Dávid Katalin

ADATOK A SZAKRÁLIS MŰVÉSZET IKONOGRÁFIÁJÁHOZ (3)

1989 tavasz

ADATOK A SZAKRÁLIS MŰVÉSZET IKONOGRÁFIÁJÁHOZ (3)

,, Dicsérjétek az urat a földről, tengeri szörnyek és tenger mélységei… Mind ti erdei és mezei állatok, mászó férgek és szárnyas madarak.”
(148. Zsoltár)

A halat mint az ókeresztények titkos jelét már említettem [1], és azt a logikai összefüggést is, ami a jel és jelkép közötti kapcsolatot lehetővé tette: a hal görög elnevezésének betűit a ,,Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó” rövidítéseként értelmezték. Ennyivel azonban nem zárhatjuk le e jelentős és szétágazó szimbólumot, azt a jelképi erőt, amit a hal a keresztény kultúrában elfoglal.
eucharisztikus értelmezés
A későbbi időkben Krisztusra vonatkoztatni bármit, így a halat is csak akkor volt lehetséges, ha erre a Biblia valamelyik megfogalmazása, vagy egy teológiai evidencia lehetőséget nyújtott. Ez utóbbit egy Szent Ágoston-i szöveg adta, amelyben az egyházatya megemlíti az Úr asztalát, rajta a hal Krisztus, akit magunkhoz veszünk. Ez indítja a hal eucharisztikus értelmezését és ezért ábrázolják az oltárra tett tányéron, melyre a miseáldozat bemutatásakor a kovásztalan kenyeret tették.

Az eucharisztia — mely a keresztény művészet egyik ikonográfiái középpontja — hálaadást jelent, ami imában formálódik meg. A zsidó étkezésnél jelentkezett az eucharisztia, mint köszönet a táplálékért. Pál apostol ilyen értelemben mondja: ,,… aki eszik, az Úrra való tekintettel eszik, hiszen hálát (eucharistei) ad az Istennek”. (Rómaiak 14,6). Vagy szépen fogalmazza meg egy másik levelében: ,,Ha hálaadással eszem, miért szidjon valaki azért, amiért hálát adok?” (Korinthusiak 10,30). Az evangéliumok hálaadásnak mondják a zsidó szokás értelmében Jézus imádságát, amit az utolsó vacsorán, az oltáriszentség szerzése előtt mondott. ,,Most a kenyeret vette a kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: Ez az én testem, amelyet értetek adok.” (Lukács 22,19). Ezek a szavak tették, hogy az eucharisztia mint imádságfajta jelentése átment magára az oltáriszentségre, mint műszó az áldozati lakoma, az áldozat megjelölésére.

Andrea Vaccaro: Tóbiás és a hal, wikimedia.commons.org

Andrea Vaccaro: Tóbiás és a hal, wikimedia.commons.org

Ilyen értelemben olvasunk róla már az első században Philónál, az Alexandriában élő hellén zsidó bölcsésznél. Amikor tehát az eucharisztia ábrázolásáról beszélünk, tulajdonképpen e szentség megfogalmazását adja a művészet és visszautalva, ilyen értelemben fogalmazza a hal jelentését Szent Ágoston is.

Ugyancsak ebben az értelemben lesz szimbolikus jelentősége az evangéliumi kenyér- és halszaporítás csodájának, amelyet a teológiai elmélkedések kezdettől az utolsó vacsora előjeleként értelmeztek, és így a kenyér és a hal tulajdonképpen a kultikus étkezés jele lett. Az utolsó vacsora korai ábrázolásain is jelen van az asztalon a hal, ikonográfiái gyökerét az eucharisztikus meditációk fogalmazzák meg.
szentháromság-szimbólumok
A hal ritka, a tanítás szempontjából mégis jelentős ábrázolása a szentháromság-szimbólumokhoz kapcsolódik. Megjelenik három, fejével egymáshoz kapcsolódó hal, a keresztségnek a szentháromság nevében történő kiszolgáltatását jelezve. Mint attribútum is szerepet kap a hal a szakrális ikonográfiában. Így lesz Ráfael arkangyal kísérője, amelynek értelmét Tóbiás Könyve mondja el. Az elbeszélés egy Ninivébe deportált izraelita sorsát meséli el, aki megvakul, s akit Ráfael segítségével fia egy hal epéjével gyógyít meg. És ismerjük Jónásnak, a tizenkét kispróféták egyikének történetét, akit tengerbe dobtak, amikor az Úr hívó szava elől menekült. De az Isten egy nagy halat rendelt oda, s ez elnyelte Jónást. Három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, amikor kegyelmet kapott. Az Úr parancsolt a halnak, és az kivetette Jónást a szárazra. Már az ókeresztény időktől, végig a középkoron a történet Krisztus életének előképei közé kerül. Sírbatételéhez és feltámadásához adott meditációs alapot.

