A szerk.

EGY NEJLONSZATYOR KIBORUL – 2.

EGY NEJLONSZATYOR KIBORUL – 2.

Rovatunkban a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek műhelyteremtési kísérleteiről közlünk dokumentumokat, magyarázó jegyzetekkel. Ezúttal az 1968 tavaszán kezdeményezett ESZMÉLET folyóirat második, 1969 októberére tervezett avatóestjére készült művet mutatunk be.

1969 márciusában a Kossuth Klubban volt már egy folyóiratot beharangozó est.

Igaz, a pártközpont akkor is többször meglengette a betiltást – végül aznap mégiscsak engedélyezték, két feltétellel: nem hangozhat el az est során a „folyóiratés a „csoport szó. Horgas Béla erre átírta az estet bevezető szövegét, rokonértelmű szavakra cserélte a „politikailag veszélyes-nek minősített kifejezéseket. A zsúfolásig megtelt teremben persze mindenki tudott a hatalmi intézkedésről, ezért lett különösen drámai hatású a végszó. Csoóri Sándor volt az utolsó közreműködő, s miután felolvasta a rendezvényre készült írását, leengedte géppapírokat tartó kezét, jelentőségteljesen a közönségre nézett, és csöndesen azt mondta: igenis folyóiratot akarunk, mert mi csoport vagyunk.

Az igazgatónő elájult – de végül is nem lett botrány, sőt mintha a nagy érdeklődés (10 forint volt a belépőjegy, de akadt, akinek sikerült egy órával a kezdés előtt 100 forintért jegyet szerezni a Kálvin téren) és a spontán összeálló „társaság-társulat ereje mégiscsak lökést adott volna.

Az első megszerkesztett szám tavasszal a szegedi nyomdába jutott – a kinyomtatásig már nem.

Úgy tűnt, szükséges egy még avatóbb est. A Fészek Klub szívesen lett befogadó, több éjszakai próbához is helyet biztosított Káldi Nóra, Harsányi Gábor, Szabó Kálmán, Valcz Péter – nem sokkal később Vallaira változtatta családnevét, és így lett ismert – színész közreműködésével.

A bemutató napjának reggelén azonban betiltották az előadást – Eörsi István minidrámája volt az első számú indok.

A darab tudomásunk szerint eddig nem jelent meg. Az egyik nejlonszatyorból most két példány is előkerült, mindkettő nehezen olvasható másolat. Az egyik példányban 2–3 tollal írt javítás található az írógépelt szövegben (vélhetően Eörsi kézírása); a másik példány erősen javított „munkapéldánynak tűnik – talán Dániel Ferenc rendező értő, jól dramatizáló húzásai-átírásai és Horgas Béla szerkesztői igazításai ezek. Az utóbbi változatot adjuk most közre – előkészítésünk során csupán írásmódot egységesítettünk és a nyilvánvaló elütéseket javítottuk.

Eörsi István
SZÍVÁTÜLTETÉS
(rímes minidráma)

Szereplők: Viktor, Judit, Ügyvéd
Szín: Halálraítéltek zárkája. Priccs, asztal, szék, kibli.
Börtönajtó, kémlelővel. A színen: Viktor, Judit

VIKTOR
Szép tőlük, hogy a búcsút még megengedik.
Megjegyzem, én is megengedném nekik.
Csak azt tudnám, téged miért ölnek meg?

JUDIT
De hiszen leveleim közt találták meg a tervet.

VIKTOR
Ott biztonságban hittem, én ostoba.
Én tettem oda.
Én vagyok halálod oka.
Bár helyetted is meghalhatnék, szegényke.

JUDIT
Drágám!
(a férfi mellé ül a priccsre, átöleli, csókolni akarja)

VIKTOR
Na! Ülj vissza a székre.

JUDIT
Azértse!
Utolsó éjszakánk ez itt.

VIKTOR
Szerintem már hajnalodik.

JUDIT
Hányszor szöktünk egymáshoz a hajnal elől!

