Kárpáti Péter

DÍSZELŐADÁS

1996 október

DÍSZELŐADÁS

A BOSNYÁKOK GYÓGYÍTÁSA, AVAGY A KÍSÉRLETI KÓRTANI BÚVÁRKODÁS HALADÁSA HAZÁNKBAN

Már Legallois-nak föltűnt, hogy az állat, ha fölfeszíti, lehűl. Brodie pedig már kísérletileg tanulmányozta, és ő észlelte először, hogy az állatok, ily lehűlés folytán, el is pusztulhatnak. Kussmant és Tenner szintén úgy találták, hogy a tengeri nyúl, hátára kifeszítve, lehűl, még pedig annál inkább, mennél inkább ki van feszítve. Másfelől azonban könnyen meggyőződhetünk arról is, hogy a hőmérsék rögtön emelkedni kezd, mihelyt az állat nyugtalankodik, avagy menekülni próbál. S minthogy az állat nyugtalankodása kellőleg nem szabályozható, hogy evvel kiegyenlítsük a fölfeszítéssel járó lehűlést, ez megint egy oly körülmény, amely följogosíthatott egyes búvárokat olynemű nyilatkozatokra, hogy az állati meleg, különösen a tengeri nyúl hőmérsékének adatai, teljességgel megbízhatatlanok. És bár e kétkedésnek jogosult az alapja, mégsem mondhatunk le a reményről, hogy találékony eszközökkel és mesterfogásokkal reducálva a hibaforrásokat, valamely ideális hőmérészeti módszer divatba jöhessen.

Az állat nyugtalankodásának csillapítására, illetőleg kikerülésére czélszerűnek találtatott a következő eljárás.

Válasszunk egy nyugtalan állatot.

zár-kallantyú

Kinyitom a ketreczet a zár-kallantyú fölnyitásával, a ketreczben egy him és a nőstény. A nőstény, a sarokban, hét kis állatot babusgat – az állatkák körbe járnak, majd lejárnak, azonban a rugó-szerkezettel ismét mozgásba hozhatók –, és láthatólag a tökéletes anyai nyúgalom árad el mozdulatain. A him azonban föl-és fölugrál, s egy iratból olvas félhangosan, dadogva, németül, megpróbálja újból, dadogás nélkül, reszketve visszadől, tarkóját vakarja, szakállát tépkedi – mármost itt van ezen találékony eszköz, ez a fekete viaszos vászon sapka, mely úgy van szabva, hogy fejrehúzás után a szemek elzárva vannak, de az állat légzését nem zavarja, és a fülek mögött gyorsan összekapcsolható.

Így.

Az állat rögtön eme sajátságos állapotba jut, melyet Czermak hypnotismusnak nevezett, Preyer pedig ijedés folytán beálló catalepsyának. Helyéből meg se mocczan, végtagjai a kívánt helyzetbe hajlíthatok. Tessék, ki lehet jönni, ki lehet próbálgatni. E tetsznyúgalom által megakadályoztuk, hogy az állat hőmérséke, kapálódzás folytán, emelkedjék, azonban így se vagyunk képesek kikerülni a fölfeszítéssel járó lehűlést.

A búvárok eddigelé kétféleképpen próbálkoztak: vagy rossz hővezető anyagokkal burkolták be az állatot, vagy a fölfeszítés módján igyekeztek javítani.

A rosszvezető anyagokkal, példának okáért, pamutködmönnel való beburkolás kétségkívül megóvja az állatot a lehűléstől, azonban, sajátságos módon, a lehűlés folytán beálló haláltól nem óvja meg.

Ami pedig a fölfeszítés módját illeti: korábban a legáltalánosabban használtatott az a készülék, melyet Czermak tanár hozott alkalmazásba. A lehűlés itten tetemes, sőt ha az állat, rögzített fejjel, a hátára feszíttetik, néhány óra alatt tökéletesen kihűl.

flickr.com

Ezért különböző búvárok próbálkoztak más, kényelmesebb és korszerűbb fölfeszítési módok föltalálásával.

Falck hanyatt fekvő helyzetben székek közé kötözi, Tiegel sűrű dróthálóba varrja, míg Manassin egy hosszú vászoncsíkkal mintegy élve bebalzsamozza, egyben melegíti az állatot.

