Z. Karvalics László

CIPRUS, ÖSSZETETT SZEMMEL

Rendhagyó útinapló

CIPRUS, ÖSSZETETT SZEMMEL

A Láthatatlan Larnakai Bogárnál nincsen ügyesebb és gonoszabb vérszívó. Ostoba és könnyen levadászható rokonával, a szúnyoggal ellentétben a legkisebb hang nélkül érkezik. Szürkületkor és éjszaka is támad. Nem tartozhat a rafinált ágyi poloskák családjába, mert nappal és fényben is aktív. Ha bolha volna, előbb-utóbb csak lebukna, legkésőbb, amikor az összes ruhát apránként átvizsgálom, majd forró vízbe teszem. A legjobb idegenforgalmi szakanyagok felhívják még a figyelmet a poratka-veszélyre, de az nem csíp ekkorát. A hangya az utolsóként esélyes, a pinceászka pedig számításba sem jöhet, az egyiket könnyebb észrevenni, mint a másikat. Logikus a következtetés, hogy ha a hotelszobában és a bérelt autóban is döfköd, akkor egyiknek sem állandó lakója, mint egy pók, hanem jön. Valahonnan. Átjut az ablakon. Csípését csak késleltetve veszed észre. Néhány perc? Néhány óra? Olykor megérzel egy szúrást, de ha odanyúlsz, pusztán aprócska bőr-anomáliát tapintasz, mintha a gondosan hidratált, sima felszínen megjelenne egy gombostűfejnyi, ártatlan kitüremkedés. El is felejtenéd, de ha legközelebb arra jár a kezed, már lángoló, viszkető, gyorsan keményedő, piros buckákat érzel (a pontos szakkifejezések kedvelői számára: csalángöböket). Esetenként egymás mellett többet is. Kifejlett állapotukban akkorák, mint egy ötforintos.
rejtélyek ízeltlábúja
A rejtélyek ízeltlábúja, akit tetten érni lehetetlen, s így csak közvetve, munkálkodásának eredményéből következtethetünk tulajdonságaira, evolúciósan is felsőbbrendű lehet. A csípések univerzumának egyik legaljasabb teremtményéről, a kielégíthetetlen étvágyú púposlégyről tudjuk, hogy alkalmasint képes elpusztítani hatalmas termetű prédaállatait, akár egy tehenet is. De ez? Ez tudja a mértéket és az arányt. A bal kézzel kezdi, az ujjak és a csukló vérbő pontjain, s amikor éppen megőrülnél, áthelyezi a súlypontot a nyak és az arc hajlataiba. Mire elviselhetővé puhul a duzzadás és a viszketés a kezeden, felerősödik emitt. S amikorra végre itt indulna meg a javulás, jön a jobb lábad, szigorúan a vádli környékén, hogy aztán a combok érzékeny belső részén tűnjenek fel a piros foltok, majd a jobb kezeden, s kezdődjön minden elölről.

Most sincs ám vége, amikor ezt írom. Hogy egyáltalán tudom használni a billentyűzetet, az a csodálatos óriás-arborétumnak tekinthető Troodosz-hegység világtól elzárt kolostoraiban élő szerzeteseknek köszönhető. Ha kerülni akarod a legfelkapottabb látványfalut, Lefkarát, a kőház-sikátorokat festőivé varázsoló kék és sárga színeivel, csipkéivel, ezüstművességével, akkor a térképen inkább Mahariaszt keresd. A völgybe épült települést, ahol a szorgos és jámbor cellalakók élnek, és az általuk kialakított teraszokon mindenféle gyógynövényt termelnek. S mivel azokat fel is dolgozzák, kolostoruk, a Moni Maxaira fogadóépületének boltocskájában sok egyéb mellett citrus-illatú, rovarcsípés-enyhítő krém is kapható, takaros, 30 milliliteres tégelyben. Megéri az árát, a tíz eurót. Tapasztalt utazóként mindig nálam van egy dobozzal a Nyugat-Dunántúlon széles körben ismert, csípésre és bőrirritációra használt legendás és hasonló árfekvésű Kék Krémből, amelyből nem tud megalkotója, a Somogy és Zala határán fekvő Nemesdéd patikusa eleget gyártani és forgalmazni. Hányszor segített rajtam is. Ám a Láthatatlan Bogárral szemben a Kék Krém tehetetlen. A szerzetesek világoszöld balzsamja valamennyire hatásos, hiába, helyi bogár mérgére helyi medicina.