VIKTOR
Les az őr.

JUDIT
Kit érdekel? Az őr nem ember. (csókolja)

VIKTOR
(eltolja)
Ne! Könyörgök, menj el!

JUDIT
Hogy szerettük a hajnalokat!
A nyitott ablakon át
rigódalt zúdítottak be vad
lihegéssel a fák!   

VIKTOR
Csönd!
(Léptek zaja. Viktor ellöki Juditot)
Kár minden további szóért.
Várjuk be csöndben a hóhért.

JUDIT
Isten veled. Így halni ezerszer
gyötrelmesebb.

VIKTOR
Ég veled. Fel a fejjel.
(Odakint csönd)

JUDIT
Fel a fejjel.

VIKTOR
Fel a fejjel.
(Cédula pottyan be a cirklin. Viktor odaugrik, felveszi, olvas)
„Fel a fejjel”. Gúnyolnak bennünket.

JUDIT
Meghaltunk már – de a gyilkos még büntet.

VIKTOR
Ezért nem lágyulhatunk el itt.
Nem érzékenykedhetünk, csak mert megengedik.
Úgy akarok meghalni, ahogy egy kő merül el.

JUDIT
Amíg élünk, nincs halál. Felelj:
Szeretsz?

VIKTOR
Némelyest időszerűtlennek
Tetszik a kérdés; mindazonáltal: szeretlek.

JUDIT
Mit kívánnál, ha teljesülhetne bármi.

VIKTOR
Cigarettát.
(A cirklin két cigaretta és gyufa pottyan be)
Nagyon helyes.

JUDIT
Érdemes lett volna nagyobbat kívánni.

VIKTOR
Nagyobbat? Nem lett volna érdemes.
(Rágyújt a két cigarettára, az egyiket Judit szájába teszi)

JUDIT
Én azt kívánnám: csak engem öljenek meg.

VIKTOR
Ha kegyelmeznek, neked kegyelmeznek.
De boldogan fityegnék akkor a kötélen.

JUDIT
Nélküled nem élhetnék én sem.

VIKTOR
Ha kellene, élnél. A gyerekek miatt.

JUDIT
Hallgass! Kérlek…

VIKTOR
Elkobozzák őket, mint a tárgyakat.

JUDIT
Még boldogok lehetnek. Hiszen élnek.
Ne beszélj róluk, Viktor. Nem akarok félni.
(A cirklin két fénykép pottyan be. Felkapják)

VIKTOR
Pici!

JUDIT
Béci!
Új kínzási formát találtak.

VIKTOR
Nyugodj meg. Ülj le. Remeg a lábad.
(Judit el akarja tépni a képeket, aztán inkább visszadobja a cirklin)   
Mit csinálsz, Judit?

JUDIT
Ne gondoljunk rájuk. Hisz világos:
a Főkormányos
előbb-utóbb úgyis megbukik.

VIKTOR
Nincs rá ideje.
Koszorúere
rohamosan foszló huzal.

JUDIT
Annyit töprengtem a zárka-magányban:
miért nem vártál, míg bajába belehal.

VIKTOR
Államunk alkotmányos állam.
Az Alkormányos követte volna.

JUDIT
Kedves kis ember. Vele mi a baj?

VIKTOR
Rossz a cápa – még rosszabb a bolha.
Az Alkormányos nem nyíltan gyilkolna.
Vérünket szívná – s tovaugrana.
Ágyról ágyra szökdelne sorba,
minden ágyba kis bolhákat tojna,
bolhás volna mindenki paplana.

JUDIT
Nem értem.
Akkor miért nem
törtetek az ő életére…
Ha a Főkormányosnak úgyis vége…

VIKTOR
A Főkormányos legalább férfi.
Az Alkormányos mást se mer, csak félni.               
Rendőrök követik, amerre lép.                
Annyi a testőre, mint a szemét.                
Különben is, mint már elmagyaráztam,               
államunk alkotmányos állam,               
csak az Alkormányost baleset ne érje,
mert a Segédkormányos lépne helyébe –
jellemezzem őt is neked?