Harmincz évvel ezelőtt, kísérleti kórtani búvárkodásom kezdetén, gyakran éreztem hiányát egy ideális fölfeszítésnek. Végül, nehéz próbálkozások után, létrejött ezen egészen új készülék, amellyel az állat felkötése a következőképpen történik:

Az alsó és felső keresztléczek a deszka közepére húzatnak, a szorító sodronyok kinyittatnak, majd a kísérleti sapkával nyugalomba hozott állat, természetes ülő helyzetben, a deszkalapra tétetik. A végtagok ekkor többnyire maguktól a deszkán végighúzódó két árokba igazodnak, vagy könnyedén abba igazíthatók. Most az alsó keresztlécz a két talp felé húzatik, és a szorító sodrony a sarokcsont fölött bezáratik, a felső szorító által a mellső végtag is fix állásba helyeztetik. Most következik a medencze fixírozása, a vasív hirtelen föltétele, a kapcsok bezárása, a csavarszorító becsavarása – így.

Köszönöm.

És máris levehetjük a szemsapkát.

tíz forintba kerül

Kérem, tekintsék meg ezt a szerkezetet, amely az összes faanyaggal, csavarokkal és egyéb vas-tartozékokkal alig tíz forintba kerül, és amely általam, mint a szerkezet tervezője által, önállóan lett megalkotva, természetesen tekintetbe véve az összes internationális eszméket és technikai haladásokat.

Csaknem harmincz évvel ezelőtt készítettem, első és nélkülözhetetlen kelléke volt a kísérleti kórtani búvárkodás hazai haladásának, mely harmincz évvel később betetőzést nyert ezen szép és új intézet fölállításával.

Kérem, tekintsék meg a minden pompával ellátott épületet, szemben, kereszt-és alulnézetben. Hasonlóan kérem megtekinteni a pathomorphológiai és egyetemes laboratóriumokat, azok berendezését, a költséges és modern műszereket, a minden kényelemmel ellátott fémketreczeket, a hozzávaló gazdag könyvtári polczozattal.

Bemutatom kiegészítésül alma materünk azon tekintélyes tanárait, kik koruk felfogásához mérten előkészítették, illetőleg segítették a kísérleti kórtani búvárkodás térfoglalását az emberi tudás paradicsomában.

Ezek a propagált fejek, korán megránczosult arczok, ezek a repedt, homályos szemek és korhadt kezek – ahogy olvasnak vagy másznak a rácson, vitatkoznak és vakaróznak.

Tisztelt Tagtársak! Hölgyek és Uraim!

Megoldottuk tehát az állati meleg problémáját evvel az ideális készülékkel, amelyben, ha nyugton hagyjuk az állatot, már a második napon a normálisra emelkedik a hőmérsék. Egy ízben hosszabb ideig a rögzítőben hagytam, hamar megszokta a helyzetet, evett, ivott, csöndben szemlélgetett, mintha a laboratóriumi buvárlatok czélját és értelmét igyekeznék együgyű agyába venni, majd néhány hónappal később, midőn felszabadítottam, az állaton a legkisebb zaklatottság sem mutatkozott.

Azonban ha a fejét is kifeszítjük, már ez ideális rögzítési móddal sem akadályozható meg a halálig való lehűlés. Az állat fejének kifeszítése ezen Ranvier-féle fejtartó oszloppal történik, melyet úgy állítottam össze, hogy a vasrúd itt meg van törve és dióízületbe hozva, miáltal a nyakat és a fejet a tetszőleges irányban rögzíthetjük, példának okáért – így.

pixabay.com

A következő, sokkal bonyolodottabb probléma volt azon találékony műszerek megalkotása, melyek segítségével az állat bensejében létrehozott kórfolyamatokat projectálni tudjuk, azaz napvilágra hozzuk az állat bensejének titkos vegyészeti laboratóriumából.

Ilyen találékony eszköz, példának okáért, az állat légzését mutató készülék, mely szintén teljesen önállóan lett megalkotva, tekintetbe véve az internationális eszméket és technikai haladásokat.

