Jonathan Bate

EGY VERS ÖKOSZISZTÉMÁJA

2005 május

EGY VERS ÖKOSZISZTÉMÁJA

A föld,
a pompás, népes, kiürült; fa, fű,
évszak, ember és élet nélküli
halál-tömeg, fagyott rög káosza.
Tó, folyó, tenger mozdulatlan állt,
Mi sem borzolta néma mélyüket… 1

Byron Sötétség című versének nyitósorában az olvasó figyelmét az időjárásra irányítja: „Álmot láttam, s nem álom volt csupán / Kihúnyt a fényes nap…” Talán nem túl merész a feltételezés, hogy a második mondat az első mondat második tagmondatából következik. Tehát a kihunyt nap mégsem álom volt? Nem lehetséges, hogy a vers keletkezésének történetét az 1816. év júniusának, júliusának és augusztusának napfénytelenségében kell keresnünk? A Tambora vulkán 1815-ös kitörése Indonéziában mintegy 80 000 ember halálát okozta a Sumbawa és Lombok szigeteken. Ez volt a legnagyobb vulkánkitörés 1500 óta. A sztratoszférába került hamu csökkentette az atmoszféra átlátszóságát, megszűrte a napfényt, és így jelentősen esett a felszíni hőmérséklet. A katasztrófa hatása három évig tartott, s egész bolygónkon negatívan befolyásolta a szerves életformák növekedési teljesítményét. 1816-tól a rossz gabonahozam Európa-szerte éhezéshez, majd zendülésekhez vezetett. A kedvező termésátlagok csupán 1819-re tértek vissza. Byron verse sötét színekkel festi meg a történelmi pillanatot: a háború rövid időre szünetel, amíg az emberiség megpróbál összefogni a könyörtelen időjárás ellen. Aztán a napfény hiánya miatt elterjedő éhínség újabb, ezúttal globális háborúhoz vezet. A világméretű küzdelemben végül kipusztul az emberiség. Ha ma olvassuk a Sötétséget, Byront akár az ökocídium prófétájának is tarthatjuk. Fel kell tennünk a kérdést: mi lehet a romantika öröksége a jelenlegi ökokrízis korában? Az időjárás a kultúra és a természet kibogozhatatlan viszonyának legfontosabb jelölője. Michel Serres Le Contrat naturel2 című írásában rámutat, hogy a tengerészek merőben másként ismerik az időjárás hatalmát, mint a tudósok vagy a politikusok. A romantika nagyra tartja a tengerészek és a földművesek – Coleridge Vén Tengerészének, Wordsworth Michaeljének – bölcsességét. Megkérdőjelezi kultúra és természet modern elkülönítését. A kor elfogadott tézise szerint – Bruno Latour szavaival – egy finom vetélő szőtt össze „égboltot, ipart, szöveget, lelket és erkölcsi törvényt.”3

Ha Keats Az őszhöz című versének érvényes olvasatát keressük a globális felmelegedés korában, rögtön meg kell jegyeznünk: nincs más választásunk, mint elfogadni: életünk kiszolgáltatott az időjárásnak.

Joseph Mallord William Turner: Tengeri látkép közelgő viharral, tate.org.uk

Joseph Mallord William Turner: Tengeri látkép közelgő viharral, tate.org.uk

Ahogyan Byron versének kontextusát főként 1816 júliusának meteorológiai jelentései adják, Az őszhöz értelmezését is azzal a megállapítással kezdjük: 1819. augusztus 7. és szeptember 22. között 47 napból 38-on tiszta és napos idő volt; a szeptember 15. és 22. közötti héten a hőmérséklet 15-16 Celsius fok körül mozgott, míg a korábbi három évben a megfelelő héten átlagban csak 10-11 Celsius fokot mértek. Idézzük fel a meteorológiai és az ebből következő mezőgazdasági fejleményeket: az 1816-os szörnyű nyarat és a gyászos aratást, az 1817-ben és 1818-ban is folytatódó rossz időjárást és elégtelen terméshozamot, s végül 1819-et, csodás nyárral, gazdag terméssel és gyönyörű ősszel.

