozóvá az egyébként eleven gyermeket”.18 Később részletesebben is kitér erre a „környezetváltozási” teóriára, amelynek értelmében a gyermek Petőfinél csak ötéves kora – vagyis az 1828. évi, őszi beiskolázás – után zajlottak le igazán fontos, a felnőtt Petőfi jellemét meghatározó változások. „Az életkort nem lehet túlhangsúlyozni – figyelmezteti olvasóit –, a szülői háztól távolkerülő fiúcska már számos olyan személyiségvonást fejlesztett ki vagy erősített meg magában, ami a felnőtt Petőfit is jellemzi.”19

Vajon miért kell ez a bűvös, ötéves korszakhatár? Hogy meggyőzőbbé tegye a másoknak megfelelés és a szabadságszeretet elvei között ingadozó Petőfi jellemének kialakulását. Az általa rajzolt házi béke és boldogság idilljéből ezt ugyanis nehezen lehetne megmagyarázni. Ehhez már egy gyermeket és embert próbáló társadalmi otthontalanság konfliktusaira van szüksége.

öntörvényű

A könyvét méltató kritikusok joggal utalnak a szerző szociológiai közelítésmódjára. Mint Margócsy István találó és pontos jellemzésében olvashatjuk, Kerényit „az irodalomban is a társadalomtörténeti jelenlét” foglalkoztatta, „a műveknek történelemmel és életrajzzal való körülírása”.20 (Ez a „körülírás” szó igazi telitalálat!) Márton László szintén meggyőzően utal rá, hogy az új Petőfi-életrajz műfaji mintája nem a 19. századi jellemábrázoló és fabulázó regény (mint mondjuk Ferenczi esetében), hanem az 1960-as, 1970-es években virágzó szociográfia. Némi megszorításokkal ezt is elfogadom. Csak akkor szomorodom el kissé, amikor ő is bizonyos szociográfiai „rajzokból” igyekszik levezetni Petőfi legfontosabb jellemvonásait. „Az életrajzíró Kerényi legszembeötlőbb tulajdonsága az akríbia (’a legapróbb részletekre is kiterjedő pontosság’]. […] A családi háttér szociografikus rajza után ezért hat megvilágító erejűnek egy ilyen összegzés: ‘Életkorából és a család életformájából következően [ Petőfi] nem lehetett tartósan tagja elsődleges közösségeknek (család, faluközösség, vallási felekezet), ilyen mélykultúrája sem volt. Innen kezdve új meg új másodlagos közösségekbe kellett beilleszkednie (iskolai osztály, katonai egység, vándorszínész-társulat, szerkesztőség), a maga helyét újra meg újra kiharcolnia, egyedül hozott apró döntéseiért egyedül vállalnia a következményeket. Ilyen helyzetben kétféle egyéniség kialakulása prognosztizálható: vagy mindenkinek tetszeni, megfelelni akaró, hajlékony személyiség válik belőle, vagy egy szabadságszerető, öntörvényű, minden függéstől irtózó egyéniség, ami egyébként megfelelt a kor, a romantika maga faragta embereszményének is’.”21

Czóbel Béla: Szalmakalapos férfi, hungart.hu

Úgy érzem, e tetszetős leírásból épp a valóságos élet „akríbiája” hiányzik. Olyan események hanyagolódnak el benne, amelyek nélkül az egész konstrukció elvont, „irodalom-geometriai alapvetéssé”22 válik. Mert egyszerűen nem igaz, hogy Petőfinek csupán ötéves kora után, bizonyos „másodlagos közösségekbe” kerülve kellett a maga helyét kiküzdenie és megtalálnia. A megfelelni vágyás és a rossz függés már korábban súlyos problémát okozott számára, ami a későbbi, másodlagos közösségekbeli viselkedését is alapvetően befolyásolta és meghatározta.

