Sipos Júlia

A HONI ROZSDA MEGFOGTA, MEGETTE

Beszélgetés Nagy J. Endre szociológiatörténésszel [1994 július]

A HONI ROZSDA MEGFOGTA, MEGETTE
Búsabb az ifjú magyarnál nem lehet
Mert él basák és buták közepette.
Mert hiába lett acélból itt a szív.
Szép emberszívként szikrázni ha akar:
A honi rozsda megfogta, megette.
Ady Endre

SOMLÓ BÓDOG

A magyar szociológiatörténet tragikus alakja Somló Bódog, aki mindig a végleteket akarta egyeztetni. A hazai szociológia első műhelyéből — Pikler Gyula után — ő is közvetlenül ütközik a hivatalos magyar tudományossággal, és ebben a harcban szövetségest talál a hivatalos Magyarország ,,disszidensében”, e sorozat mottójának szerzőjében. Ady Endre s még néhányan a történelmi Magyarországból ,,disszimilálódva” találnak szövetségest a zsidó értelmiségben. Somló Bódog révén történik meg először ez a találkozás a polgári radikálisok és Ady Endre között. Mi a kapcsolódás, a találkozás előtörténete?

lehet-e ilyen tanokat hirdetni

A félfeudális Magyarország, vagyis a Magyar Ugar már Pikler Gyula ellen is támadást intézett, és 1903-ban Somló Bódog esetében ismét parlamenti interpellációra került sor. Somló a Társadalomtudományi Társaságban tart előadást, amelyet a Nagyváradi Naplóban Ady ismertet. Erre figyelnek föl a nagyváradi jogakadémia tanárai, vagyis Somló tanártársai, és határozatot fogalmaznak, amely szerint Somló nézetei aggályosak számukra, majd írásban kérdezik a minisztert: az ilyen nézeteket valló ember taníthat-e a Királyi Katolikus Magyar Jogakadémián? Ezek után interpellál a parlamentben az egyik képviselő a kultuszminiszterhez, báró Wlassics Gyulához, hogy lehet-e ilyen tanokat hirdetni. Az interpellációra Ady is reflektál. A Merénylet a nagyváradi jogakadémián című publicisztikájában ezt írja: ,,Egy fiatal magyar tudóst el akarnak veszíteni, mert gondolkozott. A mai magyar életnek — így tűnik fel sokszor nekünk — titka, forrongása, célja: pör a gondolkozás ellen.”

Mik voltak azok a botrányos tételek, amelyek ilyen felháborodást keltettek? Egyáltalán, milyen életút állt a nagyváradi jogakadémia Magyar Közjog és Politika Tanszékének nyilvános rendkívüli tanára mögött?

Somló 1873-ban pozsonyi zsidó családban született. Tanult Budapesten, Zsolnán, Trencsénben és Temesvárott; Budapesten és Kolozsvárott járt egyetemre, de hallgatott egy-egy szemesztert Lipcsében és Heidelbergben is. 1895-ben szerezte meg a jogi, 96-ban az államtudományi doktorátust.

Ez az út így töretlen ívű pályának tűnik.

Pedig itt is volt törés: 1899-ben Somló megpályázta a pécsi jogakadémián az egyik tanári állást, még a pécsi püspöknél is tett bemutatkozó látogatást, de az állást mégsem ő, hanem Angyal Dávid nyerte el, aki akkor még ugyancsak az elején járt tudományos pályájának. (Később jelentős tudós lett belőle.) Somló viszont már több könyvet megírt, és objektív elbírálás esetén neki kellett volna megkapnia ezt az állást. Itt is szembekerült a magyar vidékiséggel, provincialitással, de ez még nem viselte meg különösebben. Az 1903-as konfliktus elől azonban nem térhetett ki, hiszen Ady hírlapírói munkássága nyomán ez nyilvánossá is vált.