Az őszhöz nem eszképizmustól fűtött fantázia, mely hátat fordít a korszak kultúráján mutatkozó szakadásoknak; Keats versében azon tűnődik, hogy kultúránkat mennyire áthatja az állandó, kölcsönös kapcsolat a természettel. Hiszen közvetlen összefüggés van az egyén és környezete, illetve a társadalmat alkotó kötelékek között. A kapcsolódási pont egyértelműen megjelenik azokban a levelekben, melyeket Az őszhöz írása idején vetett papírra. 1819. augusztusának végén a költő így ír Fanny Keatsnek: A két hónapja tartó csodaszép időjárás a legnagyobb adomány, amit kaphatok – nincs fagyos, vöröslő orr, nincs borzongás, csak tiszta idő az elmélkedéshez. Egy frissen mángorolt törülköző és egy tál tiszta víz, amivel az ember naponta tízszer arcot moshat: nincs szükség sok testmozgásra, egy mérföld naponta épp elegendő. Leginkább azt sajnálom, hogy nem voltam elég jól, hogy megmártózhassam a tengerben, jóllehet már két hónapja tengerparton lakom, oly közel az édes fürdőzéshez. Ennek ellenére élvezem a jó időt, hiszen a szép idő a legnagyobb áldás, ami csak érheti. 4
alapvető szükségleteink
Az emberi boldogság mércéje, sugallja Keats, nem egy kormányzati rendelet, és nem lehet rá hatással a napi politika, a kövér Lajos és a kövér Régens. (Nevezett urakról ugyanebben a levélben később lenézően nyilatkozik.) Sokkal alapvetőbb szükségleteink is vannak: szép idő, tiszta víz mosakodáshoz és fürdőzéshez, szennyezés-mentes levegő a testgyakorláshoz. Keats margate-i szállása, a tengeri fürdés és az ózon említése elemzésünk szempontjából nagyon fontos.

1819. szeptember 21-én, George és Georgina Keatsnek címzett úti levelében5 Keats könnyedén vált az emberi kapcsolatokról („Azok, akik együtt élnek, csendes alakító és befolyásoló hatással vannak egymásra. Kölcsönösen alakítva alakulnak”) az egyén és a környezet közti kapcsolat tárgyalására („Most gyönyörű idő van. Mindennap egy óra hosszat sétálok ebéd előtt.”). És leírja a sétát: az ösvény kultúrától természetig, katedrálistól, kollégiumtól a rétig, folyóig vezet. A kölcsönös alakítás-alakuláson elmélkedés és a friss őszi levegőn tett sétájának lefestése közben így ír:„Nem tudom, hogyan tudnám elviselni a magányt és a rossz időt egyszerre.” Az élet két legalapvetőbb szükséglete a társas hajlam és a meleg: a túléléshez fajunknak szociális és környezeti kapcsolatrendszerekre is szüksége van; emberi kötelékekre éppúgy, mint jó időre.

A Storm over the Rigi circa 1844 Joseph Mallord William Turner 1775-1851 Accepted by the nation as part of the Turner Bequest 1856 http://www.tate.org.uk/art/work/D36023

Joseph Mallord William Turner: Vihar Rigi felett, tate.org.uk

A vers keletkezését rögzítő híres Keats-levél egy részletéből nyilvánvalóvá válik: Az őszhöz ezekről a kapcsolatrendszerekről, azon belül is az időjárásról szól. 1819. szeptember 21-én, kedden így írt J. H. Reynoldsnak: Milyen gyönyörű most az évszak! Mily tiszta a lég! Enyhén csípős. Komolyan, tréfa nélkül, szűzies az idő.Diána néz le az egekről. Még soha ekkora örömöt nem szereztek a learatott gabonamezők. Igen, szebbek, mint a tavasz hűvös zöldje. A tarlóból valahogy árad a meleg, mint bizonyos festményekből. Mindez annyira megragadott vasárnapi sétámon, hogy verset írtam róla. Remélem, Neked van jobb dolgod, mint hogy ámuldozz a jó időn. Volt olyan boldog korszak az élelemben, mikor azt sem tudtam, milyen az idő. 6

