Szentgyörgyi Zsolt

EGY DÉLUTÁN A KERTBEN

2009 június

EGY DÉLUTÁN A KERTBEN

Hárman ültünk a kerti asztalnál, dr. W, A és jómagam (N), a tartomány egyik elhagyatottnak tűnő, távoli szegletében, egy drótkerítéssel körülvett, murvával felszórt, tágas udvaron, amely valamikor régen valószínűleg kert vagy legalábbis kertféleség lehetett, történetünk idején azonban már ahhoz is némi jóindulatra volt szükség, hogy murvával felszórt, tágas udvarnak nevezhessük.

Zöldellő pázsit, pompás lugasok, gondozott virágágyak és csobogó szökőkutak híján, mindössze az előbb említett kerti asztal jelenléte utalt halványan a kert egykori létezésére, bár azt sem lehetett teljes mértékben kizárni, hogy amit kockás vászonterítővel borított kerti asztalnak hiszünk, valójában csupán egy közönséges beltéri asztal, amely ideiglenesen a szabad ég alatt nyert elhelyezést. Az efféle dolgokban csaknem lehetetlen határozott álláspontot kialakítani, ám annyi mindenesetre bizonyos, hogy akár létezett valaha az a kert, akár nem, aznap délután ott ültünk a kellős közepén, és a tükörsima, halvány égbolton tündöklő napkorong hatalmas, mozdulatlan üstökösként pompázott a fejünk felett.

súlytalan felhő

A kockás vászonterítőn hófehér csészékben párolgó, langymeleg tea felszínén néha átvonult egy-egy kósza, súlytalan felhő, és odafent az ég felsőbb régióiban, néhány keselyű körözött kitartó egykedvűséggel a felszálló légáramlatok hátán, mintha mágnesként vonzaná őket magányos asztalunk. A fölénk boruló mennybolt kéklő kupolája alatt körös-körül háborítatlan, kínos csend honolt, szellő sem rebbent, és időről-időre valamelyikünk elővette zakója zsebéből a zsebkendőjét, hogy megtörölgesse a homlokát, elvégre a jelek szerint éppen a nyár derekán jártunk, amikor úgyszólván mindennapos, általánosan elfogadott szokásnak számít a homloktörölgetés.

Rajtunk kívül nem tartózkodott a környéken senki, csupán a felszolgáló tette tiszteletét olykor asztalunknál, egy tagbaszakadt, borotválatlan alak, aki törlőkendőjét hanyagul a karjára vetve mogorván érdeklődött kívánságaink felől, miközben félszemmel folyton a messzeséget kémlelte, és talán nem is látott minket, vagy ha látott is, a vendégekről alkotott általános előítéletek felhőzték tekintetét.

richard pigott, flickr.com

Minden pincérszerűsége ellenére távolinak, szinte elérhetetlennek tűnt, és a magam részéről már-már hajlamos voltam megbocsáthatatlan hanyagsággal vádolni, de dr. W, aki többnyire szokatlan éleslátással ítélte meg az útjába akadó jelenségeket, inkább azon a véleményen volt, hogy egy úgynevezett nem-pincérrel állunk szemben, azaz olyan valakivel, aki a pincérekre emlékeztető külső mögé rejti lényének valódi megkülönböztető jegyeit.

A dr. feltételezése mellett szólt az a kétségkívül zavarba ejtő tény is, hogy a környéken szemmel láthatólag sem taverna, sem étterem, sem más vendéglátásra specializálódott létesítmény nem üzemelt. A drótkerítésen túl minden irányban végeláthatatlan pusztaság terült el, amely leginkább kősivatagnak vagy egyéb használaton kívüli és használhatatlan területnek tetszett, s mint ilyen, fájdalmasan nélkülözte a legkezdetlegesebb emberi építményeket is, tehát a pincérek létfenntartásához szükséges alapvető feltételek is hiányoztak.