karvalics2_0403

Nem tünteti el az égő foltokat, nem gyógyít (még szerencse, mert ha gyógyszernek minősülne, egy 2011-es, a gyógynövénykészítmények használatára vonatkozó uniós korlátozás miatt hozzá sem juthattam volna). De kellemesebb közérzetet biztosít, átmenetileg el lehet felejteni ezt a rémálmot – és például azon gondolkodni, vajon kihez imádkoznának a szerzetesek, ha papírra írt nevemet bedobnám a ládájukba, ahogy sok zarándok teszi. Szent Ágotához, a gyulladásos betegségek vagy Remete Szent Antalhoz, a bőrbetegségben szenvedők védőszentjéhez? Vagy ha már bogarak, Szent Abdonhoz és Szennenhez, akik a sáskajárás, vagy Szent Ambrushoz, aki a méhészek védőszentje (többek között)? Gyors, de felületes ellenőrzés után úgy látom, Szent Ambrusnak és Remete Szent Antalnak a görögkeleti naptárban is van nevezetes napja, ünnepe, maradjanak akkor ők. Esetleg Szent Lázár, aki második életét Larnakában kezdte, miután Krisztus feltámasztotta. Az igazi vértanú, hogy bizarr szójátékkal éljek, úgyis én vagyok.
rovarriasztás és sebregenerálás
A megkönnyebbülés pillanatai másféle kíváncsiságnak is utat nyitnak. A Kyriazis doktor urak, akik négy generáción keresztül gyámolították a larnakai betegeket, szembesülhettek-e a Láthatatlan Bogár rettenetes szívószervének dühével? Kezeltek-e sorozatcsípéssel hozzájuk fordulókat? 2011-ben megnyitott orvostörténeti magánmúzeumuk könyvei között mindenesetre nem találtam entomológiai szakmunkát, ám mivel az egykor rendelőként, ma kiállítási helyszínként szolgáló házuk udvarán a szerzetesekhez hasonlóan számos gyógynövényt termeltek, egyáltalán nem kizárt, hogy maguk is kotyvasztottak és porcióztak csodaszereket. Olyan üvegcsékbe, amilyenek a tárlókban is fellelhetők az ingyen látogatható gyűjteményben. Biztos, hogy a Kyriazisok ismerték és gyógyító praxisukban használták a sziget mai névadója, az örökzöld ciprus (Cupressus sempervirens) ágaiból és tűleveleiből gőzöléssel nyert olajat, amely a rovarriasztás és sebregenerálás mellett jó a szamárköhögésre, az aranyérre, a menstruációs panaszokra és a nehézláb-érzésre – bár a magam részéről legtöbbre a hidegvér megőrzését segítő természetét tartom.

A ciprus akár kétezer évig is elélhet, így létezhetnek ma olyan fa-matuzsálemek, amelyek fiatalon még találkoztak Galénosszal, a rómaiak legnagyobb orvosával. A pergamoni születésű orvos-filozófus tapasztalatszerző körútja során ugyanis megfordult Cipruson, s mint – sok egyéb mellett – elkötelezett farmakológus, bizonyosan bevonta fegyvertárába az ókorban is népszerű és ismert ciprusolajat. Lehet, hogy Galénosz előtt félezer évvel még a sztoicizmus megteremtőjének, Zénónnak is szüksége volt némi kenegetésre, hogy nyugalmát megőrizze. (Ő egyenesen itt született, az ősi Kitionban, amire később Larnaka települt).