A tüdővészes nem tehet mást, mint hogy ámuldozzon a jó időn. E részlet magyarázatául minden bizonnyal az 1816–1818-as évek rossz levegője szolgálhat – Byron „szűnni nem akaró, fojtogató levegője”, a Tambora kitörésének utóhatása. Az egészség, írta késői leveleiben Keats, az áldások legnagyobbika, minden öröm sarokköve.7 Az orvosok úgy vélték, a lehető legsúlyosabb tüdővészben szenved.8 Az érzékeny tüdővel élőnek pedig a levegő minősége elsődleges fontosságú. Keatset nem kritikusai, sokkal inkább az időjárás ölte meg. Mikor azt írja, „volt olyan boldog korszak”, hogy azt sem tudta, milyen az idő, nosztalgiával gondol a közvetlenül a Tambora kitörését megelőző évekre. (A vulkánkitörés tragikus módon egybeesett tüdőbetegsége romlásának kezdetével.) 1819 szép nyara és tiszta ősze a szó szoros értelmében meghosszabbították az életét.

Az őszhöz kapcsolatrendszerek, kapcsolódási pontok, kötelékek és összefüggések verse. Nyelvileg úgy kelti a legjellegzetesebb hatást, hogy a metaforákat metonímiaként tünteti föl. „Pára” és „érettség”, „hő hív” és „nap”, „súly” és „áldás”9 nem olyan természetesen ható párok, mint kenyér és vaj. Azt gondolnánk, hogy egymás mellé kényszerítésük meglepő, sőt erőszakos, ám meglepetéssel és erőszakkal a metaforákat szokták összefüggésbe hozni. Mégis, Keats eléri, hogy a kapcsolatok természetesnek hassanak: a fogalmak hirtelen változása a versben nem erőltetett. A természetesség hatására a vers egyes elemei között kapcsolat alakul ki.
biodiverzitás
A vers világa így jól szabályozott ökoszisztémára hasonlít. Keats ösztönösen ráérez a közösség ökológiájának titkos szabályára, hogy a biodiverzitás a túlélés és az ökoszisztémákba illeszkedés egyetlen lehetősége. A biodiverzitás olyan elv függvénye, melyet látszólagos többletnek nevezhetünk. Hogy az időjárás támadásaival szembeszegülhessen, az ökoszisztémának megfelelő mennyiségű fajra van szüksége, melyekből megújíthatja önmagát. Bizonyos fajok, melyek semmilyen nyilvánvaló célt nem szolgálnak az egyik homeosztázisban, döntő szerephez juthatnak a környezeti feltételek megváltozása esetén. Fölöslegességük látszólagos: valójában nélkülözhetetlenek. Az őszhöz második versszakában megjelenő vadvirágok nagyszerű példák: a mezőgazdaság szempontjából a magjukat a búzatáblába hullató virágok pazarlásnak tűnnek, szükségtelen többletnek, de más környezeti feltételek mellett értékesebbek lehetnek a gabonánál is. A vadvirág, amit Keats megnevez, a pipacs. 10

Úgy vélem, nemcsak az esztétikai hatás miatt választotta épp ezt a virágot – a piros foltok és az aranyló búza kontrasztja, mint Monet Pipacsok című képén –, hanem mert a pipacs a növények gyógyászati felhasználhatóságára is emlékeztet. „A pipacsok kipárolgása” [Tóth Árpádnál: „mákillat”| a fájdalom- és gondűző opiátokat idézi fel bennünk. Hagyj békét sarlóddal a következő gabonakötegnek, mondja Keats, és talán épp így jutsz gyógyszerhez; hagyj békét a megmaradt esőerdőknek, mondja az ökológus, s talán épp így találod meg az AIDS ellenszerét annak a kismillió, a mai napig ismeretlen növényfaj egyikében, melyet egyébként eltörölnél a föld színéről.

Joseph Mallord William Turner: Vihar a Szent Gotthárd-szoros felett, tate.org.uk

Joseph Mallord William Turner: Vihar a Szent Gotthárd-szoros felett, tate.org.uk

Az őszhöz ökoszisztémája gazdagabb az iparosodott mezőgazdaság formálta természetnél. Az agráripar rovar- és gyomirtó-szerekkel permetezi a búzatáblát, nincs tekintettel szúnyogokra vagy pipacsokra. Az agráripar sövényeket távolít el, mert fölöslegesek; de a versből a sövényben lakó tücskök muzsikája szól. Keats nem az emberi társadalom gazdasági rendszerével foglalkozik – koncepciója sokkal globálisabb: ebben a rendszerben a méhek feladata a virágok megporzása, és nem a méz termelése – emberi fogyasztásra („Késő virág, minőt a méh szeret” – a méh, és nem a méhészek).