JUDIT
Ne tedd.

VIKTOR
Nekem az állam kellett, a gépezet,
Hogy a személyek unt cseréje helyett
a politikának adjak új irányt.
Ügyetlen voltam. Más semmi se bánt.

JUDIT
Én büszkén halok meg, mert hozzád tartozhattam.
Csókolj meg.

VIKTOR
(Megcsókolja Judit homlokát. Judit hevesen visszacsókolja)
Nem lehet.

JUDIT
Bár láthatnám még a hajnalt veled.
(Léptek zaja. Viktor ismét ellöki Juditot)

VIKTOR
Ne légy oly nyughatatlan.
Mindjárt látni fogjuk. Együtt.
Hiszen a hóhér úr már megjött.

JUDIT
Isten veled. Mégis együtt megyünk el.

VIKTOR
Isten veled. És fel a fejjel.
(Ajtó nyílik. Ügyvéd be. Ajtó csukódik)

ÜGYVÉD
Tiszteletem. Kezét csókolom, méltóságos asszony.

VIKTOR
Kérem, ügyvéd úr, legalább most ne zavarjon.

ÜGYVÉD
Csupán egy jó hírt bátorkodnék közölni, röviden.

JUDIT
Kegyelem?

ÜGYVÉD
Némiképpen… mondhatnám… Félig-meddig… Vagyis tehát…

VIKTOR
Fogja rövidre szavát.

ÜGYVÉD
Igyekszem, kérem, igyekszem.
De hol is kezdjem?
Ez a rémes tragédia, melynek végét
Szorongva várja az egész nép…

VIKTOR
Sorsunkról nem tájékoztatták a népet.

ÜGYVÉD
Én a Főkormányos úr betegségéről beszélek.
A nép rettegve gondol a közeli tragédiára.

VIKTOR
Tárgyra.
Nem a legalkalmasabb
ez a hely és ez a pillanat
a Főkormányos magasztalására.  

ÜGYVÉD
Erre minden hely, minden pillanat
egyformán a legalkalmasabb.
De visszatérve csakugyan a tárgyra:
hogy rajta csak szívátültetés segíthet.

VIKTOR
Tárgyra. Mit érdekel ez minket?

ÜGYVÉD
Bátorkodom megjegyezni, kérem,
hogy a tárgyra tértem.
A Főkormányos úr, ez a nemes humanista,
ki a rosszat jóval fizeti vissza,
elrendelte, hogy amennyiben egyikük önként átadja szívét neki, 
másikukat szabadlábra helyezi.
Az operációra sor kerül még ma reggel.
Félórán belül dönteniük kell.

VIKTOR
Így ismer minket, ember?
Azt óhajtja, hogy a szörnyeteg
életét a mi szívünk mentse meg?

ÜGYVÉD
Amennyiben ezzel az alkalmatlan megjelöléssel
célozni a Főkormányos úrra merészel,
hadd nyugtassam meg bizalmasan:
megmentése önök nélkül is biztosítva van.
A Hivatalos Közlönyben tegnap hirdetés jelent meg,
mely szerint jó áron szívet vesznek,
kétezerháromszáz húszan jelentkeztek –
További százhuszonhétezer
szívét lelkesedésből ajánlotta fel –
ez kielégítően bizonyítja tán,
hogy a Főkormányos úr ajánlatával
önökön segít, nem pedig önmagán.

VIKTOR
Segítsége is rávall.
Ha én adom át neki szívemet,
még emlékemet is beborítja a szégyen.
A nép érdekénél hogyan is lehet
fontosabb a feleségem?
Ha pedig ő adja szívét,
s nem pusztít el engem a szégyen s a bánat,
joggal vélne a nép
gyávának, karrieristának.

JUDIT
De nekem az áldozat nem árthat.
Nem politikus vagyok, hanem asszony.

