Handi Péter

AZ ALKALOM ADTA

[VADHAJTÁS]

AZ ALKALOM ADTA

Hatvan évvel ezelőtt álldogálok a hajó fedélzetén az Indiai-óceán közepén a korlátnak dőlve. A hullámokat pásztázom: kiszámíthatatlan fodraikban itt-ott felbukkannak a hajót követő delfinek. Váratlanul ugranak fel az egyik hullámból és bukfenceznek a másikba, ezüst testük versenyt villan a víz fénytörésével. Tűzijáték, gondolom, de még épségben működő anyanyelvi érzékem kiigazít: vízijáték… A metaforák, úgy látszik, megtörnek a kontinensek fényeiben. Ausztrália partjai még körülbelül tíznapi tengeribetegségre vannak. Ez a magyarokat szállító hajó tulajdonképpen harminchétezer tonna tervet, emléket és álmot szállít.

alulról néz

Ahogy mélázom a hullámok felett, fél szemmel látom, hogy egy kis öreg ember botladozik felém, inog, mint a hajó is. Ahogy mellém csoszog, a delfinek helyett feléje fordulok. Görnyedt, alulról néz; ráncaiban löttyedt, sápadt húsrészek, a szeme azonban élénk.

– Bocsánat – szólít meg –, hová tartunk?

– Fremantle – mondom.

– Trimento – bólogat, de az arcon kétely jelei mutatkoznak.

– A fiam azt írta, hogy valami Pert… ott van nagy fődje… oda visz ez a hajó?

 – Oda – mondom. – Fremantle-ben kötünk ki, ez Perth kikötője. A bácsi honnan jött? – érdeklődöm húsz évem jól leplezett nemtörődömségével.

– Miskolc mellől… A fiam is onnan való, de már tíz éve ebbe a Pertbe dógozza a földet… azt írta, ott majd vadászhatok. – A ráncok mosolyra szélesednek.

– Mennyi idősnek tetszik lenni?  

– Nyócvanhat… Őzekre és nyulakra – zárja le a gondolatmenetet.

Én azonban most, hatvan évvel később, közelítve az ő korához, folytatnám. Az ember tulajdonképpen kortalan, amikor valamilyen cél, terv, tett elérésének érdekében lép. Akkor erre a hajóra sodródtunk, az öregember és én, valami felé. Azazhogy akkor, húszévesen csak én haladtam valami felé, a Miskolc mellőli bácsinak, aki többé-kevésbé leélte az életét, határozott terve volt a jövőre. Miskolc mellett – valamiért – nem vadászhatott, hát alkalom adtán olyan helyre utazik – menekül? –, ahol ezt megteheti.

a levert forradalom után

Ezerkilencszázötvenhét júniusát írtuk. Az alkalom adta, mert a levert forradalom után vagy két hónapig szinte nyitott volt a határ, az öregember átevickélt, ahogy a többi kétszázezer magyar. A menekülők nagy részének vágyai voltak, az öregembernek – kész terve: hogy megvalósítja, ami hiányzott az életéből.

kép | wikimedia.com