Amartya Sen

A PIAC ÉS A RACIONALITÁS KORLÁTAI

1999 január

A PIAC ÉS A RACIONALITÁS KORLÁTAI

Szegénység

A szegénység leírható-e mint a „valamitől megfosztottság” állapota? Azt hiszem, fogalmilag helyes ez a meghatározás, de üres marad, ha nem mondjuk meg, mi az a „valami”, amitől a szegények megfosztottak. Az igazi tartalmi kérdés tehát, hogy a szegénység mitől való megfosztottságot jelent.

Ha elfogadjuk, hogy a fejlődés az értékes élethez módot adó képességek és lehetőségek kiteljesedése, a szegénységet nem lehet azonosítani az alacsony jövedelemmel. A fejlődő országokban az igazi probléma a redukált élet, s nem annyira az alacsony jövedelem, még akkor sem, ha az utóbbi hozzájárul az előbbihez.
hitelek
Némely ország sokkal sikeresebben használja a jövedelmeket más országoknál az életszínvonal növelésére, például a közoktatás kiterjesztése, a járványok megelőzése, az egészségügyi ellátás javítása és a krónikus alultápláltság megszüntetése révén. Nem lehet azt állítani, hogy nem volt nagy a gazdasági növekedés azokban az országokban, amelyek a Világbanktól és az IMF-től hiteleket kaptak. Némelyik ilyen ország egészen magas GNP növekedést produkált. Például az 1980—1989-es időszakban a GNP átlagos évi növekedése 3% volt az iparilag fejlett országokban és 2,9% a Közel-Keleten, valamint Észak-Afrikában. De ennél jóval magasabb volt a gazdasági növekedés Ázsiában: 8,4% Kelet-Ázsiában (ideértve Kínát is), és 5,5% Dél-Ázsiában (ideértve Indiát is).

Afrika szubszaharai része növekedési gondokkal küszködik, s ez külön figyelmet érdemelne. De a valódi probléma, hogy a GNP növekedése gyakran nem jár együtt az életminőség növekedésével. Tény például, hogy Kína a forradalomtól 1979-ig a születéskor várható élettartamot 40 évről közel 70 évre tudta növelni a reáljövedelmek szerény, és az élelmiszertermelés alacsony növekedése mellett. A gazdasági reformok bevezetése óta azonban a várható élettartam stagnál vagy talán csökkent is, jóllehet a GNP és az élelmiszertermelés jelentősen növekedett. Ez a jelenség öszefügg a népi gyógyászat hanyatlásával és az egészségbiztosítás támogatásának csökkenésével, amit korábban a falusi agrárgazdaságon keresztül valósítottak meg. Kínában a politika figyelme áttevődött a mindenki számára biztosított alapellátásról a személyi jövedelmek növelésére, és ez különösen súlyosan érintette az egészségügyi ellátást.

6e75ab32-cdaf-4a1a-a20a-e6c8c9158fd8

Érdemes megjegyezni, hogy a jelentős gazdasági növekedést produkáló országok tapasztalatai is igen eltérőek. Némelyik, mint például Dél-Korea, növekvő jövedelmét arra fordította, hogy jobb egészségügyi ellátást, oktatást és társadalombiztosítást nyújtson lakosságának. Más országok, mint például Brazília mindezt a növekvő jövedelmek automatikus folyományaként gondolták elérni. Jean Drèze-zel írt Éhség és társadalmi akció című könyvünkben megpróbáltuk szembeállítani az eltérő tapasztalatokat és sikereket a különböző országok és politikák vonatkozásában. Tárgyaltuk a piaci mechanizmusok és az állami tervezés előnyeit és korlátait. Az eredmények — a hiedelmekkel ellentétben — vegyesek. Az is kiderült, hogy a demokráciának és a széles körű társadalmi részvételnek nagy szerepe van egy ország fejlődésében.

