Handi Péter

TÜKRÖK

2001 február

TÜKRÖK

A nagytükör naponta
maga elé idéz,
s fog vallatóra;
,,Hogy’ tartod magad!
Ketyegsz-e még
oly megbízhatón,
mint a felhúzott óra?
Domborítsd csak ki mellkasod,
s egyenes leszel,
mint a cövek!
S mondd: működnek-e jól
a belül kanyargó csövek?’’

Ám amint
e vallatás után
önfeledt tónusomba omolva
ellépek, és
átballagok a szobán,
egy szekrényajtó sandán tükröző
politúr-pofája
fény-vigyorával szemembe vágja:
,,— Ilyen vagy igazán!
Ne higgy a tükörnek! Ő egyszemélyben
urad és parancsolód;
napi jelentkezésre szólít,
s te megjelensz, mint
bűnöző a rendőrőrszobán,
és elhiszed,
ez a pecsétes igazolványkép
intonál.”

Ilyenkor meghatódom. E hű
bútorok között a harc
értem folyik.
Ők döntik el,
ÉN mit tükrözök,
hiszen
fizimiskámon hordom korom,
s nem sejthetik, csak én tudom,
hogy
a máz és foncsor mögötti világ
személytelenségéhez tartozom.

kép | oliavlasenko, adobe.com