Csengery Kristóf

HÓRÁK

2012 október

HÓRÁK

Nézd a számlapon a mutatót hajnaltól hajnalig;
tekinteted róla le ne vedd; el ne szunnyadj,
másra ne figyelj, csak a tisztán csobogó időt
kortyold, a név és tartalom nélküli lüktetést,
a múlást önmagáért és önmagában.
Hajnaltól hajnalig élünk; a születés, történjék bár
délután vagy este, reggel vagy éjszaka,
sötétben vagy ragyogásban, mindig hajnal,
s a halál is pirkadat; fény dereng lezáruló
szemünk előtt egy ismeretlen horizonton.
Állj hajnaltól hajnalig őrhelyeden, mint a
mesében a rendíthetetlen ólomkatona;
légy a hűség és kitartás szobra; ne mozdulj,
ne szólj, arcodról a zümmögő legyet el ne hajtsd!
Hajnaltól hajnalig munkál bennünk a félelem
és a vágy, a remény és a kétségbeesés,
hajnaltól hajnalig tervezünk és készülődünk,
ülünk a tűz előtt, készítjük csomagunkat,
szítjuk lelkünkben a bizalom parazsát.
Imádkoznod kellene hajnaltól hajnalig, hiszen
láthatod: ezt teszik a fák, a vizek, a kövek,
ezt teszi kavargó felhőivel az ég, ezt teszi
a szél és az eső – miért éppen te lennél kivétel?
Tart a tánc, áll a bál, játszik a hegedűs, a trombitás,
a bőgős, forognak és dobbantanak, kart karba
öltve, párokban és hosszú sorban kígyózva,
némán egymás szemébe nézve és kurjongatva,
ünnepelve mámorosan, hajnaltól hajnalig!
Dolgoztál három helyett hónapokon át, nagyon
elfáradtál; ledőlsz hát ágyadra, és most alszol
hajnaltól hajnalig; átalszod a délelőttöd, át a
délutánt; másik oldaladra fordulsz, inni kérsz,
majd alszol tovább; átalszod az estét és az éjszakát;
nyugodt vagy, tudod: nem maradsz le semmiről.
Hol van a futó, ki hajnaltól hajnalig meg nem áll;
hol a kovács, ki hajnaltól hajnalig veri a vasat;
hol a tudós, ki hajnaltól hajnalig olvas; hol a
kőműves, ki hajnaltól hajnalig építi a házat?
Tegyétek dolgotokat szorgosan, el ne lankadjatok,
mert valahol valaki csak rátok figyel!
Járja az őr a határt hajnaltól hajnalig, lesi a szántót;
tolvaj ha arra jár, elkergeti bunkós végű botjával;
madár ha dézsmálná a körtét, tapssal ijeszti el;
tűz ha támadna, dézsából önti rá a vizet; védelmezi
a termést a macskaléptű, a sasszemű, a villámkezű.
Hallom, ahogy a szépséges zöld küllő kacagó hangján
rikolt a fákon; kinézek, őt magát nem látom sehol,
de már dereng; ilyenkor tegnap is itt járt; felsóhajtok,
milyen gyorsan eltelt az idő hajnaltól hajnalig.

kép |  Belodarova, adobe.com