AJÁNLÓ
Amikor egy vers különösen erősen hat ránk, biztosak lehetünk benne, hogy saját, talán még nem eléggé feldolgozott, kibeszélt fájdalmunkat érintette meg. Vidor Miklós verse a „vádló mulasztás”-t ébresztette fel bennem, amit tudat alatt mindig is éreztem elhunyt édesanyám miatt.
A feszes, egyetlen mondatnyi verset csupán egy felkiáltó- és két kérdőjel tagolja, de szinte teljesen szabad formát választva: a 11 szótagos soroktól a 2 szótagos sorig mindenféle sorhosszúságot találunk. A strófák szerkezete mutat némi szabályszerűséget, 4-6-4-6-7 sorosak, rímpárt mindössze ötöt találunk az öt strófában. Tehát forma és tartalom egymásnak feszül.
A szívszorító őszinteség egyedi szókapcsolatokban („cselvető, elhűtlenült világ”, „kificamult legendák” „arcok sorsvonala”) jelenik meg. Az álom homályából indul, a lobogó gyertyafényben reszket, majd a behunyt szem mögötti sötétben tapogatódzó lámpa fényében pislákol az önvád.