Kállay Kotász Zoltán

HOSSZÚ ÉRKEZÉS

2002 október

HOSSZÚ ÉRKEZÉS

Lépdelek az utcán,
és néha lassítok, néha gyorsítok a lépteimen,
hiszen hozzád igyekszem,
vársz rám, a vendéged vagyok.
 
Százszor, talán ezerszer is jártam már ezen az úton,
de akkoriban meredekebben futott,
máshonnan indult,
és nem mutatott villogó letérési lehetőségeket.
 
Enyhe szellő kavarodik fel a lejtős útra,
hátulról, majd elölről is a lábam közé fúj,
és megcsikland a metsző borzalom,
hogy milyen hancúrozósnak mutatkoznak olykor
a figyelmeztetések.
 
Nem térek le semerre sem.
 
Időnként persze megállok, hogy szót váltsak
az utamba kerülő járókelőkkel –
ugyanazt látni másnak, vagy a mást egylényegűnek?
A választási lehetőség bizony széles,
és ez hízelgő az idevetődött helyzetének.
 
Nekem már bármi fontos lehet.
 
Néha jó, hogy elfeledkezhetem róla:
az út végén vársz rám;
néha viszont büszkeséggel tölt el az érzés,
hogy nem feledhetem el: végére-járó vagyok.
 
Szemlélődés és belefeledkezés egyensúlyának játéka ez.
 
Néha lassítom, néha gyorsítom a lépteimet,
és lehet, hogy hamarabb odaérek hozzád,
de akkor kevés lesz a mesélnivalóm,
és lehet, hogy sok mesélnivalót gyűjtök,
de akkor darabig még várnod kell rám.
 
A hűvös szellő végigkavar a vendégúton.

kép | Barcsay Jenő: Lejtős utca