Dr. W úgy okoskodott, hogy ha egy ilyen vidéken pincér akad az utunkba, akkor az nagy valószínűséggel csak nem-pincér lehet, ám a tea eredetét illetően ő sem tudott semmilyen meggyőző hipotézissel előhozakodni. Tagadhatatlan volt ugyanis, hogy a teafőzéshez szükséges körülmények és eszközök feltételezhető teljes hiánya ellenére, alig néhány perc eltelte után, a nem-pincér mindig teával teli csészékkel tért vissza, és e tekintetben legfeljebb az okozott némi bizonytalanságot, hogy teaszámba vehető-e az a hitvány, zavaros folyadék, amit ezen a néven felszolgált.

a teázás nemes szertartása

Ennek kapcsán aztán csakhamar felmerült a kérdés, hogy tulajdonképpen mit nevezhetünk a hagyományos értelemben teának, és mennyiben válik teává valami pusztán attól, hogy teaként szolgálják fel, vagyis igaz-e – amint azt A csökönyösen állította –, hogy a teázás nemes szertartása önmagában is bőséges kárpótlást nyújthat a tea esetleges hiányáért, és teázni szinte bármilyen folyékony halmazállapotú anyaggal lehet?

Dr. W és jómagam (N) erős kételyeket tápláltunk ezen állítás megalapozottságát illetően, és számos felettébb alkalmatlannak hangzó szubsztancia megnevezésével igyekeztünk kiugratni a nyulat a bokorból, de A mindvégig hajthatatlan maradt és miután türelmesen végighallgatta okfejtésinket, fölényes mosollyal felhajtott egy újabb csésze italt, mintha gyakorlati úton kívánná cáfolni ellenvetéseinket, majd tettetett elégedettséggel csettintett nyelvével és a zakója zsebéből előhúzott zsebkendővel újfent megtörölte gyöngyöző homlokát.

A kísérlet kedvéért mindketten követtük példáját, és bár bizonyos szempontból kétségkívül teáztunk, végül ismét csak arra a megállapodásra jutottam, hogy aligha létezhet olyan tea (bármilyen tágan értelmezzük is a tea fogalmát), ami ennyire híján volna a teára jellemző alapvető tulajdonságoknak, a dr. pedig sötét gondolatokba merülve, fáradtan tanulmányozta az asztalterítő mintáit és hosszú ideig nem szólt egy árva szót sem.

Mislav Marohnić, flickr.com

Mindeközben a napkorong továbbra is mozdulatlanul állt az égen, akár egy tömör, aranyló léggömb, és a talajfelszínre vetülő árnyaink kivételével az egész kertet egyenletes, szikrázó ragyogásba vonta a fény, melytől a végeláthatatlan nyári délután már-már délutánok egymásutánjának tetszett, az örökkévalóság egy ugyancsak örökkévaló szakaszának, és ahogy telt-múlt az idő, óhatatlanul is az a benyomásom támadt, mintha várakoznánk valamire. Talán sorsdöntő fordulatra vagy kedvező jelre vártunk, ami egész egzisztenciánkat új alapokra helyezhetné, de az is lehet, hogy mindenféle hátsó gondolat nélkül, egyszerűen csak így próbáltuk elütni a hosszú órákat, melyek változatlan egyhangúságát mindössze a nem-pincér időnkénti felbukkanása zavarta meg.

Valahányszor megjelent asztalunknál, dr. W szigorúan összeráncolta a szemöldökét és jelentőségteljesen megköszörülte a torkát, bár mindvégig tapintatosan tartózkodott, hogy nyíltan hangot adjon a tea (?) minőségéről és a nem-pincérekről kialakított kedvezőtlen véleményének. Háborgó lelkében két ellentétes érzés viaskodott, mivel egyfelől világ életében a legnagyobb fokú tisztelettel viszonyult a pincéregyenruhákhoz, másfelől becsületbeli ügynek tartotta, hogy néhány apró jellel mégis kifejezze rosszallását, mielőtt újra rendelne. 