*

Közbevetőleg: ha tehetném, Jónás-szobrot állítanék, mementóként önmagunknak. Mennyire igaz Babits Jónás Könyve, és mennyire jelentős a babitsi megfogalmazás a vétkesek közt élő cinkosokról, amit vegyünk magunkra. Bizonyosan mi is menekülünk, csakhogy nincs szerencsénk, nem nyel el bennünket egy hal, hogy jóvá tehessük gyakori megfutamodásainkat, félelmünket az igaz szavak kimondásától. Legalábbis kimondásától annak, amit igaznak vélünk.

*

Érdekes, hogy a Physiologus, a középkori állatszimbolikát meghatározó majd kétezer éves irat nem tárgyalja a Jónás–cethal kapcsolatot, de ír a cetről, és az ördöghöz hasonlítja: ahogy a cethal, szájából illatot árasztva vonzza a kis halakat, úgy csábítja magához a sátán a gyenge embert. Vagy mozdulatlanul fekszik a tenger színén, és védelmet nyújtó szigetnek tűnik. A tengerészek kikötnek rajta, tüzet szítanak a hátán, de ekkor megmozdul, és nincs menekvése a benne bízóknak. A mélybe rántja őket. Így süllyeszti az ördög a pokol fenekére mindazokat, akik nála keresnek menedéket.

Megjelenik a hal a nagy meisseni püspök, Szent Benno mellett is. Az ábrázolásokon a kezében tartott könyvön fekszik, szájában kulcscsomót tart. A legenda úgy tudja, hogy a püspök a dóm kulcsát az Elbába dobatta, mert csak így tudta megakadályozni, hogy az exkommunikált császár, IV. Henrik belépjen a szent helyre. Emiatt a császár száműzte. Amikor visszatérhetett, egy hal hozta fel a folyó mélyébe vetett kulcsokat.

Jan van Eyck: Mária és a szentlélek, wikimedia.commons.org

Jan van Eyck: Mária és a szentlélek, wikimedia.commons.org

De meg kell említenem minden idők egyik legkedvesebb főpapját, a veronai Szent Zénót, akit igazán joggal kísér a hal, hiszen szenvedélyes horgász volt. Sírja ott van a San Zeno Maggiore-ban, és fölötte e mindig derűs sötétbőrű püspök kora középkori festett szobra áll. Arcán széles mosoly. Értem azokat, akiket Romeo és Júlia szépséges-szomorú szerelme vonz a városba, de bevallom, engem Zénó püspök hív vissza. Bizonyos vagyok abban, hogy a mennyország is vidámabb lett halála után. A szentháromságot tagadó ariánusok tudós ellenfelét természetesen könyvvel a kezében ábrázolják, és rajta, vagy a kezében tartott horgon a hal, amelyet maga fogott, hogy a város szegényeit táplálhassa. Mert barátja volt a szegényeknek és betegeknek. És ezért — rá is igazak Vasarinak Fra Angelicóra mondott szavai — „bizonyos vagyok abban, hogy lelke egészen a mennyeké”.