karvalics3_0403

És vajon a kilencezer éve, a mai Hoirokitia településen, egy szelíd folyókanyarulat közepén emelkedő meredek dombra építkező neolit népesség, amelyet mind közönségesen csak „kerámia nélkülinek” neveznek, de évezredekkel az első piramisok előtt már bonyolult belső szerkezetű, magas, sárral vakolt fallal védett, rejtett bejáróval rendelkező erődfaluban lakott? Ők szenvedtek-e Láthatatlan Paleobogaraktól? Bolháik talán nem voltak, mert állatokat nem tartottak a következetesen kör alakú lakóterekben (ezek az UNESCO világörökségi helyszínévé lettek). A ruhatetű már lehetséges, mert hetvenezer éve, amióta ruhát hordunk, keseríti az életünket. (S hogy örülne Galénosz, ha tudná, hogy mindezt a fejtetű és a ruhatetű összehasonlító génvizsgálatával sikerült felfedni a lipcsei Max Planck Intézet kutatóinak.)
demográfiai bombák
S ha valaki ezen a ponton úgy gondolná, hogy elég már a bogarakból, beszéljünk inkább ókori mozaikokról és Nicosia kettévágott óvárosáról, emlékeztetném, hogy nem úgy van az. Egyrészt igencsak forró kérdés volt a helyieknek 2004 novemberében a sáskainvázió. A kedvező széljárást kihasználva a szigeten addig soha nem látott fajtájú és színű, rózsaszín szárnyú, nagy foltokkal tarkított rovarhadsereg érkezett Afrikából, és elpusztította az ország krumplitermésének javát. Talán túlzás minderről a bevándorlókra asszociálni, főleg az oroszokra, akik a 800 ezres szigeten a harmadik legnagyobb etnikummá növik ki magukat, s mögöttük románok, magyarok és sok más közép- és kelet-európai nemzetiségű itt keresi a boldogulást. (Egyébként a legelzártabb hegyi falvakban is kutyát sétáltató brit hölgyek igazítottak útba, és a lefkarai falumúzeum gondnoka egy évtizedekkel ezelőtt idetelepült angol úriember.)  Van, aki dolgozni jött, a majdani hazatérés reményében, más ingatlannal spekulál, akad, aki végleg letelepszik, mindenestre a helyiek ezt úgy élik meg, hogy egyre kevesebb a született ciprusi. Lehet, hogy mire a görög és török etnikum eljut az 1974 óta kettéosztott szigetország újraegyesítéséig – amin, hogy magukat az érintetteket idézzem – „Nikosz és Musztafa, a két közösség vezetője keményen dolgozik”, már az újabb keletű demográfiai bombákat kell majd hatástalanítani. Egy 2016 eleji sajtóbejelentés szerint még idén tető alá kerülhet a békeszerződés, mert már csak 10% anyagi, kárpótlási, tulajdoni és más tisztázatlanság van körülötte. Na, erre mondja a kisördög, hogy ez a maradék fogja elvinni az idő és az energia 90%-át, így, ha csak nem vesznek a felek naponta ciprusolaj-fürdőt, az érdekek és az anyaországok görbült terében még nagyon sok bölcsességre, higgadtságra és kompromisszumra lesz szükségük. Ám ha valóban sikerül megegyezni, Európa egyik legizgalmasabb szeglete indulhat rohamos fejlődésnek, eltüntetve a Nicosia óvárosát kettéosztó zöld vonalat és homokzsákokat, a kerítéseket, újra életre varázsolva az évtizedek óta szellemvárosként vegetáló famagustai öbölparadicsomot, az offshore-ügyeskedéseken túlmenő valódi gazdasági konjunktúra esélyével. A felek a nemzetközi pénzügyi segítségben bíznak, hogy tető alá hozzák a megegyezést.

Akinek még mindig hiányzik a mozaik, az menjen a kurioszi rommezőre az Eusztoliosz egykori villájából kialakított kora keresztény szabadidőközpont fürdőiben és termeiben dicsérni 5. századi mestereik keze nyomát – s ha ez nem elég, Achillesz házában és a Gladiátorok házában további mozaikpadlókban gyönyörködhet.

karvalics4_0403

Mi tagadás, én másfajta nézőpontból közeledtem a mozaikokhoz. A rovarok, mint a Larnakai Láthatatlan Bogár is, összetett szemükkel mozaiklátást valósítanak meg, mikor a látásélményt sok kis szem együttes teljesítménye nyújtja. Azt is mondhatnám, hogy ittlétem megrontójának köszönhetem az esélyt, hogy hozzá hasonlóan vehettem szemügyre a birodalmát. Mert igen, még a Megtalálhatatlan Világítótoronyra is sikerült végül rábukkanni. Ha már a korabeli görög és bizánci fénytávíró-hálózat épületecskéit, a viglákat itt hiába keresném, vetődött fel két vakaró mozdulat között egy hűvös reggelen, legalább gazdagítsa egy valódi fárosz a látnivalók sorát. Perivolia falucska úgyis közel van Larnakához, menjünk a fény felé, mint a bogarak. A részletek érdektelenek, csak a tanulság fontos: nem azért nehéz megtalálni a világítótornyot, mert egy ideig kitáblázzák, merre menj a jobbkormányos, bérelt autóddal, utána meg már nem. Egy parkolónak kialakított, de erősen feltúrt területen meglátod a makettjét egy vendéglő mellett – most már nem hagyhatod, hogy elmulaszd az igazit! Ám a másfél órás oda-vissza kanyargás egyre jobban ismert mellékutacskákon, a fokozódó türelmetlenség és csökkenő életkedv semmi ahhoz a pillanathoz képest, amikor az útbaigazítás után rájössz végre, hogy amit makettnek hittél, az az igazi. Kicsi és jelentéktelen.

A bölcs ilyenkor elcsendesedik, mert felismeri, hogy ő maga is az.

kép | Sergey Galyonkin, flickr.com