Asztalos András

VERS KÉNE VÉGRE ARRÓL IS…

2000 március

VERS KÉNE VÉGRE ARRÓL IS…

Vers kéne végre arról is, hogy mit szeretünk; hogy, mondjuk, szeretjük
az elcsendesülő esti utcákat s ködvonta, szitáló alakjaikat,
a felállított, csoszogó gallérokat, a kopogó sarkú szüzeket, szajhákat,
s kitalálni, hova sietnek;
hogy szeretjük a füstölők illatát, a tömjént, a mirhát s a mandulát,
a halk hamu ráérő hullását;
hogy szeretünk őszi diót törni, de nem törővei vagy kalapáccsal,
hanem tenyerünkben roppantva szét a barna burkot, lesve-pucolva,
hogy egészben vagy darabokban esik-e ki az apró embrió;
hogy, mondjuk, szeretjük a napozó s a borús Balatont, szezon után,
mikor a klimaxos kertitörpék visszavonulnak az összkomfortba,
és a faházak nyári történeteket suttognak krizantémoknak,
dércsapta kökényeknek;
hogy szeretjük a teát, egyszer üresen, máskor meg mézzel, tejszínnel és töltött puszedlival;
hogy szentimentális lelkületűnk ellenére szeretünk egeret fogni,
gyermeki szadizmussal izgulni-várni a rezes
csattanásra s a hátsó egérlábak utolsó kapirgálására
a kenyértartó szálkás farácsán;
hogy szeretünk nagy port kavarni
padlásokon, kacatok közt kotorászva röhögni Margit néni idétlen
kalapján, mely újra divatba jött s időtlenné vált;
hogy szeretjük a frissen mosott ruhák illatát,
s a keményítőtől ropogó tiszta ágynemű markunkban szorongatott gyerekkori emlékeit;
hogy szeretünk hegyi patakokban fürödni,
állni pucéran a fák alatt szégyentelenül;
hogy szeretünk belefeledkezve mesélni, mikor a másik lelkesen hallgat, s lelkesen hallgatni, mikor a másik belefeledkezve mesél;
hogy, mondjuk, szeretjük megmászni a magas csúcsokat,
szélvédett helyre bújva, sziklák közé, lenézni háromezer méter magasból,
s végigmondani sorban a látható és láthatatlan tengerszemek neveit;
hogy szeretjük a vihart, egyszer nevetve, ablakból nézve kerengő fáit, szatyraikkal egyensúlyozó bohócait, őrült felhőit,
máskor mérgelődve, mikor szívós szárnysegédje minket is hátbacsap,
előre tol, vagy furcsa falként visszatart, eljátszik velünk,
mint porcicával a lakásbéli huzat…

kép | Dieter Schamne, lensculture.com