ANYASÁG
1992 tavasz
(töredék)
Szavaid igazát remegő ujjaim
számolják, hisz nyelvemnek
hazug és hamis dicsőség
jutott csak részül, és
most sósavas lepedék fedi be
egészen; barázdák, árkok és
mélyutak szabdalják remegő húsának
örökös mozgásra kárhozott
belsejét: fájdalmas kelések
gennyeznek benne és dudorok
nőnek a tetején, számtalan
rügye mind halálba torkolló
rontásnak: Te megláttad, Anyám,
lehetett volna a nyelvem, de
nem lesz már sohasem
szerencsepatkó, de elvásott
cipőnek magában kallódó
sarka lesz, egykori szögektől
lyuggatott, óévi vasalást
óévben feledett bőrdarab,
rajta a rozsda, a nikotin
sárgája virágzik, benne a
pocsolyák bűzében tenyésző
parányok vigadnak.
És Te tudod, hogy erre a nyelvre
vennem a világot vétkessé nem
tehet engem, mert cinkos a
világ, és parázna nyelveket
táplál ördögi tüzével.
Kígyóként sziszegve hazudik
ragályos földeken, mérgezett
kutakon megéledt füzekben
epedő nyelveknek gyógyírt.
De tűz ez a világ:
mérgezett kútmélyen küszködő
ibolya, ragályos földekből
napfényre törekvő gabona.
Nem lehet teremteni Istent,
hogy azután segítsen,
mert minden teremtést
véletlenek árnyai fonnak,
és foganás terhe a csillagok
és holdak tengelye, kusza és
zsibbadt forgás csillagidő
hosszán és ívek görbületén;
és ki tudja mekkora
üres tér fogódik lezárt
szemhéjak alá,
és mekkora borzalom ütött
éket a sejteken át?
Bent a sötéten, lent a mélyen
illatos árván a virág,
porzója nem akad, magjait
elszórni földje se lenne,
földben és napban öröktől
szükséget szenved a teste;
ki tudna élni így sokáig,
teremtett élete törvényét
megszegve éjjel és nappal?
De nem tehet másként, hisz
kőgyűrű fogja el tőle a
földet, a napot; kőgyűrű
mélyén, vagy áttörve rajta
keresi egyre a földet és
talál egy keveset mindig,
de sohasem annyit, hogy
gondtalan eresszen gyökeret
benne: hazátlan imbolyog
reszkető ferde és vízszintes
között, mert délcegen
egyenes sohasem lehet.
És mégis, ha sorsát ismerné,
így szólna hozzá az anyja:
,,Örülj, mert védve vagy
széltől és villámtól,
szökőár, jégeső
földeken pusztítva nem
talál rád,
örülj, hogy nem őröl
fogával pokoli szárazság,
s virágod nem töri kerékbe
türelmes forróság.”