Horgas Béla

FÖLDHÖZRAGADT ELBESZÉLÉS: SZILVÁVAL

2012 november

FÖLDHÖZRAGADT ELBESZÉLÉS: SZILVÁVAL

Filozófusok
okos szavai zsizsegtek a globális kapitalizmusról
fejemben, s jólesően bólogattam is nekik,
ahogy a Retek utcán várakoztam lehúzott ablakú
kocsival a késő őszi napsütésben;
ide-oda csapongtam gondolatban,
az új baloldal és új jobboldal elméletein tűnődtem,
hogy a bipoláris ellentétek szervező rendszerében
a jó és rossz jelentésének értelmezése,
majd tárgyiasulása miként is alakulhat,
és eszembe jutott
egy mára közhellyé kopott,
de földhözragadt tudatomban rögzült mozzanat,
hogy a politikai szférában
az irány mennyire másodlagos –
csak a hatalom számít,
a bal jobbra is fordul akár, ha ott van éppen üres hely
frontot nyitni.
Láttam kezdetét, s most már azt is, hogyan megy végbe,
mi lett belőle,
milyen az ún. szélsősége,
lám,
a ’94-ben még provokatívnak tetsző vita-kérdés:
„Jobboldal, hol vagy?” és
az akkor ironikusnak szánt válasz:
„Mindenütt, ameddig a szem ellát”,
anekdotikus elemek ma már,
és idézeteim a régi szerzők személyes története nélkül
ugyan mit mondanak?
Ekkor bukkant föl a járdán a sárga pulóveres,
ötven körüli nő, és a fejemben társalgókkal nem törődve szólt,
tudok-e adni pár forintot.
Az ismerős fordulattól undokul igazat válaszoltam,
egyetlen vas sincs nálam,
„s valami ennivaló?, nagyon éhes vagyok.”
Telibe talált. A hang. Ahogy nézett.
Elhittem neki.
Mentegetőztem, hogy nincs semmi nálam.
A nő továbbállt, nekem meg eszembe jutott a szilva; előkapartam.
A sárga pulóveres
a péküzlet bejáratánál kéregetett.
Menjek hozzá egy marék szilvával?
De jött már visszafelé, valamit nyögtem,
ne haragudjon, s nyújtottam.
Hálás dadogása.
Mohó arca.
Ültem ott a napsütésben, magamban.

kép | Egon Schiele: A költő, art-in-europe.info