Buda Béla

A GYŰLÖLETRŐL

1991 nyár

A GYŰLÖLETRŐL

A gyűlöletről meglepően keveset tud a tudomány. A lélektan nagy kézikönyveiben és lexikonjaiban ritkán és általában nem specifikus tartalmi vonzattal találhatjuk meg a gyűlölet szót. A német Enzyklopädie der Psychologie több mint száz kötetesre tervezett sorozatának új kötetében, a Scherer által szerkesztett Psychologie der Emotionban a szóregiszterből hiányzik is a gyűlölet kifejezés. Mindez érthető. A gyűlölet nem „prototipikus” érzelem, vagyis az emberivel analóg formájában nincs meg a magasabb rendű állatoknál, így nem lehet törzsfejlődésileg értelmezni (ahogyan még Darwin javasolta az érzelmek megközelítését Az ember és az állat érzelmeinek kifejeződése című híres könyvében), és nem lehet laboratóriumilag sem vizsgálni. A mai hivatalos lélektan nem tud vele mit kezdeni, nem illeszthető bele a biológiai paradigmába és nem hozzáférhető az empirikus módszer, a logikai pozitivizmus modellje számára sem.

kulturális folytonosság

Gyűlölet pedig – sajnos – létezik, és éppen a lélektan redukcionista tehetetlenkedése mutatja, hogy kifejezetten emberi jelenség, összetett érzelmi-indulati állapot, sajátosan kognitív rendszerkeretben. Hagyományos lélektani feltárhatóságának nehézsége olyan emberi megnyilvánulásokkal állítja egy sorba, mint az irigység, a kapzsiság, a féltékenység, a gőg és a sok jellegzetes negatív magatartásmód, aminek kulturális folytonossága van, és gyakran tárgya az irodalmi alkotásoknak.

Ha meghatározással próbálkozunk, azt mondhatjuk, hogy a gyűlölet indulati töltéssel bíró tartós harag és agressziós szándék ember, társadalmi csoport vagy ilyen csoportot jellemző szimbólum, kategória iránt, amely intenzív, gyakran rögeszmeszerű, és az idővel párhuzamosan inkább növekvő tendenciát mutat. Az indulat és a szándék, de maga az agresszió szó is a meghatározásban hordozza azt az értelmezést, hogy a gyűlölet cselekvésre mozgósít, a cselekvés pedig ártás – vagy legalábbis ilyen próbálkozás – a gyűlölet tárgyának. A gyűlölet jelenségéhez hozzátartozik, hogy a sikeres ártás nagy feszültségcsökkenéssel, kielégüléssel jár. A gyűlöletet kísérő fantáziálásban ez a kielégülés kicsiben már bekövetkezik, és jelentős megerősítő hatása van a gyűlölet fenntartásában.

shutterstock 1572003562

Lényeges a gyűlölet kognitív kerete. Gyűlölet nincs határozott ellenségkép nélkül. Ez az érzelmekkel rendkívüli mértékben áthatott kép nagyfokú érzékenységet kelt, az ellenségre vonatkozó minden információ, minden észlelés erős indulatokat vált ki, magára vonja a figyelmet, és mindig olyan lelki folyamatokban jelentkezik, amelyek az ellenségképet erősítik vagy árnyalják. A kognitív disszonancia modellje semmire sem érvényes annyira, mint a gyűlöletre. A gyűlölt általában bármit tesz, attól csak gyűlöletesebb lesz, s minden mozzanattal igazolja a másik előtt a feszültség jogosságát.

A kognitív keretnek tehát ideologikus funkciója van. Indokolja, értelmezi és erősíti a beállítódást. Rendszer ez, abban az értelemben, hogy állandóságát fenntartja akár ellentétes hatásokkal szemben is. Az ember minden vonatkozásban hasonló kognitív rendszerekkel dolgozik – vagyis logikusan összefonódó hiedelmekkel, amelyek a gondolkodásban kiindulópontként, előfeltevésként működnek –, ezért is nehéz elérni benne a kognitív változást: a rendszer ellent tud állni.

védekezési képtelenség

A gyűlölet kognitív-emocionális szövevénye több szálból alakul ki. Csak nem mindig találhatók benne kulturális elemek, szociálisan sugalmazott ideológia-pillérek, amelyeket a gyűlölködő – gyakran észrevétlenül – másoktól vesz át. Sokszor valamilyen negatív élmény, elszenvedett igazságtalanság, kivédhetetlen és jogtalan bántás, az önérzet és önértékelés megsértése (kivált olyan kultúrákban és társadalmi közegekben, amelyekben ennek nagy jelentősége van) – vagy éppen a másoktól jövő, veszélyeztető gyűlölet átélése szokott gyűlöletet kelteni. Különösen így van ez, ha az élmények ismétlődnek, és a személyiség tehetetlen a rá irányuló (itt szükséges megjegyezni: vélt vagy valós!) támadásokkal szemben. A védekezési képtelenség vagy nehézség általában táptalaj a gyűlöletnek, hiszen az élmény feldolgozása így a fantázia birodalmába kerül, melynek erősítő mechanizmusai nagy „fordulatszámmal” dolgoznak. Erősítő hatásuk csekély, de a képzeleti világban rövid időn belül sokszor megismétlődik a visszavágás, a büntetés „filmje”.