VIKTOR
Meghalsz érte, hogy engem másnap
új ürüggyel lefogasson.

ÜGYVÉD
Erre a logikus, bár persze megalapozatlan
Ellenvetésre számítottam
(Egy iratot vesz elő)
Íme a kiutazási engedély, aláírva, kitöltve…
Félórán belül gyerekestül mehet külföldre.
Onnan felhívhatja nejét,
aki csak ezután adja át szívét.

JUDIT
Ügyvéd úr, döntöttem, ön a tanú,
hogy önhatalmú, saját akaratú
döntésembe férjem nem egyezett bele.

ÜGYVÉD
Természetszerűleg. Férje jóhíre
oly fontos nekem, mint a sajátom.

VIKTOR
Ez már pimaszság, barátom.
Együtt halunk meg. Nincs itt több dolga.

ÜGYVÉD
Figyelmeztetem, hogy az alkotmány szavatolja
a cselekvési szabadságot minden állampolgárnak.
Nálunk a halálraítéltek jogaira is vigyáznak.
Három évi elzárásra ítélik önt…

VIKTOR
Csönd!

ÜGYVÉD
Ha meggátolja hölgyét a fölöttébb logikus…

VIKTOR
Kuss!

ÜGYVÉD
Műveletlen – Tehát szabad-e…

VIKTOR
Pofa be!

ÜGYVÉD
Megállapodtunk, nemde, hölgyem?

VIKTOR
Nem!

JUDIT
Nem állapodtunk meg. És ez nem múlt önön.
Javamat akarta. Köszönöm.
Furcsa, de most olyan jól vagyok…

VIKTOR
Jó napot.

ÜGYVÉD
Még kis gondolkodási idejük maradt.
Kezét csókolom. Ajánlom magamat.
(Ajtó nyílik. Ügyvéd ki. Ajtó csukódik)

JUDIT
Elvégeztetett.
Vajon odakint milyen idő lehet?

VIKTOR
Tiszta téli pirkadat.
Köveken kopog a fagy.
Jégtáblák közt fekete rések.
Felhők peremén néhány vércsepp.
A parkok kopár bokraira
fehér gyöngyök fürtje nő.

JUDIT
Csak tudnám, miért izgat annyira,
hogy odakint milyen az idő.
(A cirklin egy papír esik be. Viktor odaugrik, felveszi, olvassa)

VIKTOR
A Meteorológiai Intézet legfrissebb jelentése szerint az égbolt felhős, havazik. Gyenge északi szél fúj, a hőmérséklet mínusz három fok. Várható időjárás…

JUDIT
Elég legyen!

VIKTOR
Nem érdekel, hogy utánunk hó lesz vagy ködszitálás?
Nem érdekel a jövő, kedvesem?
Vedd tudomásul: jönnek a fagyok,
az északi szél erősödni fog,
 s a szerencsétlen életben maradóknak
lefagy a fülük holnap.

JUDIT
(nevet)
A gyerekeknek meleg fülvédőt kötöttem.

VIKTOR
Remélem, a menhelyen nem veszik el.

JUDIT
Nem érdekel
a menhely! És nem érdekel köröttem
a halálig tartó zárka.
Csak a hóra akarok gondolni, semmi másra.
Első reggelünket is belepte a hó,
felébredtünk, kifutottunk az erdei házikó
elé…

VIKTOR
Úgy van.
És hólabdáztunk hiányos ruházatunkban,
mint az ifjúság szépségét ecsetelő
pozitív, nemzetnevelő
filmvígjátékok daliái.
Most nem fogunk hólabdázni.

JUDIT
Nem. De azért jó, hogy tudom:
a hó ezernyi lepkéje röpköd.
Belepi nyomunkat a bitó felé vezető úton.

VIKTOR
És tán a menhelyen is szánkázhatnak a kölykök.

JUDIT
Ha tovább folytatod, megbolondulok!

VIKTOR
Mert csak rájuk gondolsz szüntelen!

JUDIT
Nem! Veled vagyok! A halállal vagyok!