De a szöveg képzeletbeli ökoszisztémája jócskán meghaladja a leíró biológia egyes részleteit. Nemcsak flóra és fauna kötődik egymáshoz – például virág és méh esetében, vagy a táplálkozási láncnál, mely összekapcsol szúnyogot és fecskét –, hanem olyan diskurzusok is, melyeket a modern gondolkodás megpróbál elkülöníteni. A vers nemcsak biológiai folyamatok külső és belső jeleit rendeli egymás mellé (az almafa látható meghajlása, a dinnye láthatatlan dagadása); összekapcsol közösséget és kémiát („hő hívet” és „napot”), fizikát és teológiát („súlyt” és „áldást”), biológiát és esztétikát (a kapcsolódási pontot leginkább a vers záró képeit leíró „madárdal”-lal fejezhetjük ki). Ami a legfontosabb: a vers elutasítja a gondolkodó elme és az alakot öltött anyag szétválasztásán alapuló kartéziánus gondolkodásmódot. Keats korábbi ódáival ellentétben itt nincs „én”, aki a csalogány énekében vagy a vázában gyönyörködne: az egyén feloldódik az ökoszisztémában. Úti levelében Keats leírta eszményét az emberek közti kölcsönös alakítás-alakulásról; a költeményben ő alakítja környezetét, s maga is alakul általa. Meglehet, a „környezet” szó sem megfelelő, hiszen hallatára egy középpontban álló embert képzelünk el, akit különböző dolgok vesznek körül; szerencsésebb tehát az „ökoszisztéma” szó használata, mert az ökoszisztémának nincs középpontja: kapcsolatok hálózatából áll.
meteorológia és mitológia
Visszatérve a Reynoldsnak írt levélhez, nyilvánvaló: többről van szó, mint egyszerű időjárásjelentésről. Keats meteorológia és mitológia között közvetít. A tiszta eget Dianához, a szűzi tisztaság istennőjéhez hasonlítja. Ez az allúzió illik a versben megjelenő feminizált természet-élményhez. Keats Lempiere Klasszikus szótárából akár azt is megtudhatta, hogy a pipacs volt Diana szent növénye. A hozzá kötődő hagyományos szerepkörök és képzettársítások sugallják, hogy Diana az ökológiai teljesség istennőjének tekinthető: az ő feladata, hogy vigyázza a közösségek egységét; elsősorban nők tisztelték; eredetileg az erdők és a vadon istennője, majd a kora római földművesek egyik népszerű védelmezője. Ez a késői váltás egyben leleplezi az illúziót: Diana, aki erdőségek, vadászatok, tavak képét idézi fel bennünk, mindenekfölött az agrárkultúra előtti világ vezetője. A réteket, ahol jár, sosem kaszálják. A szüzesség egyben az érintetlen szűzföld ősi toposza is. Talán felmerülhet, hogy a versnek lehetne még megfelelőbb istennője, mégpedig Diana egyik ellentéte, a termékeny Kleopátra: „A nagy Caesar szántotta föl, de végül / A királynőé lett mégis a termés”11 – mondja Enobarbus a császárról és Kleopátráról. A férfi földműves földbe mártja ekéjét, a női föld termést hoz.

Keats leveleiben is, versében is ünnepli a termés, illetve a begyűjtés után maradó tarlót. Ez már megdolgozott, nem-szűz föld. A vers esztétizált nyugvópontja az a pillanat, amikor az emberi nem birtokba vette és letarolta a földet. Az Óda egy görög vázához az emberi műalkotást az idő korlátainak átlépése miatt magasztalja, Az őszhöz az aratás beteljesedését csak egy pillanatra függeszti fel. A vers végén a „gyűlő fecskék” és a „kövér nyáj” már a következő tavaszt idézik. Köztudott, hogy Keats itt szakít a korábbi ódák esztétikai transzcendenciára irányuló törekvésével, helyette a természet idejének, az évszakok ciklikusságának immanenciáját ragadja meg.

