A TÚLÉLÉSRŐL

A túlélés elég?
Csak kérdezem.
Látom magam előtt (mögött)
az enyéimet. Hát jó: a népemet.
Ezek már nem a békeidők,
bokáig érő szoknyás nők,
kalapos férfiak,
hangosak, szotyolát köpdösők.
Ételosztás a községházán,
ennyi ígéret elég volt nekik,
– kiesek miattuk a rímből.
(Bár ne kellene megírnom,
jobban esne a hallgatás,
és neked is a csend.)
Benzint öntöttek rájuk, égjetek, nesztek,
de már hallatszottak az orosz tankok,
elfutott üldöző, üldözött,
addigra mind vesztettek.
Gyerekes, bújócskás rejtekhelyekről
egyenként szedték össze őket,
nem értették,
mint hangyák, ha megpiszkálják a bolyt.
Csak élni akartak.
Húzták a vonót a barakkban is,
külön barakkjuk volt persze,
(ezt megtanultad könyvből).
Néhányan azután hazatértek,
együgyűen, mezítláb, és talán halkabban,
de a házuk nem volt meg.
Csak a helye. Nem várták vissza őket.
Nagyapám felszedett valami kavicsot,
évek múlva tudta eldobni.
Túlélték.

kép | pinterest.com