ESZTENDŐK ÉVE 51.
2002 október
a hatvankettedik, amikor ezt
leírja, már elmúlt, mögötte van,
amit visszatekintve megfelez,
hogy legyen, aki fiatalosan
egy kopasz fejet közszemlére tesz.
(egy kortárs írta épp akkoriban,
hogy ‘élek-e még kétennyit? ez a
kétely zár, ez a kétely nyit.’) maga
se tudja most már, miután megélték,
megélné-e a felének felét,
ha lenne is jövője, amiért még
itt maradna… lehajtja a fejét
az előtt, aki lesz, jöhet a vénség
motyogva, hogy még mindig nem elég –
mert amíg él a test, a lélek el nem
hiszi, amit tud: hogy az élet elment.