A Hatvany-féle szöveggyűjtemény nem egy példáját közli az apa zsarnokságának. Korábban írtam a gyerekét késsel kergető Petrovics Istvánról. Kerényi sorozatosan említetlenül hagyja vagy elbagatellizálja a „boldog és felhőtlen gyermekkort” cáfoló eseteket. Nem veszi észre az életrajzi és műértelmezési hiányosságok pótlásának lehetőségét e példákban – a mindenki által önéletrajzi hősnek elismert Szilveszter havas, kocsmai küszöbre tevése Az apostolban, a vérét fehér hóra hullató farkas A farkasok dalában, vagy az aszódi diák kényszeresen ismételt „játékát”, amelyet – Sárkány Sámuel nyomán – Fekete Sándor is ismertetett: „ ‘Ahol tiszta kőlapot talált, hanyatt vetette magát benne szétterjesztett karokkal s gyönyörködött a saját alakjának facsimiléjében..’.

szétterjesztett karral elterülő test rajza, amelyben így gyönyörködött, eszébe juttatta-e a keresztre feszített megváltót? Ne találgassunk. Elég annyi, hogy nekünk a képről azok a versei jutnak eszünkbe (A kereszttől Az apostolig), amelyekben oly konokul biztatta magát a megváltó sorsára. Még a misztikára cseppet sem hajlamos racionalistát is megkísérti a kérdés: lehetséges volna, hogy az ember már érettsége előtt így magában hordozná végzetének legfőbb mozgatóit? Vagy csak a véletlen gyártotta jelképpel volna dolgunk?”23

Ha a „kívülről jött” s gyakran halálos veszedelemben forgó gyerek további példáira gondolok, vagyis a Kuruttyó (1841), a Furcsa történet (1842), a János vitéz (1844) vagy a Tigris és hiéna (1846) hőseire, már nem is látszik olyan távolinak a művekben megjelenített szituáció és a valóságos alaphelyzet közti hasonlóság. Természetesen nem abban az értelemben, hogy Petrovics apasági téveszméje igaz lett volna, hanem hogy már maga a gyanú is megkeseríthette mindannyiuk életét, Petőfiét és hőseiét. Kerényi úgy próbálja kiiktatni az úgymond „dehonesztáló” lehetőséget, hogy irodalmi kölcsönzésekké minősíti e „talált gyerekség” példáit.

rendellenesség

Apró „gyerekszokásnak” állítja be aztán Petőfi gyerekkori „helytelenségét”, amelyet Sass István, az orvossá lett egykori iskolatárs jegyzett fel, s amely szakmai-orvosi szempontból is igazolni látszik a nagyon is „békétlen és boldogtalan” gyermekkort: hogy „…fejét ide-oda hajtogatá, s orrán egyet-egyet szippantott.”’24 Sass valójában az arcizmok gyakran ismétlődő, ideges rángatózásaként határozta meg ezt a bizonyos rendellenességet, amely – „gyakori orrszippantásokban’” és „a jobb orrszárny- s szájszöglet sebes felhúzódásában” nyilvánult meg.25 A Petőfi-szakirodalomban Hatvany Lajos írta le elsőként, hogy itt a mai orvostudományban „tic”-nek nevezett tünetről van szó, bár ennek okát kissé romantikusan, „a vézna testalkatú fiúcska ideg-rendszerét megterhelő, még ki nem tört ‘zsenivel’” magyarázta.26 A lélektani szakemberek szerint nem egészen erről van szó. Nemes Lívia szerint „mindig a környezettel való konfliktust jeleníti meg”, és keletkezésében nagy szerepet játszik „az indulatot és akaratnyilvánítást erőszakosan letiltó, állandóan dirigáló felnőtt magatartás”. Az ilyen gyermekeknél „a nevelés tilalmai korlátozzák a mozgást, a szabad tevékenységet”, s ugyanakkor „a büntetéstől és a szeretet elvesztésétől való félelem” is megakadályozza a végletes tiltások nyomán támadt ellenséges indulatok kiélését, illetve ezek szublimálását és alkotó jellegű hasznosítását. A tic a környezetnek szóló, de tévútra sikló mimikai tiltakozás, amelyben a gyerek öntudatlan bosszúja fejeződik ki, s lényegét tekintve „a lázadás és az engedelmesség ambivalenciájának” megnyilvánulása.27

