Géher István

ARANY JÁNOS VERSÉRŐL

ARANY JÁNOS VERSÉRŐL

Arany János

SEJTELEM

Életem hatvanhatodik évébe’
Köt engemet a jó Isten kévébe,
Betakarít régi rakott csűrébe,
Vet helyemre más gabonát cserébe.

A halálsejtelmet többféleképpen lehet átélni, megírni. Sztoikus plaszticitással, mint Berzsenyi Dániel: „Béborult az élet vidám álorcája” (Levéltöredék barátnémhoz), dekadens vonzódással, mint Ady Endre: „Én a halál rokona vagyok” (A halál rokona), elemi erejű rémülettel, mint Babits Mihály: „Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!” (Ősz és tavasz között)…

A Sejtelem szerzője korosabb volt az idézett költőknél. Mindig is idősebbnek érezte magát az életkoránál, és most, hatvanötödik születésnapján nyugodtan vette tudomásul, hogy megérett a végnyugalomra. Előre megírta szubjektív indíttatású, klasszikus sírversét: valamelyest deformált tizenegy szótagos nyugat-európai trocheusban-jambusban, illetve hangsúlyosan tagolt magyaros prozódiában.

A vers a népnemzeti klasszicizmus irodalomtörténeti emblémáját teszi személyes történetté. Ahogy a vetésből kihajtó termés kévébe kötődik és kicsépelve csűrbe kerül, úgy kerül helyére az egyéni élet és életmű, a mikrokozmoszban a makrokozmosz jeleníti meg magát: ezt az analógiát a középkori és a reneszánsz kori gondolkodásból régről ismerhetjük.

De gondoljunk bele itt és most! Belegondolok. Mi lesz a betakarított életértékkel? És milyen „más gabona” sarjad ki a tarlóján? A perspektíva: az ismeretlen. Isten gazda-szemével tekintsük át az irodalomtörténetet! És az életek történetét!

Arany Jánosnak 1882. március másodikától még fél éve volt hátra október huszonkettedikéig, halála napjáig. Amikor versét megírta, négy évvel volt fiatalabb, mint én most.

kép | Bálint Endre: Barna kompozíció

Részlet a Verses öröknaptár című antológiából.

Liget antológiák | Könyvrendelés