Miről szólt tehát a botrányt kavaró előadás?

szenilis konzervativizmus

Erre elsősorban Ady interpretációja alapján válaszolok. Az előadás tételei szerint a fennálló társadalom törvénykönyve, iskolarendszere, maga az oktatás a haladás gátja; a szenilis konzervativizmus már fiziológiai okoknál fogva sem képes az új eszmék befogadására. Az öreg, konzervatív tanítók a harmadik generációba is átplántálják a maguk ártó szellemét. Ehhez a valóban radikális koncepcióhoz csatlakozik Ady, próbálja népszerűsíteni. Mindez 1903 áprilisában-májusában zajlik. Két esztendővel korábban írta az Egy kis séta című publicisztikáját a nagyváradi kanonok-sorról, ami után őt is fogházbüntetésre ítélik — a vád: osztályellenes izgatás. A ,,Somló Bódog ügyé”-ben utal is erre. Persze a történelemben ezt megelőzően és ez után sem példa nélküli, hogy a radikális újítóknak börtönnel kell szembenézniük. A harmincas években a falukutatók elleni perek is mutatják a történeti Magyarország rendkívül agresszív „ellenállását” az újításokkal szemben. Csakhogy a század eleje még a liberalizmus korszaka — igaz, s ez a Somló-történetben is nyomon követhető: a liberalizmus megtörésének ideje.

Visszatérve a parlamenti interpellációra — báró Wlassics Gyula megvédte Somló Bódogot, ahogyan korábban Pikler Gyulát is, de jellemző a védelem módja! Mert a feljegyzést író tanárokat is felmentette a denunciálás, Somlót pedig az izgatás vádja alól. Ezzel — úgymond — a tanszabadság mellett állt ki. A liberalizmus jelenlétét, de erőtlenségét is érzékeli Ady, amikor háromszoros ,,éljen”-t mond Wlassics Gyulára, s ugyanakkor keményen megjegyzi: ,,Azt kellett volna Wlassics Gyulának mondani: — Mivel látom, hogy a felekezeti főiskolák veszélyeztetik a gondolkodást, a tudományos haladást, javaslatot fogok benyújtani egyelőre a felekezeti főiskolák államosítására, s ígéretet teszek egyben, hogy munkába veszem az egész oktatásügy függetlenítését.”

A korszakok között jelentős különbségek vannak. A vitában helyenként nyomdafestéket nem tűrő kifejezések hangzanak el, utalás történik zsidókra és nem-zsidókra — a parlament elnökének kell rendreutasítania a képviselőket, mondván: itt nem zsidók és nem-zsidók ülnek, hanem magyar parlamenti képviselők, akiktől megkövetelhető, hogy a rendszabályokat betartsák. Szóval erőteljesen jelen van a jobboldali radikalizmus és az antiszemitizmus. A parlamenti interpellációt követően hónapokig tartó hírlapi csata folyik: Somló Bódog mellett és ellen cikkeznek.

 

Ady felkínálja Somlónak, hogy ő is írjon, de a tudós nem él ezzel a lehetőséggel. Ahogyan Ady tudósít: ,,válasza mindig az volt, hogy ő nem tud a napi közönség ízlése szerint írni s szólni aktuális kérdésekhez”, meg hogy: ,, fölolvasását egy társaságban tartotta meg, a fölolvasás e társaság által kiadott folyóiratban látott napvilágot… nem akarja most sem, hogy egy tudományos cikk körül esetleg támadt affér az ő révén szellőztessék a lapokban”.

De fontos tudni az elhárítás megértéséhez, hogy ahogyan 1901-ben Pikler, úgy Somló Bódog mellett is nemzetközi támogatást szervez a Társadalomtudományi Társaság. Somló ekkor 28 éves. Elgondolható, mit jelentett számára, amikor olyan nagyszerű tudósok álltak ki mellette, mint Benedetto Croce, Cesare Lombroso vagy az angol Fabianus Társaság tagjai, vagy S. Webb. Ekkor ajánlja Ady, hogy hirdesse tanait a Nagyváradi Naplóban — és Somló valóban nem akar beszállni a közéleti harcokba, ő a könyvei között érzi otthon magát.

Tehát intellektuális harcos. De milyen elméletet vallott magáénak?

intellektuális kalandor

Somló — mondhatni — intellektuális kalandor volt, mert egymástól távol eső, már-már ellentmondásos elméleteket próbált összegyúrni. Természetesen ebből a feszültségből származik eredetisége is.

Milyen ellentétek között mozgott?