Czóbel Béla: Hatvani utcarészlet, hungart.hu

Az aszódi affér sorsfordító jelentőségét nemcsak Ferenczi Zoltán, hanem Dienes András is hangsúlyozta: Petrovics István „az aszódi ostorozást valamiféle ‘megnevelésnek’ könyvelhette el, apai győzelemnek. […] Pár hónap múlva, már Aszódon túl, bámulva és elkeseredetten látta, hogy elvesztette fia bizalmát, elhűlve kellett tapasztalnia, hogy elsőszülöttje a szó szoros értelmében inkább világgá megy, hogysem őszinte legyen az apjához, aki az előző válságát karikás ostorral akarta megoldani.”28 Kerényi mindenféle atyai „botlást” és felelősséget elutasít, és nem innen, hanem a költő katonaidejétől számítja Petőfi „személyiségóvó”, „alárendeltséget elutasító” törekvéseit: „Német nyelvű önéletrajza arról tájékoztat, hogy már a szökés gondolatával foglalkozott (’Als er gerade desertieren wollte…’), amikor teste mondta fel az engedelmességet. […] A ’balvégzet’-té vált katonáskodás mindazonáltal eredményt is hozott, mindenfajta alávetettség elutasítását, az emberi személyiség megóvásának élményét |…).”29

vándormadárból házimadárrá

Hasonló a költőnek számos kellemetlenséget okozó „nyakravaló-affér” előadása. (Ez volt az az ügy, amelyben a szabadságharc során tiszti rangot kapott költő makacsul és következetesen elutasította a kötelező tiszti „nyakkendő” – az ún. „nyakravaló” – viselését.) Kerényi indoklása szerint azért, mert „Petőfi – akár nemzedéktársai – vonzódott a romantikus, feltűnő, polgárpukkasztó öltözetekhez… A télen-nyáron kihajtott ingnyak afféle divatjegye volt megjelenésének; a nagy romantikusoktól, Shelleytől, Byrontól tanulta el.”30 Ez ellentmond a pár oldallal korábban, az Egy biedermeier otthon műhelyében című fejezet lapjain bizonyítottaknak, a romantikus egyéniség házasság utáni „megkomolyodását” és „vándormadárból házimadárrá” válását leíró résznek.31 A költő szótárában a „nyakravaló” következetesen ‘az ember fel-akasztását’ jelenti. Gondoljunk a Liliom Peti betyárjára, akinek „nyakravalója lett a / Hóhér kötele” vagy a Dicsőséges nagyurak mágnásainak szánt újfajta viseletre: „Uj divatu nyakravaló / Készül most / Számotokra… nem cifra, de / Jó szoros.” A nyakravaló-hordás szabályára figyelmeztető Vetter Antal helyettes hadügyminiszternek szintén efféle „ruhaneműt” ígért Petőfi: „Majd kötök én neked nyakravalót kötélből!”32

Fekete Sándor kiváló tanulmánya, A vívódó költő, avagy: Petőfi és a hóhér kötele33 számos példáját sorolja Petőfi „bitófa- és kötélkomplexusának”, a műveit mélyen átjáró fulladásos szorongásnak. „Ha statisztikát készítenénk arról, hogy hányféleképpen látta és várta Petőfi a maga halálát, kiderülne, hogy a hősi csaták perspektívájában elképzelt pusztulásnál sokkal többször festette maga elé a vérpad, a bitó és a börtön fenyegetéseit. […] Kora ifjúságától kezdve egyre növekvő mértékben, egyre intenzívebben foglalkoztatták a hatalmi megtorlás történelmi és korabeli eseményei, példái, eszközei, s e hol nyíltan, hol áttételesen jelentkező gyötrődés végül is az egész gondolatvilágára, sőt idegrendszerére kiható szorongássá vált. […] Az általunk felismerni vélt komplexus elemzése nélkül igazában sem életét, sem verseit nem érthetjük meg. Aki e komplexust nem érzékeli, nem értheti a verseket, mert például a francia romantika hatását fedezi fel ott is, ahol egy túlzottnak látszó hasonlatban a lélek legbenső titkai tárulnak fel.”