A kísérleti berendezés a következő:

Az állat légcsövébe egy rézcsövet illesztünk, mely itt, kívül villa alakban elágazik. A villacső egyik ága nyitva van, melyen közlekedik a szabad levegő. A villa másik ága azonban e Marey-féle emeltyűs dobbal van összeköttetésben. Az emeltyűs dob íróemeltyűje ezen Foucault-féle szabályzóval ellátott óragép hengeren nyugszik, mely egy percz alatt fordul körbe.

szabatosan föl lesznek jegyezve

Mármost ha a villacső szabad ágát evvel a kis csappal elzárjuk, úgy az állat mellkasának tágulási és szűkülési viszonyai, az íróemeltyű által szabatosan föl lesznek jegyezve a hengeren lassan forgó kormozott papíron, az első légvételtől az utolsóig.

Tetszik látni, már az első percz elején mélyednek a hullámok, jeléül, hogy a rögtön fellépő nehézlégzés főképpen belégzési jellemű. Későbben a hullámok teteje is emelkedik, jeléül, hogy az erőlködő belégzéshez immár kilégzési erőlködés is szegődött. Ezen túlságos kilégzési erőlködésben később sajátságos változást tapasztalhatunk.

Kis türelmüket kérem…

Most!

flickr.com

Tessék nézni: a mély kilégzést mutató hullámtető nem sűlyed rögtön mély belégzésbe, hanem az íróemeltyű fönt a magasban csak mintegy reszketni méltóztatik.

Később lezuhan. Majd ismét emelkedik, és megint csak reszketve megül a hullámtetőn.

Az ily jellemű görbék mindig egy-egy hatalmas görcsrohamot rajzolnak le, melyek – az állat szabatos rögzítése folytán – külső szemmel alig láthatók. Az állat látszólag nyugodtan ül a készülékben, az első percz végén vagyunk…

hatalmas görcsroham

E görcsös kilégzések szaka egész a második percz közepébe nyúlik. Ez időpont, hol a fúladási izgalom a tetőfokát éri. Ekkor a legnagyobb az izommerevedősség, a kitágult szem mintegy csodálkozva kimered, és megszűnik érzékenynek lenni. Tessék, ismét ki lehet jönni, egy percz huszonhét, még egy utolsó, hatalmas görcsroham, mellyel a kilégző izmok végképp kimerültek. Mély belégzés. Kilégzés többé nem mutatkozik. Ezen végső, mély légvételek eleinte igen ritkák… Harmadik percz… A harmadik percz elején megint szaporább légvételek… és csak az utolsó három-négy légzés lesz megint kisebb és kisebb…

Negyedik percz.

Még egy kevés türelmüket kérem.

A negyedik percz közepén vagy második harmadában, egy fölületes belégzésnek is megfelelő passiv kilégzéssel be lesz fejezve a jelenet. A légző mozgások ezen sajátszerű tüneményei mindig szabályszerűleg, ugyanazon egymásutánban következnek be. És csak apróbb eltérésekkel mutatkoznak meg itt, az íróemeltyűn az állat egyéniségének, fúladó világának sajátos jegyei.

Tetszik látni, az íróemeltyű már meg is állt a forgó hengeren.

Három percz negyvenkettő.

Köszönöm.

Kinyitjuk a légzőcsapot, melyen rövid fújásokat forcírozhatunk.

Na, még egy kis fújás…

Az önlégzés az első életjel.

flickr.com

A többi már magától működésbe jön. Az állat látszólag megdögölve fekszik, de a szembogara lassan szűkülni kezd… De amíly gyorsan kialszik az élet, oly igen hosszú, amíg a gyönge parázs ismét csak lobogva lángolni fog — addig emlékezem. Régmúlt időkre! Azon időkre, midőn orvosi culturánk sivár mezején sokat, majdnem mindent kezdeni, majdnem mindent a semmiből teremteni köllött! A negyvennyolcz-negyvenkilenczes fölemelő s leverő napok letűntek, pangásnak indult az egyetem, elnémult az Akadémia — de akadtak bátor egyesek, kik, tartván a végsemmisüléstől, boldogult Balassa Jánosunk szeretetre méltó egyénisége körül egy kis titkos körben gyülekeztek. ,,Faculté á cheval” – nevezte egyikük – ügető egyetem –, mert, a hadjáratból csak imént hazatérve, lovas emberek voltak legtöbben. Így folytattak, a magas lovon, tudományos eszmebeszédeket, a budai hegyek közt ügetve, vidám lovas társaságnak tűnvén a mindenlátó, szigorú szemekben. És így ültettek el egy gyönge ágat a gyökerestül kitépett magyar tudomány sírmezején, egy gyönge palántát, mely idővel életerős kis fácskává serdült, hogy mára, ötven évvel később, valamely ősi magyar tölggyé terebélyesedjen!