A másik már említett állatszimbólum a galamb, Isten megbékélésének jelképe a vízözön után. A Biblia bizonysága szerint a zsidóság különösen kedvelt állata volt. Ez az egyetlen madár, amelyet az ember áldozatul mutathatott be a templomban. A Leviták Könyvében olvassuk, hogy elsősorban a tisztulási szertartásnál szerepel áldozati ajándékként és az elkövetett bűnökért engesztelésül. (12). Ezt a mózesi törvényt követték Jézus szülei is, amikor a megszabott napok után elsőszülött gyermeküket felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, és kiváltsák a papi szolgálat alól. „Ahogy az Úr törvénye előírta”, két gerlét és két galambot vittek áldozatul. (Lukács 2,24).
a Szentlélek metaforikus jele
A keresztény művészetben már a legkorábbi időktől a Szentlélek metaforikus jele volt, amelynek ikonográfiái gyökere az evangéliumi megfogalmazás. A Jordánban megkeresztelkedő Jézus fölött megnyílt az ég és ,,az Isten lelke mint galamb leszállt” (Máté 3,16). Valójában nem ismerjük, illetve különböző módon magyarázzák a galamb és a lélek kapcsolatának okait. Magam azt hiszem, hogy talán a keresztségben megvalósuló újjászületést, az új teremtést kívánja kifejezni az evangélium, amikor a zsidó hagyományra támaszkodik, amely a vizek felett lebegő isten lelkét galambnak ábrázolja. A Zsoltárok könyvében pedig a tiszta lélek óhaja, hogy „bárcsak szárnyam volna, mint a galambnak” (55,7), szintén a galamb és lélek összekapcsolására utal.

És e szempontból még egy jelentése fontos, amelyet szintén a Bibliában találunk meg. Jelenti a szerelmet, a szeretetet, a szeretett személyt galambként becézve. Így nevezi a férfi választottját: „De szép vagy kedvesem, de szép vagy! Akár a galambok, olyanok a szemeid!” (Énekek Éneke 1,15). De így szól hasonlatában a nő is: „szemei, mint a galambok a medence vizénél, tejben fürödnek és tengeren ülnek” (5,12). A Szentlélek pedig a tanítás szerint az Atya és a Fiú szeretetének záloga, maga ez a kölcsönös szeretet személyesül meg a Lélekben: tehát hármuk szimbolikus ábrázolásánál természetesen ölti magára a galambnak mint a szeretetnek jelképét.

A képzőművészetben talán legkorábbi ábrázolását nolai Szent Paulus leveléből ismerjük, melyet a IV. század végén, az aquitániai születésű történészhez, Sulpicius Severushoz írt. Ebben a Félix bazilika mozaikját ismerteti, amelynek középpontjában a szentháromság áll, mégpedig az egyes személyek metaforikus jelével. Az Atyát kifejezi az égből lenyúló nyitott ujjú jobb kéz, a Fiút a bárány, a Szentlelket a galamb.

A Szentlélekre utal hét galamb együtt ábrázolása is, kifejezve a Lélek hét ajándékát. Ezek a bölcsesség, az értelem, a tudás és erősség, a tanács, a jámborság és az istenfélelem. Szépen fogalmazza meg — a Messiásról jövendölve — Izaiás próféta: „Az Úr lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és az értelem lelke; a tanács és az erősség lelke; a tudás és az Úr félelmének lelke, s az Úr félelmében telik öröme.” (11,2)