VIKTOR
Hazudsz… úgy lesz… Befejezem…
Úgy lesz szép… Úgy lesz a legszebb…

JUDIT
Mit beszélsz?

VIKTOR
Odaadom szívem a szörnyetegnek.

JUDIT
Nem!

VIKTOR
Döntöttem. Te meg biztonságba helyezed
őket.

JUDIT
Nem teheted,
te is gondjukat viselheted!
S neked még több ennél a dolgod.
Milyen nyugodt és boldog
volna halálom, ha megadnád,
hogy élsz, győzöl s veled győz a szabadság.

VIKTOR
A szabadságnak nem kell az én személyem.
Csak győznie kell, nincs egyéb dolga.
Velem vagy nélkülem: mindegy egészen…
(A cirklin újabb cédula pottyan be. Viktor odaballag, olvasatlanul átnyújtja Juditnak. Judit némán elolvassa)

VIKTOR
Mi történt már megint?
Változik az idő odakint?

JUDIT 
(olvassa)
„Nyugodt lélekkel mehettek a halálba. A Főkormányos operációjának idején felkelés tör ki. Miénk a győzelem”.

VIKTOR
Micsoda öröm!
Halálom percében a szabadság megszületik.
Nincs már rám szükség. Jöjjön, ami jön.

JUDIT
Épp akkor kellesz nekik.
A szabadságot fel ki nevelje?
Csak te, ki évek óta
napról napra készülsz erre.

VIKTOR
És közben a te szívedbe szalad barátaim golyója.

JUDIT
Emlékszel, hogy utáltam,
mikor a mellem dicsérted, a hasam vagy a lábam?

VIKTOR
Azt mondtad, ne boncoljalak.

JUDIT
Mert egyetlen szervezet lüktet bőröm alatt.
Mellem, lábam, szívem külön – szóra sem érdemes.
Az a szív már az Elnök szíve lesz.
Én pedig teljes valómban
a hó alatt heverek majd boldog-holtan.

VIKTOR
Sorsukat átnyújtom az embereknek.
A szabadságot, mely képzeletünkben egyre
csak lobogókat lenget,
a hétköznapok talajába ültetem.
De épp én nem volnék nélküled szabad…

JUDIT
Kicsinyes magánszempontok miatt
megfosztanád magadtól az embereket?
Tiéd a nagyobb áldozat.
Én csak meghalok s ezt mindenki utánam csinálja.
Te sem vagy kivétel.
De te még engem is feláldoznál ma,
dacolva a közmegvetéssel.

VIKTOR
De ha a kor nem érti meg,
akkor minek?
A politikus csak korában hathat.

JUDIT
Felhatalmazlak,
hogy közhírré tedd: én akarom.

VIKTOR
A szöveg meglesz, magnószalagon…

JUDIT
Ne tétovázz, szerelmem…

VIKTOR
Vállalom. Rendben.
(Judit elfordul, gyorsan végigsimítja arcát)

VIKTOR
Milyen csodálatos vagy, milyen tökéletes!

JUDIT
Izzadsz. A kezed reszket.

VIKTOR
Csókolj meg! Szeress!
(Judit megcsókolj Viktor homlokát)

VIKTOR
Ölelj meg!

JUDIT
Te mondtad: les az őr. Most is odakint van.

VIKTOR
Te mondtad: nem ember.

JUDIT
Akkor holtak voltunk, közös sírban.
Most már nem fekhetek melléd a priccsre.
Vérét a holt az élővel ne vegyítse.

VIKTOR
Ígérem, hogy követlek,
ha terveimet csak félig valósíthatom meg,
ha félig is hiábavaló
az áldozatod.

JUDIT
Tudod, mi volna jó?

VIKTOR
Micsoda? Mi az, mit szíved vágy?

JUDIT
Cigarettát.
(A cirklin bepottyan két cigaretta, Judit – aki számított erre – rájuk gyújt, az egyiket átnyújtja Viktornak)
Folytasd. Öröm hallgatni téged.