Ha a fának vaskos törzse Balassa, a világhírű sebész, úgy alsóbb ágai mind egy-egy tudományi ágnak hazai ültetője: Lumniczer! Bókái! Semmelweis! Hirschler Ignácz! Korányi! Than Károly! és mind a többiek! kiknek nevét és művét idézi e nyugtalan sepegés a ketreczekben. És Markusovszky Lajos volt a kertész, aki öntözte a gyönge palántát, ojtotta az újabb ágakat, és a fa termését nemzeti culturánk kosarába szedte.

Egy pillanat, megnézem a szemeit.

Még semmi sem.

a hazai zord viszonyok

Az a Markusovszky, aki ápolta az ácsi csatában súlyosan sebesült Görgeyt, majd elkísérte Világosra, és a deportálásba is követte! Az a Markusovszky, midőn visszatért, hamar belátta, hogy a hazai zord viszonyok között vágyát el nem érheti, hogy a sebészet tanára lehessen. Így lett a sebészből merész conspirateur, majdan publiczista, így lett az orvosból – orvosi ügyeink orvosa! És bár ez a lemondás lelkébe fájó sebet ütött, annál nagyobb szerencse volt hazai közéletünkre. Sokáig még ez lesz a sorsa egyeseknek.

Látája szűkül, szemkidülledés visszafejlődőben.

Ahogyan száz évvel ezelőtt Kazinczy Ferencz, valamely romantikus ihlettől vezetve, megalkotta a szép magyar nyelvet; avagy Széchenyi, mint valamely őrült phantasmagóriát, föltalálta a magyar nemzetet; azonképpen indította útjára Markusovszky az Orvosi Hetilapot, a még nem létező magyar tudomány közlönyét – a még nem létező magyar tudományos nyelven.

Egy évtizeddel később ama kóbor lovasok már elegáns különszobát kaptak a Mihalek-étteremben, hol tanári, akadémiai és egyéb cothurnusok nélkül jelentek meg a vacsorázók, kényelmes szellemi pongyolában – de amit a szombati asztal mellett helyes teendőként leszűrtek, annak megvalósítására hétfőn, a ministeriumban, Markusovszky osztálytanácsos megkezdte az első lépéseket.

flickr.com

Valamely furcsa hang a rézcsövön. Nézzük csak. A felső részbe lassan visszatér az élet. Markusovszky phisikai és morális bátorsága tökéletes volt. Éppen olyan nyugodt szívveréssel ült ki a strassburgi torony legmagasabb korlátjára, mint amilyen tartózkodás nélkül fejezte ki ellenvéleményét bárki előtt, a mézeskedés nem volt természete. Ha megcsiklandozzuk, két mellső lába menekülni próbál, de az öntudat még bódult, a hátsó lábak bénán csüngenek. Ifjúkorában jeles vívó, lovagló és tánczos volt, philosophiával foglalkozott, Kantot épp úgy ismerte, mint a sebészeti műszereket. Szíve csordultig volt emberszeretettel, csak egy emberfajtától undorodott, a nagyhangú, tevéketlen ,,honimádóktól”, ő maga éjjel-nappal dolgozott a ministerium egy sötét czellájában, örök álmatlanság és fejfájás gyötörte.

Egy hajnalban felköltötték Korányi tanárt egy névjeggyel: „Jöjj hamar, túl nagy adag morphint vettem be”. Korányi nyomban a lakására sietett. Markusovszky a nyitott ablak mellett járkált föl-alá, hálóköntösben, dörzsölte kezét, fejét, amint megállótt, szemei lecsukódtak, tagjai remegtek, majd ismét erőfeszítéssel járkálni kezdett. A gyomorcső rögtön be lett vezetve, atropin fecskendős alkalmazva, majd Markusovszky felöltözött, és a ministeriumba sietett.

folytonos remegés

Végül, kényszerpihenőre, Visegrádra köllött mennie. A sziklára épült villa kapujában ott várta a szomszéd, ifjúkora kimagasló csillaga, Görgey Arthur, az agg tábornok, aki soha el nem érhette hő vágyát, hogy a chemia tanára lehessen! A hát bőrében folytonos remegés. Az ébredő öntudat jele. Simogatásra hypnotikus jelenségek, mellyekkel szűnik a remegés. Naphosszat ott üldögélt a visegrádi sziklán a két búcsúzkodó, előttük a Duna árja, fejük fölött ősidők regéje, a Salamon torony, a part mentében kúszik a vaspálya és a távíró vonalai – vajjon mennyit látott ez új világrend benyomásaiból az agg tábornok és az orvos, megtört szemeivel?