– A pincéregyenruha iránti tisztelet minden körülmények között hazafias kötelesség! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, és ennek apropóján A megemlítette, hogy néhány esztendővel korábban – ereklyeként – ő maga is megkísérelt szert tenni egy ilyen viseletre, ám terve magvalósítása rengeteg nehézségbe ütközött, mivel, mint mondta, csupán ismeretség révén lehet hozzájutni egy-egy levetett darabhoz, amit elunt a tulajdonosa, vagy amit a tulajdonos örökösei pénzzé tesznek, miután eredeti viselője jobb létre szenderült.

a pincéregyenruhák iránti tisztelet

A pincéregyenruhák iránti nagyfokú tisztelet mellett persze azt sem hagyhattuk figyelmen kívül, hogy ebben a sajátos esetben a felszolgáló nem pusztán egyenruhájával, hanem tagbaszakadt termetével is bizonyos fokú tekintélyt parancsolt, ezért valahányszor mellünknek szegezte a kérdést, már csak a békesség kedvéért is jobbnak láttuk, ha feltétlenül rendelünk egy-egy újabb csésze teát. A nem-pincérek ugyanis köztudottan nehezen viselnek mindennemű kritikát, sőt, gyakran személyes sértésnek veszik, még az udvarias formában tálalt, jobbító szándékú észrevételeket is.

Komor töprengések közepette, mélabús hangulatban kortyolgattuk a kétes eredetű folyadékot, és legfeljebb az a tudat nyújtott csekélyke vigaszt, hogy a csészékben párolgó tea (?) minden bizonnyal némi szerepet játszik a felhőképződés folyamatában, és ha minden jól megy, idővel talán majd hatalmas felhőgomolyok fátyolozzák el a Nap könyörtelen tekintetét. Egyelőre azonban mit sem vesztett intenzitásából a szikrázó fényben úszó, bágyasztó hőség, és csupán a keselyűk kiterjesztett szárnyának fekete árnyéka suhant át asztalunk felett. A időnként elbóbiskolt a széken és csukott szemmel merengett az álmok furcsaságain, dr. W pedig sötét tekintettel fürkészte a távoli láthatárt, mintha részletes leltárt készítene.

– Nyilván az sem a véletlen műve, hogy itt tartózkodásunk egész időtartama alatt egyetlen járókelőt sem volt szerencsénk megpillantani – jegyezte meg keserűen, és hacsak nem számítjuk a nem-pincért a járókelők közé, kétségkívül fején találta a szöget. Talán az infrastruktúra hiányosságai miatt, talán valami más, előttünk ismeretlen ok következtében, a helybéliek messze elkerülték a helyet aznap délután, és tulajdonképpen az is meglehetősen különös volt, hogy mi hárman ott vagyunk, és egy kockás vászonterítővel letakart kerti asztalnál ülve, kortyolgatjuk a langymeleg teát (?). Ha más mondja, nem is hiszem, mert az igazat megvallva, el sem tudtam képzelni, mi módon kerülhettünk oda, és egyáltalán milyen okok késztethettek egy ilyen hosszú és bizonyára fáradságos út megtételére.

Giuseppe Milo, flickr.com

Természetesen egy pillanatig sem állítom, hogy természetfeletti erők befolyását vagy felsőbb hatalmak közreműködését sejtettem a dolgok hátterében, ám annyi mindenesetre bizonyos, hogy az általunk is vallott, korfelfogásnak teljes mértékben megfelelő eszmék és irányelvek szerint elméletileg csaknem kizárható volt egy ilyen vagy ehhez hasonló szituáció létrejöttének lehetősége. Hogyan kerülhettünk akkor mégis erre a kietlen és minden jel szerint lakhatatlan vidékre, ahol a napkorong egész délután mozdulatlanul áll az égen, és az élet fejlettebb formáit, a nem-pincéren kívül, mindössze a mennybolt egykedvű lakói, a fejünk felett köröző keselyűk képviselik?

Valószínűleg mindhárman ésszerűbbnek véltük, ha pillanatnyi lelki nyugalmunk érdekében ideiglenesen feltételezzük, hogy autóbuszon vagy más efféle közlekedési eszközön érkeztünk, és talán nem is jártunk messze az igazságtól, de a szívem mélyén mégis csupán a probléma elodázásának tartottam ezt a hipotézist, és eltökélt szándékom volt, hogy valami alkalmas időpontban ismét górcső alá veszem az egész ügyet.

felső kép | Jon_Callow_Images, flickr.com