VIKTOR
A forradalmár nem bosszút forral,
csak néhány főkolompossal végzek.

JUDIT
A Főkormányossal…

VIKTOR
Úgy van, a Főkormányossal.
(A cirklin bepottyan egy papír)

JUDIT
Folytasd.

VIKTOR
Szeretsz?

JUDIT
Némelyest időszerűtlennek
tetszik a kérdés. Mindazonáltal szeretlek.
Szeretem terveidet és fura
életszagodat.

VIKTOR
Beesett egy cédula.

JUDIT
Szeretem gyerekeink jövőbeli
érintését, mely körüllegyezi
arcodat, látom ujjaik jövőbeli nyomát…

VIKTOR
Ne nézzük meg azt a cédulát?

JUDIT
Árnyamat is szeretem
jövendő szobád falán…

VIKTOR
Mi állhat azon a cédulán?

JUDIT
Nézd meg. Csak rád vonatkozhat.
Hátha módosul az időjárás holnap.

VIKTOR
Hogy is gondolhatok a messzetűnt
jövőre, míg együtt lehetünk!
Tán öncsaló vagyok, önbűvölő –
gyanús, hogy ennyire izgat a jövő –
nem érdekelhet, míg itt vagy velem.
(Eltépi a papírt és lecsapja az asztalra)

JUDIT
(összeilleszti a papír két felét és Viktor elé tolja)
Olvasd el! Követelem!

VIKTOR
Nem kell a jövő. Nem szabad, hogy kelljen!
(Bekapja a papírt, ebben a pillanatban új cédula pottyan be)

JUDIT
Olvasd el.

VIKTOR
Te olvasd el, szerelmem.
(Judit nemet int. Viktor szótlanul elolvassa, a fejéhez kap)

JUDIT
Mi baj? Miért e halálos
rémület?

VIKTOR (olvassa)
„Meghalt a Főkormányos.
Szívműtét elmarad.”

JUDIT
Meghalt? De hiszen akkor élhetünk tovább, kedves!
Az Alkormányos kegyelmet ad!
Bármilyen vámpír, biztos megkegyelmez
előde ellenségeinek – így szokás.
Hazamegyünk a gyerekekhez…

VIKTOR
Élünk, mint bárki más…

JUDIT
Örülsz?

VIKTOR
Örülök, drágám.

JUDIT
Mintha másvilági hóesésben,
az idegen terepet járnám –
milyen kegyetlen, milyen észrevétlen
száguldtam tőled a magányba,
a halál sem lehet oly rossz, mint ez –
arcomon hideg lárva –
de most már veled maradok.
Hű leszek terveidhez.

VIKTOR
Hol vannak azok?
Én terveztem, az Alkormányos végez.

JUDIT
De élünk és ezért minden lehetséges.

VIKTOR
Vagy ha nem, hát megért az utókor.
Bosszant, hogy az a pasas most döglött meg.
Aki pancser, meghalni se tud jókor.

JUDIT
Bosszant?

VIKTOR
Nem szólok többet.
Sőt örülök. Szívem tiszta.
Együtt élünk majd édes-ketten.
Mint két kis muki. Jancsi és Juliska.
Csak épp leplezett háziőrizetben.
Mi leszünk a Főkormányos hazafi
lelkületű áldozatai,
kiket megmentett az Alkormányos kegyelme.

JUDIT
Csak ez jut eszedbe?

VIKTOR
Dehogy. Az ágy is eszembe jut,
s a sok eljövendő havas reggel.
Szeretkezés után kifuthatunk
a hóba, félig hunyt szemmel,
a környező cserjékre ügyesen
ügyet sem vetve –
ha már értelmét veszti életem,
legalább veled tölthetem,
szívem szerelme.

JUDIT
Eddig sem voltál Főkormányos. Mégis szerettük
egymást és szépen éltünk együtt.