Nem sokkal később Abbáziából találta meg Korányi tanárt a Markusovszky sürgönye. De képzelhetjük Korányi ijedségét, midőn ezt olvasta: ,,es geht schon nur wünsche ich wie Goethe mehr Licht FRICZI NEM LÁTOK”.

Korányi rögtön Abbáziába sietett.

Kérem, ha látták már Kegyetek, midőn a napkorong, pályája végén, egyenletes lassúsággal hanyatlik a tenger fölé, tündöklő sugárnyalábokat lövelve, míg elmosódik a tenger fölött lebegő vékony ködben – így hanyatlott alá a Markusovszky Lajos szelleme, eszméletének ritka perczeiben. Valahányszor légzése és szívverése ismét folyamatba jöttek, és eltűnt arczáról a gyötrelmes görcsrohamok nyoma, azonnal folytatta a roham előtt kezdett gondolatmenetet. Korányin és nején kívül éjjel-nappal mellette volt a Balassa János özvegye. ,,A világ szép – suttogta mosolyogva –, csak túl kell nézni a napi sürgés által fölvert porfellegen”, majd néhány percznyi csönd után fölsóhajtott, ,,csak nem látok”, és mélán nézett elhamvadt tekintetével az ablak felé, amerre morajlott a tenger.

– Mehr Licht – suttogja egy hófehér állat az egyik ketreczben. – Mehr Licht – makogják, visszhangozzák a többiek, és rázzák a rácsot. – Mehr Licht – köhög a kísérleti kórbuvár, és törli halálverejtékes homlokát. – Mehr Licht – nyögi az állat is a gépben, szavak nélkül, a légcsövébe illesztett rézcsövön által, mint valami ócska harsonán.

wikimedia.org

Tizenhat és fél percz. A reszketés még folyton tart, de az öntudat már hazatalált.

Lehúzom a hengerről a kormozott papírt.

Tisztelt Tagtársak! Hölgyek és Uraim!

Ezen kormozott papíron a legapróbb részletekig följegyezve vannak az utókornak egy közönséges fúladás tüneményei. A görbe kétségkívül legérdekesebb része, itt, a középtájon, e reszketőn kitartott, vulkanikus hegyeket idéző vonalak: mind egy-egy hatalmas görcsrohamnak képe. Azonban e néma vallomásból nem tudhatjuk, hogy e rajzolt vulkánok vajjon honnét gyűrődtek föl: netán a magasabb idegközpontokból? netán az öntudat lázadását mutatják, melynek oka a kellemetlen fúladási érzés avagy a halálsejtelem? Avagy ellenkezőleg: csupán a bomlásterményeibe fúladó vér ingerli mechanikusan a légzőreflexeket?

E kérdés megválaszolása ma már egyszerű – de nem volt az harmincz évvel ezelőtt, midőn első kísérleteinket végeztük az egykori orvosi facultás sötét, czellaszerű helyiségében, minek berendezése volt e nyolcz ketrecz, a hosszú faasztal a csámpás microscoppal meg egy nagy búvár, a Balogh Kálmán, egykori mesterem!

koponyaboltozat

Mármost a kísérlet tárgya a következő: vajjon fönn maradnak-e a görcsrohamok, ha az állatot megszabadítjuk az öntudat káros behatásaitól. A fejtartó állványon erősen előre hajtva a fejét, a szokott módon fölnyitjuk a koponyaboltozatot, ezzel a kis kézifűrésszel. Mert Markusovszky és ügybarátai már kezdettől tudták, hogy mit sem ér az Orvosi Hetilap, mit sem érnek a nagyralátó egyetemi építkezések, ha nincs oly búvárkodó szellem, amely a holt vázat valódi magyar tudománnyal cziczomázza föl. E kérdéssel ültek annyiszor a Mihalek-étteremben, már vagy tuczatszor böngészve át a szigorló hallgatók listáját, míg végül aláhúzták azt a nevet, a Balogh Kálmánét. Ki egy külpesti hónapos szobában, a szigorlati anyag fölött görnyedezve, mit se tudott arról, hogy az elméleti orvostan hazai ültetése, a búvárkodás leszen a végzete — hogy immár eldöntötték, ott, a Mihalekben.