Először egy szubjektivista szociológiához, Pikler Gyulához csatlakozott, mégpedig a belátásos elméletéhez, amely szerint az emberek cselekedeteit intellektuálisan kialakított vízió vezérli. Ekkor úgy vélte, hogy (miután az emberek belülről vezérelve cselekszenek) nincsenek szociológiai, csak lélektani törvények. A szociológus feladata pusztán annyi, hogy megvizsgálja, hogyan hatnak ezek a lélektani törvények a különböző konkrét körülmények között, például Algériában vagy Angliában, a Balkánon vagy Magyarországon. Ezt 1900-ban vallja, de 1907-re odáig jut, hogy semmiféle lélektanra nincs szükség, az objektív viszonyokat kell tanulmányozni, mert az egyéni lélektanból nem értjük meg a társadalom működését.

Mi történt a hét év alatt?

Fiatal korában tehát azt tartotta, hogy lélektani törvények vannak, amelyek a környezeti sajátosságok szerint érvényesülnek. 1902-ben, az Állami beavatkozás és individualizmus című művében viszont azt állítja: a társadalom úgy jön létre, hogy az ember kapcsolatba lép a környezettel, közvetlenül vagy közvetetten alkalmazkodik hozzá, és az alkalmazkodásra megteremti az intellektuális eszközöket, mint például a filozófiát, erkölcsöt stb., s ezzel együtt létrehoz intézményesült valóságokat is, például a gazdaságot. Ezek az eszközök közvetítenek az egyén és a környezete között. A marxizmussal azért vitázik, mert a marxizmus az alkalmazkodás intézményei között a gazdaságnak adja a prioritást. Somló felfogása szerint a gazdaság azonos státusú a filozófiával, a vallással, az egyéb közvetítő eszközökkel.

Ezek szerint a szubjektív és az objektív oldal egyensúlyára törekedett. Hol borult fel ez az egyensúly?

Egyre inkább az objektivitás híve. 1907-ben pedig nyíltan vitába száll Pikler Gyulával. Ettől kezdve egyre erőteljesebben állítja, hogy a társadalom lényege az egyének közötti javak forgalmában keresendő, abban, hogy az emberek cserekapcsolatokra lépnek egymással. A cserekapcsolatot Marx a termelési viszonyokban ragadja meg, Somló a javak forgalmára helyezi a hangsúlyt. Elmegy Brüsszelbe, ahol gazdag néprajzi anyagon tanulmányozza a primitív népeknél a javak cseréjét. Munkájának eredménye az 1910-ben megjelenő A javak cseréje az ősi társadalmakban című műve. Ebben leírja a reciprocitást és a redisztribúciót — igaz, más kifejezésekkel —, amelyet 16 évvel később Malinowski, majd Polányi Károly vizsgál. Ez a munka németül és angolul jelenik meg, és többen hivatkoznak is rá (például a Durkheim iskola egyik reprezentánsa, M. Mauss is), mégsem gyakorol átütő hatást. Még Polányi Károly sem emlékezett rá, ahogyan ezt később szégyenkezve bevallotta, pedig ő Somló tanítványa volt a kolozsvári egyetemen. Ezután Somló fölhagyott a szociológiával — jogász lett. 

Mi az oka ennek a váltásnak?

Őszintén szólva nem tudom, de hiszen előfordulhat, hogy az ember érdeklődési köre megváltozik. Somló az erkölcs problémáival foglalkozik, erős neokantiánus hatás alá kerül, elszakad a pesti körtől, Kolozsvárott tanít az egyetemen — s eltávolodik az erős radikalizmustól is.

Holott ő volt a radikálisok jelképes alakja.

1910 körül már egy új generáció jelenik meg a Társadalomtudományi Társaságban. Más érdeklődés, más intellektuális felkészültség — tehát itt egyfajta generációs váltás is tetten érhető. A másik ok Somló személyiségében keresendő. Sohasem akarta a tudományt közéleti fegyverként használni, inkább visszahúzódott. Naplójában írja, hogy a gyakorlati élet számtalan ellentmondó követelményével, az elegendő információ nélküli állandó döntéskényszer — szóval a gyakorlati életnek már a fuvallata is halálos számára. Hihetetlenül kifinomult, érzékeny ember volt, ezért is haladt még a tudományokon belül is egyre absztraktabb irányokba. Fő művét, amelyről jogász körökben a mai napig ismert, németül publikálta Lipcsében, 1917-ben, Jogi alaptan címmel. Ezután egyre inkább a filozófia és az etika érdekli; ennek az időszaknak a terméke egy szintén németül megjelent mű, amelyben Husserlre és Bolzanóra támaszkodik — ennek a műnek az értékeléséhez még senki sem fogott.