VIKTOR
De most elképzeltem, hogy az leszek még.
Ujjam bögyében éreztem életem értelmét.
(Lépések zaja)
Megjött az értelme. Az Alkormányos
méltó önmagához,
elődje kontójára csinál ki.
Jön a hóhér bácsi.

JUDIT

Adná isten.
(Ajtó nyílik, Ügyvéd be. Ajtó csukódik)

VIKTOR

Á, Ügyvéd úr! Azt kell hinnem,
újabb ajánlatot hoz. Ön nem okul?

ÜGYVÉD
Hódolatom, Főkormányos úr.
(Letesz egy pisztolyt az asztalra)
Nem ajánlatot – fegyvert hozok.
Hatalmának jelképe ez legyen.

VIKTOR
Mit locsog?

ÜGYVÉD
Esedezem,
tessék hinni nekem.
A Főkormányos elpatkolt valahára,
s az Alkormányost, aki cinkostársa,
rossz szellem volt, letartóztatták
az ön hős elvbarátai.

VIKTOR
Ha hazudsz, megfojtlak, mint egy macskát.

ÜGYVÉD
Nekem tetszik ezt mondani,
ki önnek szenteltem életem?
Ez fáj nekem.

VIKTOR
Na, beszélj.

ÜGYVÉD
Vége az egyik szörnyetegnek,
a másik meg itt gubbaszt, egy emelettel lejjebb,
feleségestül. Tetszik hallani:
(Léptek. Ütések zaja. Kiáltozások)
Remélem, mindent be fog vallani.
Megérkezik mindjárt a nemzet bizottmánya,
s a börtönből átkíséri
a Főkormányosi Palotába.
Városrendező bölcsességünket dicséri,
hogy a két középület
egymás mellett foglal helyet.

VIKTOR
Drágám, hallod? Vártuk a hóhért…

ÜGYVÉD
És én helyette meghoztam a jó hírt.
Én hoztam meg, ki már korábban,
a rabság korában
az életveszéllyel is dacoltam,
s az ön felszabadításán munkálkodtam,
s ki a boldogult szörnyetegnek
s a letartóztatott szörnyszülöttnek
legelkeseredettebb
és legdühödtebb,
ámbár taktikai okokból leplezett
ellensége voltam. Parancsára várok.

VIKTOR
Remek.
Gratulálok.
Legfőbb Bírónak ezennel kinevezem.
Az Alkormányost tárgyalja le gyorsan.

ÜGYVÉD
Természetesen.

VIKTOR
A Segédkormányos még szabadlábon van?

ÜGYVÉD
Átmenetileg. Futólag.

VIKTOR
Hát mindenről én gondoskodjak?
A per gyors és – végleges legyen.

ÜGYVÉD
Természetesen.

VIKTOR
Az egész garnitúrát lakat alá!

ÜGYVÉD
Naná!

VIKTOR
Ezennel kijárási tilalom kezdődik.

ÜGYVÉD
Már megkezdődött. Magától értetődik.

JUDIT
Más nem jut eszedbe?

VIKTOR
Most nincs időnk, csak erre.
Szilárd hatalmat mindenekelőtt!

JUDIT
Oszd ki a fegyvert az emberek között,
ahogy tervezted.

VIKTOR
Ahhoz még túl labilis a helyzet.
Nem tehetem.

ÜGYVÉD
Természetesen.

VIKTOR
Nem érvényesíthetjük mereven
elképzeléseinket. A nép
önmaga ellen használná fegyverét –
helyesebb, ha előbb jön
a felvilágosító munka.
Fegyvert csak akkor kapjon, ha tudja,
kire lőjjön.

JUDIT
De hiszen mindig azt mondtad: a nép
attól világosodik fel, ha maga intézheti életét.

VIKTOR
Másrészt viszont ehhez az is kell,
hogy már felvilágosult legyen.

ÜGYVÉD
Természetesen.
Nem szorítkozhatunk egyetlen nézőpontra.
Sok igazság közt kell választanunk naponta.

