Horgas Judit

EGY NÉPDALRÓL

EGY NÉPDALRÓL

Mikor Csíkból kiindultam,
Színem nem vót, úgy búsultam,
S a lábam megporosodott,
Időm nem vót, hogy megpallyam.

Idegen földre siettem,
Mert hazámba nem élhettem.
Idegen föld, idegen föld,
Mind megetted a lelkemet.

Mind megetted a lelkemet,
Láncra tetted a szívemet,
Láncra tetted a szívemet,
Elhervasztottad színemet.

Idegen föld az én hazám,
S a jó Isten az én hazám,
S a jó Isten az én apám,
Sok jó asszony az én anyám.

Hazám, hazám, édes hazám,
Bárcsak határodat látnám!
Látom füstjét, de csak alig,
Hogy az égen zengedezik.

Édesanyám ha most élne,
Hozzám látni mind eljönne,
Csontjaimat összegyűjtné,
Koporsóba betétetné.

Rakáskába rakogatná,
Keservesen elsiratná.
Keservesen elsiratná,
Senki azt meg nem kacagná.

Kallós Zoltán 1954-ben jegyezte le a csángó népköltés gyöngyszemét több mint száz dallal együtt a moldvai Klézsén. Az énekes, a 76 esztendős Miklós Gyurkáné Szályka Rózsa soha nem járt iskolába, kilenc gyereket szült, négyet nevelt fel, és a folklorista visszaemlékezése szerint egyszer azt mondta: „met ha nem tudniék iénekelni, nem es tudom, mi lenne velem”.

A ma már alig érthető kifejezések (megpallyam = leporoljam, zengedezik = feltűnik, rakáskába rakogatná = csomóba rakná) sem akadályozzák, hogy az olvasót-hallgatót archaikus borzongás járja át, amikor elképzeli a hazájától távol élő ember panaszát: Idegen föld, idegen föld, / Mind megetted a lelkemet. Manapság, amikor sok ember érzi úgy, hogy nem élhet a hazájában, különösen ijesztő ez a lélekfaló, láncra verő, elhervasztó idegen föld, ahová mégis sietni kell – talán hogy a többi bujdosó előtt érjen célba? Vagy az otthoni körülmények kényszerítik sietségre? Mi történhetett? Fájdalmas elszakadásról és végső magányról hallunk, mintha lehetetlen volna a beilleszkedés. A hazáját elhagyó bujdosó arra sem számíthat, hogy szerettei majd a temetéséről gondoskodnak: csontjai szétszóródnak, és nem lesz, aki egy dalt dúdolna felette. Talán ez a haza igazi elvesztése.   

Részlet a Hon a hazában című antológiából.

kép | Schadl János: Menekülők