Most leemeljük a fejsisakot, majd egy finom késsel, jobbra-balra, föl- és lefelé tett óvatos metszésekkel fölszabadítjuk az agy velőt. Balogh Kálmán nagy hévvel fogott a föladathoz. Lelkében dogmává ért a meggyőződés, hogy amit a német, franczia vagy angol agyvelő megbír, avval megbirkózik a magyar agyvelő is! Éjjel-nappal dolgozott, s ha meggondoljuk, milyen körülmények között! Tetem alig volt! beteg is alig! tanársegédi fizetéséből legtöbbször napi hat-hat zsömlye tellett, és csak ünnepnapokon süthetett egy-egy rostélyost a spiritus-lámpa kormos lángjain.

De néhány év alatt energicus agyveleje többet producált, mint akárhány tanár, egész életében! ,,Ész, vagy nem ész? elő! hadd lássalak.” Óvatosan kiemeljük az agyvelőt, és itt, az asztalon lesz jó helyen. Majd a kínos ürességi érzés csillapítására ezt a kerek szivacsot helyezzük a koponyaűrbe. Majd visszacsíptetjük a fejsisakot a nyílás fölött. Az állat légzése zavartalan, bár kissé mély és horkoló. Csiklandozásra menekülni próbál, de ez már nem a félelem kifejezése. Elzárjuk a légcsapot. Az első perczben láthatólag semmi különös tünemény. A szokott erőlködő belégzés, melyhez később erőlködő kilégzés szegődik.

pixabay.com


Nyugodtan hullámzik az emeltyű.

Közeledünk az érdekes szakaszhoz. Az első percz végén…

Emlékezünk, itt kezdődtek a görcsös légrohamok…

Az emeltyűn még mindig semmi különös, szabatosan sűlyed és emelkedik… Most megremeg, alig észbe vehetőn, de máris visszahull… Megint emelkedik, most határozottabb, tánczoló remegés… Megvizsgáljuk az állatot. Az általános izommerevedősség elmarad, csak néhány szelíd rebbenés. A szemkidülledés helyett csak valamely töprengő révedezés. Kinyitjuk a légzőcsapot.

mechanikai reflexek

Megállapítottuk: nem az öntudat lázadása, csupán a mechanikai reflexek okozzák a görcsös rohamokat. Bár azoknak csak valamely elmosódott emlékét foghattuk e finom műszerek segítségével. Leemelem a fejsisakot, a szivacsot kiveszem. Manassin írja egy helyütt, hogy egy kutyája, mely laboratóriumában született, és melyet maga a tudós nevelt, még az agyféltekék teljes kiirtása után is azon ismerős kutyahűséggel nyalogatta gazdája kezeit. Az agycsonkok hideg vízzeli öblítésére az állat újból lélegezni kezd. Folytatjuk a kísérletet. Kimetszem a jobb láttelepet, az izmok megfeszülnek, rövid légzésszünet, majd néhány szakgatott, fölületes légzés, egy sóhajtás, a bal láttelepet is kiveszem, a légzőreflex még mindig működik, bár ritkán és szabálytalanul. Visszagyömöszöljük a szivacsot, föltesszük a fejsisakot, elzárjuk a légcsapot.

Tisztelt Tagtársak! Hölgyek és Uraim!

Kérem, figyeljék meg, hogy ezen harmadik fúladás immár görcsrohamok nélkül, absolut, rezzenetlen nyúgalomban fejlődik végkifejletéhez. Bár azonos időhossz alatt. Négy percz áll a rendelkezésünkre. Négy percz – éppen elegendő, hogy Balogh Kálmán példáján bemutassam Kegyeteknek, hogy orvosi culturánk nagy ültetőit miképpen fojtogatta és miképpen falta föl és emésztette a tudomány, mit agyvelejük mély tárnájából kifejtettek, és aminek kincseire ma oly büszkék lehetünk.