Czóbel Béla: Kertben, hungart.hu

Egyetértek Fekete Sándor megállapításaival, de a gyerek Petőfi nem sokszor láthatott államhatalmi megtorlást, ehelyett inkább az apától származó halálos fenyegetésekből vezetném le a komplexust. A Fölszedtem sátorfám című versben megjelenített apa a „jó szomszédi” jóslatokra – t. i. „Fölakasztják, amit adjon is az isten” – még rá is dupláz:

Hogy tiszta nevemnek ilyen foltja vagyon!
Ha föl nem akasztják, én lövöm őt agyon!

Kerényi ebből ennyit tart érdemesnek közölni: „Hogy hogyan keserítették szüleit, akasztófát is emlegetve a ’jó szomszédok’, azt 1847 júniusában, a Fölszedtem sátorfám… című versében írta meg, megvonva egyúttal a távol töltött másfél év mérlegét is:

Nem is tettem lábam apám küszöbére, (…)
Csak akkor, ha már megleltem valamit,
Megleltem, megleltem, két ország tudja: mit.” 35

De említhetném „az elbeszélő költeményeiben is mindig önmagát rajzoló” költő „mostohaapjának” kifakadását a János vitézből:

Jaj, a zsivány! jaj, az akasztani való!
Hogy ássa ki mind a két szemét a holló!…
Ezért tartottalak, ezért etettelek?
Sohase kerüld ki a hóhérkötelet.

Az édesanyját is féltő, „zsivánnyá” lett fiú lelki önarcképét a Fürdik a holdvilágból:

Elmennék én haza, itt hagynám ezeket,
Örömest itt hagynám, de most már nem lehet:
Édesanyám meghalt… kis házunk azóta
Régen összeroskadt… s áll az akasztófa.

A Ki vagyok én? Nem mondom meg… című „betyárvers’” kezdete szól a hős „felkötéséről”:

Ki vagyok én? Nem mondom meg;
Ha megmondom: rám ismernek.
Pedig ha rám ismernének,
Legalább is felkötnének… stb.

A nyakravaló-ügyet a kortárs Vajda János „a szabadszelleműség, természetesség és egyszerűség kifejezéseként” fogta fel, és úgy vélte, Petőfinél „minden ilyes eredetiségnek megvolt a maga erkölcsi vagy politikai okszerűsége”.36 A kizárólag eszmei vagy politikai okokat kereső kutatók számára ez bizonyára örvendetes megállapításként hangzik, de csak azért, mert valószínűleg se Vajda, se ők nem tudnak – vagy ismét csak hallgatnak – arról, hogy a költő már tizenkét éves aszódi diák korában is ilyen „öltözködési politikát” folytatott, azaz télen-nyáron „kihajtott inggallért viselt”.37

Czóbel Béla: Narancsos csendélet, hungart.hu

A felnőttkori és a gyermeki „politikának” ez az egyezése kénytelen-kelletlen arra kényszerít bennünket, hogy komolyan vegyük a mindenféle zsarnokságot elvető Első esküm fogadalmát, azaz hogy a Politikai divatok című Jókai-regény Petőfi után rajzolt Pusztafijának nyomán mi is elfogadjuk a szülői és a politikai zsarnokság együttes vizsgálatát: „Én, ki mindennemű zsarnokságnak esküdt ellensége vagyok, a szülői önkényt sem veszem ki a többiek sorából, s ha a szülők, kiknek az isteni jog királyi hatalmat adott gyermekeik felett, ezt tyrannizmussá engedik fajulni, én a lazítás és a pártütés jogát emelem fel ellenük; s ha az írás szavai azt mondják: ’tiszteljed atyádat és anyádat, hogy hosszú életed legyen e földön’, én azt mondom: ’tiszteld fiadat és leányodat, hogy boldog életed legyen az égben’. Mert rosszul gondoskodott mennybéli üdvéről az apa, ki poklot készített ittlenn gyermekének.”38