Az árrendszer korlátai

Könnyebb belátni, hogy a piaci mechanizmus egyenlőtlenséghez vezet a tulajdonjogok egyenlőtlen elosztása miatt, mint hogy a piac nem kielégítő eredményeket produkál az emberi szabadság biztosítása és előmozdítása terén. Mi a probléma a piaci számításokkal olyan területeken, mint a közegészségügy, a közoktatás, a bűnmegelőzés vagy a környezetvédelem? Részben az, hogy a jó életnek ezek az összetevői nem teljesen olyanok, mint a fogyasztási javak, amelyeket az ármechanizmus segítségével hatékonyan szét lehet osztani különböző személyek között. Itt közjavakról van szó! Ezeknél a javaknál valakinek a fogyasztása nem csökkenti mások fogyasztási lehetőségét.
piaci mechanizmus
Egy „magánjószág” esetén — például ha egy fogkeféről, egy kerékpárról vagy egy almáról van szó — vagy ön használhatja, vagy én, de nem használhatjuk egyidejűleg mindketten. Fogyasztásunk ebben az esetben versengő. Ez nem igaz viszont a közjavakra, például az egészséges környezetre vagy a járványmentességre. Mindkettőnknek hasznos a friss levegő belélegzése, a járványmentes környezet vagy a bűnözés hiánya. Ha a javak használata nem versengő — mint a közjavak esetében —, akkor a piaci mechanizmus nem működik túlságosan jól. A piaci mechanizmus úgy működik, hogy árakat rendel a javakhoz, és az a fogyasztó kapja meg az adott jószágot, aki a legtöbbet hajlandó fizetni érte. Amikor megjelenik az „egyensúlyi ár”, az adott jószág kereslete és kínálata egyensúlyba kerül. Ezzel szemben a közjavak esetében a felhasználás — nagyrészt vagy teljes egészében — nem versengő, és ezért a legtöbbet ígérő ajánlata nem számít, mert a többiek fogyasztását nem csökkenti az ő fogyasztása. Ehelyett inkább a közös hasznokat kell összevetni a létrehozás költségeivel. Itt a piaci mechanizmus szükségképpen rosszul működik.

Ehhez kapcsolódó probléma azoknak a magánjavaknak az esete, amelyek felosztása súlyos „externális”, azaz piacokon kívüli hatással jár. Ha egy gyár füstje a környező házakat piszkossá és kényelmetlenné teszi, és a tulajdonosok nem képesek megfizettetni a gyárral az okozott kellemetlenségeket, ez piacon kívüli hatás. A piac nem segít ilyenkor, hisz a hatások — akár jók, akár rosszak — piacon kívüliek.

A közjavak és az externalitások összefüggő jelenségek. Mindegyikük megjelenik olyan területeken, mint a közegészségügy, a közoktatás, a környezetvédelem és hasonlók. Egy ember fertőző betegsége átterjedhet másokra (externális hatás), és mindannyian hasznot húzhatnak a fertőzésmentes környezetből (közjó). Ilyenkor nem valósulhat meg a javak fizetőképes kereslet szerinti elosztásának logikája, ezért a piac itt nem működik.

46b6229f-b96e-4db1-a8f1-51e07a197821

További problémát jelent, hogy az ármechanizmus eredményességének feltétele a verseny megléte. A széles körű versenyt azonban sokszor nagyon nehéz biztosítani, mert a gazdálkodó szervezetek nagy mérete gazdaságtalanná teszi, hogy sok versenytárs gyártsa ugyanazt a terméket. Ilyenkor a vállalatok elkerülhetetlenül monopol helyzetbe kerülnek, s a piac fegyelmező ereje gyenge.
társadalmi döntéshozatal
Ha a hatékony piaci elosztás lehetősége megszűnik a közjavak, az externalitások, a speciális kockázat vagy a termelés léptéke miatt, az ármechanizmus helyett más módszer után kell nézni. Számos lehetőség áll rendelkezésre, például a magáncégek felváltása állami cégekkel, vagy a magáncégek szigorú szabályozása és állami felügyelete. Nem könnyű megállapítani, melyik a jobb. Gyakran még az sem világos, hogy valamelyik alternatív megoldás jobb eredményt hoz-e, mint a magáncégek meghagyása az általuk okozott problémákkal együtt. Szintén nehéz kérdés, hogy milyen alapelvek vagy szabályok szerint történjék a társadalmi döntéshozatal. A különböző országok tapasztalatainak összevetése alapján azt mondhatjuk, nincsenek „legjobb megoldások”. Mindig pragmatikusan kell eljárni az adott eset konkrét jellegének megfelelően.

A közjavak és az externális hatások vizsgálata során lenyűgöző elméleti eredmények születtek, de a szakadék az elmélet és a gyakorlati alkalmazhatóság között óriási. Többet ér, ha a konkrét problémát nézzük, mintha azonnal alkalmazható elvi formulák után nyúlunk. Ez megmutatja az ármechanizmus kudarcának okait, és az irányt is, amerre a probléma orvoslását kell keresni. Az állami szektor jó eredményeket tud felmutatni olyan területeken, mint az egészségügyi ellátás, s ez igaz a különböző országokra – Kanadára, Costa Ricára, Jamaicára, Szingapúrra, Kínára vagy Kubára. A közgazdasági elmélet segíthet megérteni, miért nem meglepő eredmény ez.