Az élményekre visszavezethető gyűlöletben mindig nagy szerepet kap a bosszú, a büntetés antropológiájának egyik válfaja. A primitív „igazságügy”, az „emberközeli” igazságszolgáltatás mindig bosszúállásszerű és aránytalan. A nyers agresszió szférájában ez jól megfigyelhető. A háborús ellenséget el kell pusztítani, a diktatúrák virágkorában elég ellentmondani az uralkodó eszmének (sőt, elég olyan társadalmi kategóriába kerülni, amiről azt mondják, hogy az vélhetően ellentmond!), és máris a megsemmisítés a büntetés. A szokványos verekedésben is „jogos” a késszúrás az „anyázás” miatt. A keresztény gondolkodás számára barbárnak látszó „lex talionis” már humanizált állapot az ősi, primitív agresszióhoz képest, ami a civilizáció számára megismerhetővé vált („felfedezett”) természeti népek többségében még jellegzetes munkamód volt. Minden ilyen összefüggésben a negatívnak értékelt cselekvés, megnyilvánulás nagyobb vagy egyenlő negatív választ kap, és ha erre a válaszra közvetlenül nincs mód, a cselekvés késedelmet szenved, de a bosszú koncepciójában őrzi az eredeti szándékot. A szándék fenntartásához kell az ,, ideológia”, ha társadalmasított bosszúról van szó, akkor ez sokszor sajátos „képzés” formájában jelentkezik. A második világháborúból ismeretes, hogy a német támadás után kezdődött – szinte gyorstalpaló módon ­– a későbbi fasizmuskép kidolgozása a szovjet propagandában, vagy az amerikai hadba lépéskor az első feladat a katonák meggyőzése a ,,why we fight”programok keretében.

shutterstock 1648526110

Ezek az összefüggések is felvetik a gyűlölet alapproblémáját: a gyűlölet gyűlöletet szül, a gyűlölet valamiféle kultúráját tartja fenn, főleg azáltal, hogy a gyűlöleti cselekvés mindig magában hordja az agresszió, az igazságtalanság, a megalázás elemeit, ezeknek szubjektív értékelése mindig nagyobb és negatívabb, mint a gyűlölködő fél intenciója szerint lenne, aki a jogos bosszú, az igazságos megtorlás, a törlesztés ideológiájával közeledik, és a maga korábbi sérelmeire hivatkozik. A gyűlölet relációiban nagy az „eszkaláció” veszélye.

A gyűlölet élményében és cselekvési mintázatában nincs különbség a gyűlölet eredete szerint. A megalázott, megkínzott ember quasi „jogos” gyűlölete ugyanolyan erős, tartós és mozgósító lehet, mint az „uszított” gyűlölködőé, aki ellen a gyűlölet tárgya semmit sem tett, csak éppen abba a csoportba tartozik, amelyet gyűlölni és pusztítani kell.

agitáció

A gyűlölet jellegzetes, típusos formáiban szinte mindenütt jelenlévő a társadalmi intézményesítés, a politizáltság. Népek, államok, társadalmi rétegek, csoportok közötti gyűlölködés mindig hosszú történeti folyamatban alakul ki, mindig indoktrinációs rendszerek keretében, mindig megfigyelhető a szocializáció a gyűlöletre, mindig nagy szerepet kap a szervezetten fenntartott és kultivált gyűlöleti ideológia (általában tágabb, koherens, pozitív összefüggésekből szerkesztett ideológiák része ez). Politikai síkon propaganda, hírtorzítás és hírmanipuláció kapcsolódik hozzá, s persze felhasználják az irodalmat és az audiovizuális tömegkommunikációt is. Kisebb csoportok gyűlöleti reakcióiban az orális propaganda, az agitáció játssza a főszerepet. Sajátos gyűlöletforma a vendetta, a vérbosszú családi kultusza (lásd Mérimée Colomba című regényét, illetve a dél-itáliai irodalom ide vonatkozó ábrázolásait), ez is jól mutatja a szabályszerűségeket.

