Varga Dániel

BIRMINGHAM-BARNA

BIRMINGHAM-BARNA

Ülök itt fönt északon, egy városi padon. Ázott.
A park füvén egymás mellett sirály és
galamb legelész; megáll az ész.
Zeng az ég. Isten építkezik fönt? Hiszen ő is
csak vándor, számkivetett.
A lakosok megszokhatták a
vízözönt, zavartalan zsinatol a sok életstratégia,
hivatalnok-, lakáj- és celeb-illúzió – járnak-kelnek,
papok és segélyesek.
A nagyja sérült, a maradék színleg ép.

Dülledt kristályrózsa-szemmel parkol a járdán
egy magányos markológép, mögötte daru áll,
rozsdalepte imádkozó-sáska –
őket is ide űzték hát.
Két éktelen fémlárva. A kerekek alatt recseg
a murva. Nem nagy szám – új hazám?

Ülök álom-Jeruzsálem e mohás-salétromos padján:
az eső pillanatra eláll, aztán rákezdi megint. Szemerkél, bár
egyre más. Gyönyörű.
Szikrázó vízerek nyílnak a járdán: fekete mind, hideg és
ékszerként csillog. Szépségnek persze erős.
Így haldoklik a nyár idefent, és így szökik be
az Aston park ritkás lombjai közé az ősz.

kép | Aston park, Birmingham, adobe.com