Balogh Kálmán pályája úgy indult, mint egy internationális tudósnak. Czikkeit neves külföldi szaklapokban, németül közölte, hamar kiváltva a széles, várakozó figyelmet. Később azonban belátta, hogy hazájának nagyobb szolgálatot tesz, ha buvárlatait inkább a mi sovány kis Orvosi Hetilapunkban közli, és inkább magyar nyelven. Később azt is belátta, hogy nagyképűség egy ilynemű országban erejét elmélyült buvárlatokra fecsérelnie – helyette így születtek hát az első magyar nyelvű orvosi tankönyvek: az Élettan, a Kórtan, a Gyógyszertan. Még mindig lélegzik. És egy Orvosi Műszótár, amelyben csapongó költői phantasiával megalkotta a magyar tudományos nyelvet.

flickr.com

Nem várt elismerést. Csupán egy kevés nyugodalmat várt, hogy szeretett laborjába egy röpke időre visszatérhessen. Ehelyett kinevezték tanszéki vezetőnek. És ott, a tanszéki czellában, a hosszú faasztal s a csámpás microscopnál, elrémült önnön jövője felett. És ettől fogva tudományi gondolatmenetét csakis egy vezérelte: hogy bizonyítsa létjogosultságát egy új tanszéki épületnek. De vágya nem válhatott valóra, hisz a kérelmezők között már oly sok neves collegája sorakozott előtte. Talán kárpótlásból, kinevezték kari jegyzőnek, majd dékánnak, mely tisztségét haláláig viselte. Valóban elviselni köllött, hisz ettől fogva élete csupa administratio meg jegyzőkönyvek meg díjszabás meg kérelmezés, követelés, kilincselés – és csak álmatlan éjszakáin kereste elő a fiókból saját intézetének sárguló terveit, és böngészte a spiritus-lámpa fényénél, órák hosszat, szemben, kereszt- és alulnézetben. De reggel a dékán már nem engedhette, hogy a kérelmezők garmadája előtt Balogh Kálmán jöjjön kedvezésbe. Ezidőtül fogva már nem olvashatunk tőle közleményeket. De a tudományi erő, mely így kárba veszett, százszor megtérült az orvosi ügyeinkre nézve! Végül álmatlan álmát váratlanul mégis elérhette – élete végén, halálos betegen. Emlékszem, hányszor sóhajtozott gazdag könyvtára polczai között, félvakon tapogatózva! Hányszor óhajtozott, a halálos ágyról, újonnan fölépült, gyönyörű intézetébe! Kérdezem: vajjon mivé lehetett volna Balogh Kálmán, ha csupán egyetlen irányban, csupán szeretett laboratóriumában konczentrálhatta volna energicus agyvelejének hatalmas erejét?!

tekervényei szövedékenysége

A gondolatok eleven laboratóriumát, mely még így, ez asztalon, elhagyott nyugalmában is szépnek mondható – ha elég szabatos ezen kifejezés. Mert szép, oly értelemben, hogy daczára tekervényei szövedékenységének, mégis bizonyos schematikus rendszerességgel tündököl!

Kivéve ezen harmadik, Broca-féle tekervényt, melynek középső része megduplázódott, sőt a Sylvius-árok mellső részén három barázdát számolunk, a rendes kettő helyett.

A Broca-féle tekervény a beszéd központja. Vajjon mivel magyarázható, hogy mesterem agya éppen azon részén dicsekedhetik szokatlan kifejlődésével, amelyben gazdája a legtökéletlenebb? Netán a dadogás éppen a túlzóan fejlett beszélő képesség kifejezése? Avagy ellenkezőleg: ez a különös tekervény az egyetlen kézzelfogható emléke azon ifjúkori, boldog éjszakáknak, midőn a külföldi szaklapokba írott czikkeit olvasta félhangon, németül, dadogva, hogy egyszer, majdan, internationális tudósként, a dadogást elhagyva léphessen a congressusok díszemelvényére?

