Németh Bálint

ÁTVITT

2011 március

ÁTVITT

hirtelen elöntött a düh,
a parketta hullámzott,
a kamra polcán összekoccantak a kompótok,
és megint csak csöpögött a csap.

szomjaztam, de azt a pohár vizet
egy örökkévalóság lett volna kivárni.

hiába kértél, ne csináljak jelenetet,
én felöltöztem, felhajtottam a kávét,
forró volt, megégette a számat,
a fejedhez vágtam néhány válogatott sértést,
aztán becsaptam az ajtót.

az utcán röpködtek a mínuszok,
lábam alatt keservesen ropogott a hó,
mintha megfagyott galambokon taposnék,
átvitt értelemben persze.

egészen a partig szaladtam,
de nem mertem a folyó jegére lépni,
leültem inkább a hideg kőre,
és előhúztam zsebemből a vízszámlát.

azt írták, elzárják,
ha holnapig nem fizetjük be a hátralékot.
nincs több haladék.
erről eszembe jutott, mennyi mindenről nem beszéltünk,
és mennyi mindent tettünk szóvá feleslegesen.

fáztam, lüktetett a szám,
nyelvem alatt szabálytalan alakú hullapénz volt a seb,
amit a forró kávé égetett.

így bólintottam el.
aztán felébresztett az a szakállas,
keljek fel és menjek haza, tanácsolta,
látja rajtam, hogy semmi pénzem,
és átmenetileg úgysem jár a komp.

akkor elöntött a szégyen és talpra álltam,
cserepes szájjal, nyitott kabátban.

ő kezet nyújtott, elköszönt,
és én csak rángattam, mint egy kilincset,
a kisujját.

A Vigyél át, révészem című összeállításból 
kép | Jose Benlliure: Kháron bárkája, pinterest.com