Horgas Béla

FEKETE KABÁTOM DALA

1999 április

FEKETE KABÁTOM DALA

a minap új hosszan leomló
fekete ka
bátomban abban az övesben benn
amit olyan hamar megszerettem
még reggel volt a villogó fagy lépcsőin
lefelé menet észrevettem
milyen magasból fényképeznek szemeim
viszkető véreres golyók milyen
meredeken pásztáznak alá le cipőm fel
kunkorodó orráig mintha gólyalábakon
lépkednék álomban vagy szesszel bemeszelve
ifjú taknyos hajdan
nagyszélű szürke kalap alól tekingetve ki
a dülöng élőkre
szeltem át a teret a szél
vízszintesen özönlő folyóját metszve derékban
ahogy szitkozódva vágtat utca hosszat
réseken beüvölt
hogy én vagyok a vakvilág he
ve neve nincs Mérce a kín-kőműves ki a falba
temetve fejedben folyé
konyan kotog
malteros kanala élét halánté
kodhoz veri
akkor
karomszerű kesztyűkben végződő kétméteres
karjaimat a fekete zsákhoz
szorítottam és vonyítottam én is mint
függőlegesen orsózó cirkuszi kutya
ha ez kell így idomultam kifino
múltam a kép- és kín-kívánalom szerint
hosszan leomló fekete kabátom dala közben
tapintatosan dünnyögött körül
fénytelenre festett melódia alól
a csönd fázós teste lépésnél mint meztelen térd
elő-előbukott
még mit akarnál örülj
hogy lehetsz a hecc lejtőin zuhanni látod
árnyadat lábamat lenn ott messze
a mesebeli mélyben
ha már oda ilyen hosszúra le nyúltam
nyomtam az aszfalthoz minden erőmmel
talpam félholdjait

kép | Olivier H, flickr.com