Ha tenyerünkre vesszük ez agyvelőt, egy másik sajátosság is a legnagyobb mértékben fölkelti figyelmünket: az agyvelő súlya jóval kevesebb, mint egy kifejlett férfiagy középértéke. Ezen feltűnő tény értelmezésére azt hozhatjuk föl, hogy Balogh Kálmán férfikorának fő tevékenysége, a dékáni administratió bizony nem okozhatott oly szellemi terhelést, aminőre ez agy rendeltetett. Újból kérdezem: vajjon mivé lehetett volna Balogh Kálmán, ha zavartalan munkálkodással agyvelejét az átlagos mértékre, vagy uram bocsá’ 1600–1800 gramm súlyúra fejlesztheti fel?

Csak ötvenhárom évet élt!

díszebéd

Eszünkbe jut Fodor József tagtársunk statistikai tanulmánya, A hosszú életről, melyben kimutatta, hogy a magyar tudós élete a legrövidebb az európai nagy nemzetek tudósai közül: az osztrákokénál átlag 11,7 évvel rövidebb, 16-tal az angolokénál, míg a francziákénál 19,3-del rövidebb! Semmelweis! Balassa! Balogh Kálmán! Antal Géza! Schwimmer Ernő! Csönd a ketreczekben! Mihalkovics! Laufenauer! Kézmárszky Tivadar! et cetera! mind-mind igen-igen rontották a magyar statistikai eredményeket! De hát kérdezik Kegyetek, de hát ki volt ez a Fodor, ki oly halk szavú flegmával adta elő a szörnyű számokat, hogy bizony sokunknak torkába szorult az Akadémián servírozott díszebéd? Egyike volt azon alsóbb ágaknak, kinek a magyar közegészségtan lett élete eszméje, majdan halálos betegsége. Mit rajongó képzelete kiforralt, mind megcsinálták azt – kint, Németországban! Habár internationális rangja óriási volt – idehaza soha nem kaphatott saját intézetet! Midőn híre jött, hogy mestere, az agg Pettenkoffer, a közegészségtan apostola, ki milliók meg milliók életét mentette meg, önkezével oltotta ki életét. Fodorra furcsa melancholia borult. Ki hitte volna, hogy három héttel később maga rontja tovább a magyar statistikai eredményeket?

Csak ötvenhét évet élt!

pixabay.com


A ketreczekbe morognak, nyögnek, rikoltoznak, na, nem baj, túlkiabáljuk, tisztelt Tagtársak! Hölgyek! Uraim! Most engedjék meg, hogy végezetül azon férfiúról szóljak és kiabáljak, kinek nevét új intézetünk viseli, és kinek neve már életében symboluma lett a kísérleti kórtani búvárkodásnak, és az marad, az idők végezetéig! Ha szavam tökéletlenre sikerül, bocsánatért esedezem. Szolgáljon mentségemül, hogy néhány percz aligha elégséges egy oly hatalmas szellem előtüntetéséhez, mint aminő Akadémiánk kültagja: Pasteur Lajos!

a gödör fenekére

Élete csudálatosán egységes volt. Egy ugyanazon gondolat fejlődött ki benne logikailag és harmonikusan – igaz, hogy midőn első kristály-chemiai kísérleteit kezdette, még nem tudta, hogy a veszettségnél fog kikötni. De hát Columbus Kristóf se tudta, midőn behajózott, hogy hol fog kikötni – csak benső divinatiójában sejtette, akár csak Pasteur Lajos! Férfikora delén, a selyemhernyó bajának tanulmányozása közben, gutaütést kapott. Fölépült, és még huszonhét évet élt! És ezidőben tette világra szóló fölfedezéseit! De féloldalára béna maradt örökre – Lajos e bénult féloldalával volt sorsunk osztályosa, magyar tudósé, kinek akkoron már necrológját mondják, és tetemét eresztik a gödör fenekére, és jó, zsíros magyar földdel ledöngölik! Majd e kicsiny laboránsunk egy vödör vizet czipel a ketreczekhez, és a vályúba önti. És az árnyak oda gyűlnek, és csöndben szürcsölik. Na, de mit csinál az állatunk a gépben? elfeledkeztünk, Hölgyek és Uraim! Kérem, tekintsék meg utoljára ezt az álmodó, agyagszerű állatot, míg én a rézcsövet a szájából kifejtem, és megállítom a forgó hengert, és lehúzom a kormozott papírt, melyen följegyeztük az utókornak azon tökéletes föladást, mi a rezzenetlen nyúgalomban fejlődik.

felső kép | pixabay.com