Racionalitás

Nem független kérdés a „racionalitás” fogalma. A közgazdaságtanban számos különböző felfogás van a racionalitásról. Az egyik nézet szerint a racionalitás a cselekvő belső következetessége, választása. Lehet úgy érvelni, hogy a belső következetesség követelése a döntéshozatalban bizarr gondolat, s ami ebből fontos, a döntési célok formájába és tartalmába átírható. Nem érdekes most, hogy milyen problémák adódnak a racionalitás ilyen felfogásából, mindenesetre ez nem zárja ki eleve az etikai megfontolásokat és a kooperatív motívumokat.

A racionalitás másik felfogása a közgazdaságtanban, az önérdekkövetés, viszont csökkenti az etikai megfontolások szerepét. Hogy mennyire, az azon múlik, milyen szűken értelmezik az önérdeket. Ha az önérdek olyan tág kategória, mint az Adam Smith-féle „okosság”, azaz a felvilágosult önérdek-követés, akkor bizonyos etikai megfontolások és kooperatív motívumok már benne foglaltatnak a fogalomban. Egy ilyen felfogás nem teljesen alkalmas az összes „erkölcsi érzelem” megragadására, mégsem olyan szűk, mint a mai közgazdaságtanokban használt célfüggvények.

A célfüggvénnyel kapcsolatos további kérdés, hogy az etikai megfontolások miként befolyásolják a döntés és a célok kapcsolatát (függetlenül attól, hogy azok mennyire morálisak). Az etika deontologikus változataiban úgy érvelnek, hogy a célok megválasztását erkölcsi korlátok befolyásolják. Például akkor sem tehetünk meg valami rosszat, ha annak jó következményei lennének. Lehetséges azonban úgy fogalmazni a célfüggvényt, hogy az magában foglalja az etikai megfontolásokat is. Az a véleményem, hogy a deontologikus korlátok bevezetése nem ad jelentős többletet a megfelelően fogalmazott célfüggvényekhez képest.

c556b60e-32ff-4df7-b8e3-c97d54643438-1

Ettől eltérő kérdés, ha különböző emberek stratégiáinak kombinálása adja a döntéshozatal módszerét, mivel így jóval többet lehet elérni, mint az atomisztikus egyéni döntések segítségével. Hobbes és Rousseau jól tudta ezt, Adam Smith és Kant pedig ezt állította etikai elemzése középpontjába.
önérdek-követés
A kapitalizmus esetében igaz, hogy a rendszer bizonyos mértékig aláássa az „erkölcsi megfontolásokat.” Nem kevésbé fontos azonban az a sokszor elfelejtett tény, hogy a kapitalizmusnak szüksége van bizonyos erkölcsi megfontolásokra ahhoz, hogy sikeresen működjék. Nem csak a profit-maximalizálás az, ami nélkülözhetetlen a kapitalizmusban. May Weber és Tawney jól látták ezt. A kapitalizmushoz szükséges morális gondolkodás az Adam Smith-féle „okossághoz” áll a legközelebb, s nem ahhoz, amit a standard ökonómia önérdek-követésnek hív. A standard ökonómia a piaci viszonyokat tűrhetően magyarázza, de kudarcot vall olyan jelenségek értelmezésekor, mint például a munkatársak iránti felelősségvállalás vagy a vállalat iránt érzett lojalitás, jóllehet ezek igen fontosak a kapitalizmus sikerességében.

Az a tény, hogy a kapitalizmusnak sikeres működéséhez szüksége van etikára, természetesen nem jelenti azt, hogy a kapitalizmus etikája megfelelő válasz azokra a kérdésekre, amelyek nem centrálisak számára. Olyan problémákkal, mint az elosztás igazságossága, az egyenlőség, a szegénység felszámolása, a közegészségügy fejlesztése, a városi életminőség fenntartása vagy a környezetvédelem, nem nagyon foglalkozik a hagyományos kapitalista etika. A kapitalizmus morális hiányosságai tehát megmaradnak, de azok nem a kapitalista etika hiányából, hanem annak korlátoltságából adódnak.

kép | Carla Kogelman, lensculture.com