NŐSEK VOLTAK
KELL EGY JÓ SZÓ [2009 március]
„Egy családos embertől bármi kitelik.”
(Talleyrand)
Buddha, mikor megszületett a fia, szedte sátorfáját és kivonult az erdőbe, hogy meglelje a belső szabadságot. A család elhagyása, illetve fölcserélése az erdei remeteségre a régi Indiában ugyan bevett szokás volt, ám inkább az idősebb férfiak számára, akik már teljesítették kötelességeiket. Buddha ezt rúgta föl, amit akár a pánik jelének is tekinthetünk. Megijedt a felnőttkortól, a kötöttségtől. A buddhizmus végcélja a teljes és tökéletes szabadság elérése, a függőség megszüntetése – mindentől (még saját személyünktől is). A korai buddhista szövegekben gyakorta ismétlődő formula, hogy a család börtön, szemétgödör. Az is árulkodó, hogy Buddha megvilágosodása a gyermekkori mezőn ücsörgés és gondtalan szemlélődés emlékének felidézésével kezdődik. Jellemző, hogy Nyugaton a buddhizmust épp a hippik fedezték föl maguknak.
szimbolikus bilincs
Számos gondolkodó szerint a család autoritariánus kisközösség. Az archaikus családban a nő a férfi magántulajdona, a modern (polgári) monogám család esetében a férfi és nő inkább egymás tulajdonai. A jegygyűrű szimbolikus bilincs. Elmúlik a másik iránti szerelem, majd a szexuális érdeklődés is, minden idegesítővé válik a másikban – ilyenkor vesznek össze azon, miként is kell kinyomni a fogkrémet a tubusból. Ahogyan Nietzsche mondta: a házasság négy személyből áll: úrból, úrnőből és két rabszolgából. Egy barátom ezt tömörebben és még frappánsabban fogalmazta meg egy borgőzös éjszakán: „egy + egy az gettó.”
A hagyományos és népszerű fölfogás szerint a monogám családban a férfi képviseli az autoritást, ő uralkodik a családon, főként a feleségen. Sokat hallunk ma is megerőszakolt és megvert asszonyokról. De gyakran a férj éppúgy elnyomottnak érzi magát, mint a nő, vagy inkább: rabnak. A házassággal ugyanis véget ért ifjúsága és vele a szabadság – esetleg annak illúziója; aztán lassan előző élete maradványai is eltünedeznek. A feleség eltávolítja a férj barátait, mert azok, úgymond, „rossz útra viszik”. Vagy ha nem is viszik rossz útra, „a család az első”, így másra nemigen jut idő. (Az ilyesfajta asszonyi törekvés gyökerei vélhetőleg addig a korig nyúlnak vissza, amikor a nőstény mindent elkövetett, hogy magánál tartsa a hímet, hogy az megvédje és hozza neki a falatokat, minthogy őt lefoglalta a kölykök gondozása.)
N. Aditya Madhav: Buddha-szobor a Thotlakonda Parkban, commons.wikimedia.org
A boldogtalan hím persze a maga módján lázadozik. Akár klasszikusnak is mondható életkép az oly gyakran bukolikusan idealizált paraszti világból: az asszony ura hazatántorog a kocsmából, előszedi a nagykést vagy kedvenc kisbaltáját, és kergeti családtagjait, akik a szomszédnál, a fészerben, az istállóban, a disznóólban keresnek menedéket. A szelídebb szimplán úgy berúg, hogy talicskán kell hazatolni, netán lova viszi haza, míg hortyog a szekéren. A szorítás óriási, mivel még a szerelem elmúlásáról sem beszélhetünk, az ugyanis a paraszti társadalomban ismeretlen fogalom. A polgárosult, másképp szocializálódott, más kasztba tartozó férjek már a karrierépítésbe menekülnek, vagy ők is inni kezdenek. Mindegy, hogy valaki munkába vagy alkoholba menekül hazulról, az eredmény általában a szomatizálás, majd a valós szervi bajok megjelenése, az életerő kimerülése, végül a halál. Etológiai szempontból viszont úgy is fogalmazhatunk, megtette kötelességét, gyereket nemzett, egzisztenciát teremtett, várja őt a kaptárbeli herék sorsa. A férfiak korábban halnak, az özvegyek többsége asszony. A betegséggel még lehet élni, vagyis visszaélni, az fegyver lehet a család ellen, a zsarolás remek eszköze – hacsak nem a nő a gyorsabb, és esik idejében ágynak.
csábító tehénbőr
A frusztráció egyik régi megszüntetési módja a szerelmi kaland. (A szeretőtartás már a kétségbeesés jele, és jobbára rossz megoldás, minthogy tartós párkapcsolat, és mint ilyen, sokban hasonlít a házassághoz.) A különféle kultúrákban a poligínia jóval elterjedtebb, mint a poliandria. Másfelől a szex a szabadság egyik elemi kifejezője, ezért üldözi a frivolitást minden diktatúra, a szexuális szabadság pedig leginkább a változatosságban ölt testet. Ez sem kulturális termék: inszeminátorok mesélték, hogy a bikától akkor lehet több spermát nyerni, ha izgatásképp a gépre (műtehénre) helyezett csábító tehénbőrt többször cserélik és lehetőleg különféle színűre.