Az érzékenység bizonyára szorongásokkal járt, hiszen az élet, a történelem elől nem térhetett ki.

1919 elején fölkerült Pestre; a Károlyi kormány ekkor éppen az ő barátai közül szeretne haladó tudósokat kineveztetni a jogi karra tanárnak. Miután a kari tanács ezt nem hajlandó megszavazni, kormánybiztost állítanak a feladat végrehajtására. Somló pedig súlyos lelkiismereti válságba kerül. Szeretné a tanárok között látni a barátait — ugyanakkor az egyetemi autonómia híve, és ennek sérelme a kormánybiztos kinevezése.

Hogyan tudta magát mentesíteni az aktív részvételtől a Tanácsköztársaság idején? Hiszen nyilván voltak, akik elvárták Somlótól a közszereplést.

visszamegy az emberek közé

Valóban nem vett részt a politikában, de felhívom a figyelmet két érdekes írására, mégpedig a fehérterror, illetve a keresztény kurzus berendezkedésének idejéből. Az egyik munka Machiavellivel foglalkozik, a másik Platónnal. A Platónról szóló írásban jelentős változással találkozhatunk radikális fiatalkori önmagához képest. Azt fejtegeti, hogy Platón követelménye, mely szerint az államot a filozófusoknak kellene kormányozniuk, nem azt jelenti, hogy szakfilozófusok legyenek a kormányzók. A művelt ember, miután elsajátította a tudományokat és a bölcsességeket, a tudomány világából leszáll, visszamegy az emberek közé, hogy vezesse őket. Másik következtetése: az ember morális kötelessége, hogy azt az államot szeresse, amelyikben él.

Ezt vajon hogyan értette?

Magyarázhatjuk Montesquieu tanaiból, hogy az erényes polgárnak patriótának kell lennie és áldozatot hoznia a közösségért, de itt egy különös gondolat is lappang. Ennek megértéséhez tudnunk kell, hogy Somló Bódog 1920. szeptember 28-án Kolozsvárott, anyja sírja felett öngyilkos lett. Ebben szerepet játszhatott tönkrement házassága, de fölfigyelhetünk egy másik mozzanatra is. Elutazása előtt végrendelkezett, és ebben összes vagyonát a Területvédő Ligára hagyta. Ma azt mondanánk: ez irredenta szervezet volt, s azért alakult, hogy az elszakított területek magyarságát segítse. Lehet, hogy tévedek, de úgy vélem, hogy Somló tragédiájában az asszimiláns zsidó identitászavara is felfedezhető. Önkínzó kérdések gyötörhették, hogy mi volt a szerepe a történelmi Magyarország széthullásában, hogy nem volt-e inadekvát a korabeli viszonyok közepette az ő radikális világnézete, hogy vajon nem kellett volna-e óvatosabban politizálni?

De éppen Ön mondta, hogy Somló nem politizált!

Nem politizált, mégis: Széchenyit hoznám példaként, aki 1849 augusztusában azt írta naplójába: ,,Ki az első impulzust adta, az az oka mindennek, azé a felelősség!” Somló ugyan nem vett részt Széchenyihez hasonlíthatóan a politikában, de benne volt a nagy reformfolyamatot beindító társaságban, s ezért felelősséget érzett. Ha nem is fogadta el, de nyilván hatottak rá azok a vádak, hogy a radikálisok felelősek a Tanácsköztársaságért és a történeti Magyarország széthullásáért. Vagy azt gondolta talán, hogy ezen a Magyarországon, ahol őket teszik felelőssé — neki nincs helye. Azzal a gesztussal pedig, hogy a vagyonát a Területvédő Ligára hagyta, kifejezte, hogy ezzel a tragikus magyar sorssal mint asszimiláns zsidó azonosul. Ahogyan az elméletek terén, úgy a saját életében is végletek között mozgott, próbált szintézist teremteni. A külső és a belső világ összeomlása magyarázhatja öngyilkosságát.

kép | Sophie Taeuber-Arp művei, Wikimedia Commons