Vörös István

ÁRTÉR

2000 május

ÁRTÉR

Tatarozták az iskolát,
és a lányok mind szerelmesek
voltak egy hosszú hajú,
kölyökképű fiúba a festők
közül. A lépcsőfordulóban
állványok álltak. Festék-
foltos cipők, pöttyös, sötét-
kék nadrágok lépkedtek,
akkoriban lettünk 14 évesek,
ez is forduló volt,
az osztálykiránduláson,
a szekszárdi szállóban
egész éjszaka csókolództam
egy korábban észre se
vett lánnyal. A tanárok
aludtak. Az állványzatot
már lebontották, a magnóban
megállt a kazetta. Két törpe
angyal húzta meg magát
a lapostetőn. Csukott
szárnyaikkal olyanok voltak,
mint két felnagyított
bogár. A pincében a kazán-
fűtő, akinek nem volt semmi
dolga, de ilyenkor is oda járt
be aludni, levette donga
lábáról a cipőt, elszarusodott
körme tájékát vakargatta.
Átváltozás, mondta a lépcső-
forduló, stukkói a festés után
láthatók lettek. A tanár végig-
sétált a folyosón, csupán egy
lányszobába kellett benyitnia,
ahol a hosszú hajú festőről
beszélgettek, a felszakadozó
felhők alól mintha a nadrágszára
tűnt volna elő, pedig csak
a csillagok. Átváltozás: a fehér
bogarak fölröppentek a tetőről.
A fűtő horkolt,
egy dunai hajó gyáván
tülkölni kezdett.
Átváltozás. A lányok
bugyogója tele lett
frissen hajtott szőrrel,
de nem merték megmutatni.
Hatan voltunk a szobában,
három erénytrikó, erényfarmer.
A kazánfűtő leöntötte magát
szenteltvízzel, lángra kapott
futott végig az utcán,
mint aki meg se áll hazáig.
Másnap kisvonat vitt be minket
az ártéri erdőbe.

kép | Cycling man, flickr.com