A gyűlölet fenomenológiája még feltáratlan, a sokféle jelenségből csak két tényezőt érdemes kiragadni. Az egyik: a gyűlölet relációja is lelki kapcsolat, hiszen a gyűlölet tárgyával sokat foglalkozik a gyűlölködő, sokat tud róla, sokat képzeleg. Ha a gyűlölet partnere megszűnik (például meghal), komoly hiányt okozhat a gyűlölködőben. A gyűlöleti relációra érvényes a társaslélektani játszmamodell, a legtöbb gyűlölet nagy „game”, amely szimbolikus és valós kielégüléseket ígér vagy nyújt. A kapcsolat és a játszma révén a gyűlölet személyiségfenntartó erő lehet, segít életben maradni. Sok embernek ezért szinte szüksége van a gyűlöletre, az ellenségre. A gyűlölet sokféle lelki védekező mechanizmus működését teszi lehetővé, így különösen a kivetítést, az extrapuniciót; a gyűlölet tárgya projektíve a saját negatív tulajdonságainak hordozójává is válik. Néha ezért személyiséglélektani síkon lehet értelmezni a gyűlöletkészséget, mint ahogy családdinamikailag is megtalálható a „vendettakész” családi struktúra, amely belső kohézióját ritualizált, gyűlölködéssel átitatott ellenségkereséssel tartja fenn. Ugyanez társadalmi síkon is megfigyelhető. A társdalom is kivetítheti a maga negatív tulajdonságait és feszültségeit, ha talál olyan kisebbséget, amelyet gyűlölhet, amely köré ellenséges ideológiát építhet. Lényegében ez a bűnbakképzés folyamata, ennek egyéni, csoportos, és társadalmi méretekben is nagy a szerepe a gyűlölködés dinamikájában.

shutterstock 494742295

A másik tényező a szeretet és a gyűlölet ambivalenciájának lehetősége, amely sajátos, nagytöltetű feszültségívet alkot. A személyes síkon a nagy szeretetből, a nagy közelségből alakulhat ki a legnagyobb gyűlölet, ez a szerelmesek, házastársak, családtagok gyűlölködő állapotaiban látszik leginkább. A szeretet vagy a szerelem talaján keletkezhetnek ugyanis a legnagyobb frusztrációk, a legnagyobb szubjektív igazságtalanságok. A szeretet és a szerelem csaphat át a legnagyobb agresszióba is. Ismert a kriminológiából, hogy a legtöbb gyilkosság és testi sértés házastársak és szerelmesek között történik. A catullusi „odi et amo” (gyűlölök és szeretek) a pszichoanalitikus, illetve általában a mélylélektani szemlélet számára jelentős gondolat, ezért is kapott olyan nagy hangsúlyt Kerényi Károly és a két háború közötti magyar klasszikafilológia recepciójában. A catullusi ,,kín” felidézése szükségessé teszi megemlíteni, hogy a gyűlölet élményének tudatosítását, megfogalmazását is a görög–latin világ alkotta meg. A megelőző nagy kultúrákban a gyűlölet mindennapi emberi gyakorlatként állandóan jelen volt, de szerkezetét, összefüggéseit a görög–latin kultúra tárta fel (Harmodios és Aristogeiton gyűlölete a zsarnok iránt, az „oderint dum metuant” filozófiája, Cato ,,ceterum censeo”-ja, stb.) A gyűlölet gazdag jelenségvilágát, válfajait, folyamatait különböző rejtett formáit korántsem tekinthetjük át ilyen röviden, de az elmondottak alapján is felvetődik a kérdés: mit tehetünk a gyűlölet ellen? Természetesen a gyűlöletnek nincs lélektani gyógymódja, hiszen a gyűlölet a kulturális hagyomány és az emberközi viszonyok szerves része, nehezen befolyásolható képződmény. Politikai síkon sokat lehet tenni a gyűlöletkeltés, az ellenségkép-kultusz, a bosszúfilozófia, az ártó ideológiák ellen, a kommunikáció létrehozásával, kiterjesztésével és szabályozásával pedig oldani lehet a személyes gyűlöleteket. Sajnos, a gyűlölet nagyon életképes „vírus”, nehéz elpusztítani, legtöbbször csak „tüneti kezelés” sikerülhet, a „vírus” ,,lappang”, hogy aztán a,,szervezet” legyengülésekor újra erőre kapjon és tombolni kezdjen. Tragikus történelmi példa erre a mai Erdély. A román forradalom, sajnos, nem tudta feloldani az ellentéteket, nem tudott érzelmi kovászként új együttműködést érlelni, pedig mennyire szerettük volna, mennyire reménykedtünk ebben! Néhány hónap nyugalom után jött Marosvásárhely kijózanító élménye. Sok hasonló jelenség figyelhető meg az egyéni gyűlölködésekben is. Átmeneti békességek, rövid kibékülések után ismét fellángol a gyűlölködés. Gyakran a békülési kísérletet is félreértik, és a gyűlölet csak fokozódik. És azért fokozódik, mert a gyűlölködő indulati sodrás ártást keres a kedves gesztusban is.

a másik orcánkat is

A gyűlölet emberi tragikuma, az emberi agresszió szabályozásának nehézsége tükröződik a kereszténység különös próbálkozásában, a hegyi beszéd paradox javaslatában, hogy ha megüt valaki bennünket, tartsuk oda neki a másik orcánkat is. Kétezer év történelme bizonytalanná tehet bennünket ebben a megoldásban, bár – ki tudja – talán eddig nagyon ritkán sikerült megfelelő következetességgel és alázatos lelkülettel követnünk ezt a módszert?

kép | shutterstock.com