Mester Béla

A GONDOSAN FÉLRECSAPOTT KALAP

2011 január

A GONDOSAN FÉLRECSAPOTT KALAP

A nyelvújítás egyik szándékolatlan következménye a magyar szókincs gyakori megduplázódása. A magyarított kifejezés is meghonosodik, de az eredetijét sem sikerül kitessékelni a nyelvből, és a fegyelmezetlen lexéma, amely amúgy is „idegen test” nyelvünkben, fékevesztetten kóborolni kezd a jelentések mezején, mint valami kioperálhatatlan doberdói srapnelszilánk az obsitos testében. Elmozdulnak, kettőssé válnak a jelentések, mintha torzító lencsén néznénk. Ebben a nyelvállapotban hiába erőlködünk, a tragédia sohasem lesz már újra azonos a szomorújátékkal, és nem csak a vígjátékot játszó színészeket hívjuk komédiásoknak. Ellenben a komédia is lehet igen szomorú játék. Szomorú, szegényes, de valahogyan mindenkor komolytalan dolog. Ellentétben a viccel. A poén, ha igazán jó, véresen komoly. De ezeken a képeken nincsen sem vicc, sem poén. Csak szomorú, fáradságos, izzadtságszagú komédia.

csinált bohémság

A komédiás trupp csoportképén is csupa fáradt, szomorú arcot látunk. Lerí róluk, hogy a nehezen megszervezett, kifizetett fényképezés kedvéért, a későbbi hírverés reményében szedték csak össze magukat, de tényleg csak annyi van, amennyit látunk: nincs más vagyonuk, mint a rajtuk lévő ruha és a hangszerek – ezek egyben munkaeszközeik. A gondosan félrecsapott kalap, és mellette a zakóhajtókára akarattal félresimított nyakkendő jelzi azt a csinált bohémságot, amely minden komédiásság lényege. A legcsináltabb, következésképpen leginkább komédiás-ábrázolás a bécsi anziksz-kártyán látható: jellegzetes díszletek között komédiázó műparasztok, meghatározhatatlan viseletben, amely, ha akarom, a tiroli ruhára utal. A nyakig gombolkozott figurák illedelmes játéka valójában a legszégyentelenebb pornó. A menyecske egyértelműen a farát kínálja az odatévedő férfinak. Ettől a kép akár pásztoridill is lehetne persze. Amitől mégis más, az a két szomorú tekintet. Az emberpár nem a szemérmesség okán nem néz egymásra, hanem a közönség kedvéért. Az a dolguk, hogy tekintetükkel a nézőtér számára kommentálják, amit éppen csinálnak. A nő tekintete azt mondja: látjátok, ugye, hogy odakínáltam a faromat az első arra jövő férfinak, ugye, milyen szórakoztató. A férfié: látjátok, ugye, hogy mivel kínáltak meg engem. És hogy én ezt azonnal észrevettem. Úgy játszunk majd, hogy ti is élvezzétek, sőt, csak ti élvezzétek. Ez ám a komédia! És valóban.

 

A komédia állítólag falusi műfaj (komé = falu), és persze köze van a nemiséghez. Jól tudta ezt a jódlizós-istálló körül kergetőzős bajor-tiroli tematikájú szoftpornó-ipar a hetvenes években, amely népszerűségét nem csupán a szép emberi idomoknak, hanem a bőrnadrág és a fodros szoknya körítésének is köszönhette, és amelynek itt még csak szerény előképét láthatjuk. De egy villanásra elég csupán a libidó elkomédiázása. A jól komponált négyszereplős kép megmutatja a komédiás munkára kész és szabadságos arcát is, szépen párba rendezve. A mosoly azonban itt is csupán komédia. Nem úgy az egyetlen magányos, és egyben az egyetlen őszintén örülő komédiás képén. Vidámsága nem ártatlan, annak örvend, hogy végre mást táncoltathat, és nem őt táncoltatják. Öröm ez akkor is, ha csupán báburól van szó, amely mellesleg éppen olyan, mint a bábjátékos. Sohasem voltam még kislány, de ezek után gyanakodni fogok: mi rejtőzik a babázó leánykák lelkének mélyén. Az csak az igazi komédia, ha ember, leginkább emberpár játszik bábot. Így, ahogy vannak, föl lehetne tenni őket marcipánból az esküvői torta tetejére, majd porcelánemlékként a házaspár vitrinjébe. A bábut játszó komédiás nehezen bánik másával, a szintén bábut játszó komédiásnéval. Innen érthető meg jól a bábozó öröme. Igaz, hogy fárasztó, igaz, hogy a magam mását viszem ismét bábuként a vásárra, de mégis én mozgatok valamit, és végre nem engem mozgatnak. Hiszen van az eleven bábulétnek fárasztóbb formája is, a bábuk tánca (megannyi modern társadalomkritikai regény címében szerepel a kifejezés, Indiától Közép-Európáig). A bábuk tánca komoly fizikai igénybevételt jelentő, a munkavállalót komolyan megpróbáló szakmunka. Itt, kérem, komoly anyagmozgatás folyik. Kényelmesebb volna persze kalap nélkül, de a látványt a fogyasztó megköveteli. Húzzuk hát erősen a fejünkbe. Ez ugyan rongálja a munkaeszközt, csáléra is áll, de legalább nem esik le. Messziről, a fotós lencséjén keresztül éppen olyan mulatósnak tűnik, amilyenre a komédia megrendelője félreérthetetlenül célozgatott a szerződés aláírásakor. Amolyan parasztosan bohémnak, amitől az izzadság is élvezetnek látszik.

 

A végén, amikor már minden figurát eljátszottak a repertoárból, és a szegényes kelléktár minden álarca játszott néhány szerepet, az utolsó szervezett jelmezes csoportkép közben gondolatban összeállítható a napi egyenleg. Vidámságunk látszatát a közönségnek adtuk, napi életerő-fejadagunk estére elfogyott, némelyek közülünk előlegből élnek. A komédiának vége. A komédiás bábjából kiszabaduló ember megvonja mérlegét: a vacsorára még telik, de a reggeli bizonytalan. Ahogyan mindig is.

kép | Hórusz Archívum