Joseph Mallord William Turner: Hajó viharban, tate.org.uk

Joseph Mallord William Turner: Hajó viharban, tate.org.uk

„Véletlenül vagy tudatosan – írja Serres – a francia nyelv ugyanazt a szót, a temps-t használja az időre, ami ketyegve múlik vagy elfolyik, és az időjárásra is.” Az őszhöz egyszerre szól időről és időjárásról. Ebben az értelemben külső és belső ökológiák között közvetít. Az ökoszisztémák időjárási jelenségek hatására lépnek működésbe az időben; az emberi elme ökológiáját a temps e kétféle értelme egyszerre határozza meg. Hangulatunkat befolyásolja az időjárás. Identitástudatunk kialakulását idő és tér, emlékezet és környezet együttesen alakítják. A romantikus költészetet különösen foglalkoztatja ez a két összetevő, mely tehát egyszerre emlékezet-erősítő és ökológiai. Az időjárás kiváló eszköz térbeliség és időbeliség összekapcsolására – ezért szól olyan sok romantikus vers az időjárásról. A romantikus költemény modell a létezésre és a lakozásra; s miközben mindig eltávolodik a töprengés és az írás tényleges létezésének pillanatától és tartózkodási helyétől, az ökológiai teljesség képét alkotja meg, mely a figyelmes és fogékony olvasót a világbeli otthonosság érzetével tölti el.
érintetlen ökoszisztéma
Olvassuk Az őszhöz-t most visszafelé. A vers végére minden a helyére, saját otthonába kerül (fecske, vörösbegy, tücsök, nyáj, fűzfa, szúnyog). Az utolsó versszak folyója és távoli dombja nem érintetlen ökoszisztéma, de ott kevésbé érződik az emberi beavatkozás, mint a középső versszakban leírt, a közbeeső területen elhelyezkedő, megművelt környéken. A vers egy villa kertjében szigorúan megszervezett, de termékeny házi gazdaság leírásával kezdődik. A mozgás így a kultúrától a természet felé vezet. De a versen átfutó mozgás bonyolult szintaktikai, metrikai és hangzásbeli összefonódások összessége, nem választja el a kultúrát a természettől. A folyó, a domb, az ég nem mint a ház vagy a kert ellentétei jelennek meg. Sokkal inkább úgy tűnik, Keats szerint az ember akkor érheti el a világbeli otthonosság érzetét, ha a saját háza táján kezdi a söprögetést. Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan…

Michel Serres felteszi a kérdést: „A politikában vagy a közgazdaságtanban a tudományok segítségével meg tudjuk határozni az erőt; de hogyan tudjuk elgondolni a sérülékenységet?” Felmerül bennem a kérdés: mi lehet a romantikus költészet nekünk szánt öröksége? A válasz Serres kérdésére egyben az én kérdésemre is válaszol: a romantikus költészet képessé tesz minket, hogy elképzeljük a sérülékenységet. Byron Sötétség című verse feltételezi, hogy amikor az ökoszisztémák összeomlanak, az emberi kötelékek is felbomlanak. Keats verse az egymáshoz és a világhoz fűző kötelékek, a sérülékeny, szépséges, szükséges ökológiai teljesség végiggondolása.

1 Byron válogatott művei. Első kötet. (Európa Könyvkiadó: Budapest, 1975.) 71–73. Tótfalusi István ford.
2 Serres, Michel (1990) Le Contrat naturel, Paris: Francois Bourin.
3 Latour, Bruno (1993) We Have Never Been Modern (trans. Catherine Porter), Cambridge, MA: Harvard University Press. 5.
4 Keats, John (1958) Letters (ed. Hyder E. Rollins), 2 vols, Cambridge, MA: Harvard University Press. 2.148.
5 Letters 2. 208–9.
6 Letters 2. 167. Keats levelei. Válogatta, fordította, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta: Péter Ágnes. (Nemzeti Tankönyvkiadó: Budapest, 1999.) 103.
7 Letters 2. 289, 306.
8 Severn Taylornek, Letters 2. 379.
9 Keats versét Tóth Árpád fordításában idézzük.
10 Tóth Árpád „máknak” fordítja az angol poppy, pipacs szót…
11 Shakespeare: Antonius és Cleopatra. Ford.: Vas István
felső kép | Joseph Mallord William Turner: Alakok viharban, tate.org.uk