A kultúra egyik válasza erre a problémára a kommuna, a szabad közösség, amelyhez az tartozik, aki akar s akit a közösség befogad. Az ilyen kísérleteknek se szeri, se száma, a jelenséget a világ szinte minden pontján és mindenkor megtaláljuk. Mintha örök vágya lenne az embernek elmenekülni a felnőttkorból és visszatérni a házasság, a család előtti időszakhoz. Teljesen mindegy, miféle ideológia áll a kezdeményezés mögött: kereszténység, pogány elemekkel elegy eretnek tanok, buddhizmus, utópista szocializmus, anarchokommunizmus, ezoterika vagy mindezekből összetákolt és drogos élményekkel megtámogatott hippifilozófia. Az ideológia legföljebb annyiban fontos, miként viszonyul a közösség a szexualitáshoz – és itt érdekes módon nem találunk széles skálát, inkább két végletet: szabad szerelem vagy aszkézis, promiszkuitás vagy nemek szerinti elkülönülés. A kétféle kommunatípus közül az előbbi a kamaszkorba, az utóbbi a gyerekkorba visszatérés szakrális (vagy kvázi szakrális) intézményesülése.
A buddhista istenség, Csakraszamvara mandalája, Nepál, 1490, commons.wikimedia.org
A kommuna a világi (társadalmi) kötelmekkel együtt a tulajdont és vérségi kötelékeket is fölszámolni igyekszik. A gyerek maga választhatja meg azokat a felnőtteket, akikhez inkább vonzódik, akikhez bensőségesebb kapcsolat fűzi, és vice versa: a felnőtt sem föltétlenül saját gyermekeihez kötődik, inkább kiválasztja azokat, akiknek jelleme és/vagy intellektusa hozzá a legközelebbi. Vagyis a szeretet itt szabad választás formájában rögzülő kapcsolat, ami természetesen szoros összhangban van a birtoklási vágy kiiktatásának szándékával is. S mielőtt bárki fölháborodna az újbalos radikalizmus vagy a különféle szekták családellenességén, vajon mennyiben más polgári szemszögből, illetve az úgynevezett „konzervatív értékek” szempontjából Jézus kijelentése: „azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak a férfi és az ő atyja, a lány és az ő anyja, a meny és az ő anyósa közt”, minthogy az Isten fiai „nem vérből, nem testnek kívánalmából, férfi gerjedelméből, hanem magától Istentől születtek”? És az elvet demonstrálva, mikor meglátogatta őt anyja és rokonsága, azokra mutatott, akikhez prédikált: „ezek az én anyám és atyámfiai.” Jézus mondta azt is, hogy add el mindenedet és oszd szét a szegények közt.
másfajta szexuális etika
A kommuna voltaképp az ősi törzsi társadalom sajátos reprodukálási kísérlete, vagy inkább: tudattalan, nosztalgikus emléke. Mindazok az ideológiák, amelyek alapján ilyen közösségeket hoztak létre a történet során, kivétel nélkül az egyenlőség mítoszaira építettek, amely az ősközösség emléke, nevezzék azt Aranykornak, Paradicsomnak vagy bármi másnak. Ráadásul az őstársadalmak némely formációi az európai polgári morállal ellentétes erkölcsi rendet mutattak, amivel rögvest kivívták a gyarmatosítók ellenszenvét és agresszióját. Számos ilyen társadalomban élő népnél másfajta szexuális etikát találunk, és a családmodell is radikálisan eltérhet a miénktől. Ismeretesek olyan törzsek, ahol egy személynek több „anyja” is lehet, de olyan is, ahol a közösség minden idősebb nőtagja az egyén „anyja”. Ugyanígy a különféle ősi rokonsági rendszerekben az „apa”, a „nővér” és a „fivér” fogalmai is képlékenyek, átjárhatók, elvonatkoztathatók a tényleges vérségi kapcsolattól.
Vélhetőleg a családi kötelmektől irtózott Buddha, s nőkkel szembeni ellenérzésének is ez az oka. Még a női szerzetesség megalapítása elől is elzárkózott, és csak akkor engedett, amikor nevelőanyja is szerzetes akart lenni. Ekkor mondta az elhíresült megjegyzést, hogy ha nők nem léptek volna a rendbe, tana ezer évig tartaná magát eredeti formájában, de így csak ötszáz évig fog fennállni. Jóslata nagyjából beteljesedett, minthogy halála után kb. ötszáz évvel szinte minden olyan vallási elem visszakerült a buddhizmusba, amelyet Buddha radikálisan megtagadott – persze kétséges, hogy ez a nők megjelenésével függött-e össze.