VIKTOR
Hogyan adhatom át a szabadságot a népnek,
ha nem szereztem meg előbb?

ÜGYVÉD
Ha nem tetszett megszerezni végleg,
s egészen őt?

VIKTOR
Most az enyém, enyém lesz valahára,
e szép téli hajnalon boldog-botorul
kirohanok vele a szűzhavas tájba –
ugye, havazik még?

ÜGYVÉD
Igenis, parancsára.
Természetesen, Főkormányos úr.

VIKTOR
Magamévá teszem, engedelmes
testét hajlítva-törve
kényszerítem, míg kezes nem lesz,
a feltétlen gyönyörre,
sose vágytam így még nőre,
enyém lesz, Egyetlen Öröm,
ki felé mer nyúlni, annak
ujjait sorra letöröm,
kitépem tagjait, mint valami rovarnak –
enyém a szabadság, ebben az ódon
világban egyetlen hitem –
át kell hatnom, belé kell fúródnom,
iszonyú táncba viszem –
(Táncolni kezd)
havas mezőkön, véres mezőkön
meg kell benne táncolva fürödnöm,
hogy ragyogóra mosdasson hava,
s tiszta legyek, mint harag angyala,
táncolnom kell vele, hóba, hoppla-hopp,
a győzelemmel zárkában táncolok,
milyen beszédes – mint rabon a lánc –
milyen jelképes-igaz ez a tánc,
örök időkre szólót táncolok,
mióta várom, hó-hopp, hoppla hopp,
ez nem is tánc, ez forgó győzelem,
Legfőbb Bíró úr, táncoljon velem –
én lettem egyetlen öröm a világban,
örvendj, Judit, hisz te lehetsz a társam,
táncolj te is, mit állsz ott, gyere már,
mit bámulsz, mit búsulsz, nem tetszik a bál?,
örülj, ameddig veled is táncolok,
hoppla, na hoppla, hóhopp, hoppla hopp –
Jaj!
(Tántorogni kezd, körbe-körbe botorkál)
Jaj, micsoda körtánc, minden forog itt,
dülöng, szédeleg, távolodik,
most hagysz el, hova szöksz, gyere vissza,
véres mancs szívemet összeszorítja –
Jaj!
(Összeesik)

ÜGYVÉD
(Odaugrik hozzá)
Szent isten! Főkormányos úr! Szegény!
Éppen olyan a szívverése,
mint a néhai Főkormányos úré, roham idején –
hányszor hajoltam aggódva fölébe –
Micsoda kínos helyzet!
Hogyan teremtsek rendet?
Főkormányos-jelöltné asszony!
Nincs más megoldás! Át kell rohannom
az Alkormányosék zárkájába –
közlöm, hogy egyikük szabad lesz, ha a másik
a Főkormányos-jelölt rendelkezésére bocsátja
szívét ma hét óráig.
A professzorok úgyis készen állnak –
minden hódolatom a mérnököké,
hogy ide építették a kórházat
a Palota és a Börtön közé –
futok máris a tisztelt, illetve torzszülött
Alkormányos úrhoz, mindjárt visszajövök,
addig a szörnyeteg, illetve mélyen tisztelt
Főkormányos-jelölt úron tessék az inget
kigombolni, futtomban szólok az őrnek,
hozzon vizet a nagyrabecsült szörnynek,
mindjárt visszatérek, csak előbb, tetszik tudni, kérem,
azt a kis adminisztratív ügyet az Alkormányoséknál elintézem,
minden jó, ha a vége jó –
(Fejére csap)
csak meg ne előzzön a deputáció!
(Ajtó nyílik. Ügyvéd kirohan. Ajtó nyitva marad)
(Viktor fetreng a földön. Közelgő tömeg zsivaja. Judit odamegy hozzá. Rámered. Az asztalhoz lép, felveszi a pisztolyt, ráfogja Viktorra. Szünet. Judit legyint, bedobja a kiblibe a fegyvert és kisiet a zárkából)

                                Függöny