végletes reakciók

Az ilyen együttes vizsgálat persze nem kis mértékben módosíthatja a politikus Petőfiről kialakított, „kultikus” képet, de felidézheti, hogy egy gyermekét „mészáros módon” nevelő, s hol késsel, hol ostorral, hol akasztással fenyegető apa után miért válthatott ki végletes reakciókat a költőből Mészáros hadügyminiszter, mikor a „nyakravaló” viselésére szólította fel…

 

1 Imre László: Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Irodalomtörténet, 2009/1, 101–108.
2 Szántó Gábor András: Irodalmi babonák. Petőfi mint egyszerű költő, Liget, 2010, 4, 71–79. Illetve: http://ligetmuhely.com/liget/szanto-gabor-andras-irodalmi-babonak-i/
3 Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és kora, [a továbbiakban: KI] Bp., Unikornis Kiadó, 1998.t4
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, [a továbbiakban: K2) Bp., Osiris Kiadó, 2008.
5 K2 5.
6 http://rec.mta.hu/rec.iti/Members/KalmanCGyorgy/fel-laikus-jegyzetek
7 Márton László: Félbetört élet teljes rajza. Holmi, 2008/8.
8 Margócsy István: Kerényi Ferenc emlékezete, Élet és Irodalom, 2008. nov. 7.
9 Orosz László: Kerényi Ferenc (1944–2008), Forrás, 2009/2.
10 Kispálné dr. Lucza Ilona: „…egyszerre meghalt és itt hagyott bennünket (sic] magunkra” Régiónapló, 2008. nov. 10.
11 Ferenczi Zoltán: Petőfi életrajza, I. köt., Bp, Franklin Társulat, 1896, 12.
12 Uo., 13.
13 Uo., 15, 92–93.
14 Hatvany Lajos: Így élt Petőfi [a továbbiakban: ÍÉP], I. köt., Bp„ Magvető Könyvkiadó, 1967, 280.
15 Fekete Sándor: Petőfi Sándor életrajza I., Bp., Akadémiai Kiadó, 1973, 44.
16 K2 484, 493.
17 K1 14, K2 27–29.
18 K1 14, 16.
19 k2 29.
20 Margócsy István: Kerényi Ferenc emlékezete, Élet és irodalom, 2008. nov. 7.
21 Márton László: Félbetört élet teljes rajza. Holmi, 2008/8, ill. K2 30.
22 Garadnai Erika: Irodalom-geometriai alapvetés, http://www.muut.hu/korabbilapszamok/011/garadnal.html
23 Fekete Sándor: i. m., 88.
24 K2 34.
25 Sass István, Látogatás öreg Petőfiéknél Vácon, Vasárnapi Újság,. 1884, 52. sz. 830­–831.
26 ÍÉP, I. 147.
27 Dr. Nemes Lívia, Pszichogén tünetképződés a kisiskolás korban, Akadémiai Kiadó, Bp., 1974, 74–75.
28 Dienes András, A fiatal Petőfi, Bp., 1968, 133.
29 K1 25.
30 K1, 112, K2 430.
31 K1 90–91.
32 ÍÉP, II, 549.
33 Fekete Sándor, Mezítláb a szentegyházban, Magvető K., Bp, 1972, 12–66.
34 Uo., 34, 39, 48.
35 K2 120–121.
36 Vajda János, Egy honvéd naplójából = ÍÉP, II, 697.
37 L. Sárkány Sámuelnek az 1835-ös évre vonatkozó adatait: ÍÉP, I, 186.
38 Jókai Mór, Politikai divatok. Centenáriumi kiadás, XII, (1926), 25.
felső kép | Czóbel Béla: Ülő paraszt, hungart.hu