Verona, Basilica di San Zeno, wikimedia.commons.org

Verona, Basilica di San Zeno, wikimedia.commons.org

E szeretet-jelkép joggal attribútuma néhány erénynek: jelenti az alázatosságot, a reményt kalitkába zártan, bízva a szabadulás lehetőségében, és a tisztaságot. Címerállata a mértékletesség megszemélyesítőjének és általánosan ismert jelképe a szelídségnek. „Legyetek szelídek, mint a galambok”, mondja Jézus az apostoloknak, amikor a „farkasok” közé küldi őket. Igazából akkor érthető a mondat, ha a folytatást is idézzük: „és legyetek okosak, mint a kígyók”. A kettő együtt valóban jó tanács minden küldetéshez (Máté 10,16). Attribútuma a galamb jó néhány szentnek is: a neves ferences barátnak, Sziénai Szent Bernárdnak, a kevesek egyikének a középkorból, akinek autentikus portréját őrizte meg a művészet. Halála évében, 1444-ben készítette el arcképét Pietro di Giovanni Ambrogi. De ott áll a galamb a nyugati egyházatya Nagy Szent Gergely mellett is mint a Szentlélek inspirációját megszemélyesítő szimbólum. Életrajzában jegyzi fel írnoka, hogy a függöny mögé bújva leste meg mesterét írás közben, és látta vállán a galambot. Ugyanezért ikonográfiai kísérője az angyali doktornak, minden idők legnagyobb teológusának, Aquinói Szent Tamásnak is.
megátkozza a gonoszt
Az állatszimbólumok egyik legjelentősebbje a kígyó, ambivalens voltában jót és rosszat, ördögit és nemeset jelképezve. Ő a gonosz szörny, ellensége az embernek: a Genezistől az Apokalypszisig ilyen értelmezésben találkozunk vele elsősorban. A gonoszság faunájában az egyik legfélelmetesebb megszemélyesítője a Sátánnak. Milyen gyönyörűen indul az élet: a teremtés a káosz feletti győzelem. ,,Te hívtad elő a forrást és patakot, elapasztottál ősi folyamokat. A tied a nappal, a tied az éj, te helyezted el a napot és a holdat. Te jelölted ki a föld határait, te alkottad a nyarat és a telet.” A Zsoltáros dicsőíti így az alkotót (74,13-14). És ezután lépünk be a történelembe, megszületik az első ember. A dráma kezdetének pillanata, mert a poklok hatalmassága, a kígyóban rejtőző Sátán megindítja támadását a Paradicsom boldogsága ellen. Az írás megátkozza a gonoszt és ettől az időtől a történelem zárt csatatérré változik, amelyben az átok szerint a kígyónak meg kell küzdenie a bűnre csábított asszony ivadékával. Bár nem kétséges a végső kifejlett, amit az Apokalypszis fogalmaz meg, hogy a szörnynek el kell pusztulnia az idők végén, de addig megküzd az emberrel. Nem hiszem, hogy volt valaha a történelemnek olyan korszaka — és ezt kik tudhatják jobban, mint mi, a 20. század átélői —, melyben nem lett volna kézzelfogható valóság a gonosz harca ellenünk. A Biblia tud arról, hogy van egy mindig tapasztalható titokzatos lény, aki a kígyó alakjában öltött testet történelmünk kezdetén. Színrelépésétől kezdve igazi ellenség, mert boldogságunkat irigyelte meg. És irigysége révén világra jött a halál. (Bölcsesség 2,24)

A kígyó azonban ambivalens jel; bár a leggonoszabb és hazugabb állata a földnek, ugyanakkor az ő alakja biztosít menedéket a halálnak odadobottak részére. A jelenetet így rögzíti Mózes negyedik könyve: a Hór hegyétől a Sás tenger felé haladtak a pusztában a zsidók, amikor tüzes kígyók marták meg őket, „úgyhogy Izrael fiai közül sokan meghaltak… Mózes közbenjárt a népért, s az Úr így válaszolt neki: Csinálj egy tüzes kígyót, erősítsd egy póznára. Akit marás ért, életben marad. Mózes tehát készített egy rézkígyót, s egy póznára tette. Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a rézkígyóra, az életben maradt.” (Számok 21). Természetes, hogy a keresztény tipológiában ez lett előképe a keresztnek, amelyen az Emberfiát emelték fel, s amely elhozta az üdvösséget, a menekülést a halálból (János 3,14). Ezért ábrázolja a Biblia Pauperum a keresztrefeszítés mellett a mózesi rézkígyót.

A kígyó a föld megszemélyesítője és a kehely köré tekerőzve attribútuma János apostolnak és Nursiai Szent Benedeknek. Mindkettőjüknél utal az ellenségeiktől nekik szánt méregpohárra, amelytől azonban csodálatosan megmenekültek.

Róma, Basilica di San Clemente, traditioninaction.org

Róma, Basilica di San Clemente, traditioninaction.org

A kígyó egyik legnagyobb ellenfele a szarvas, amely egyben Krisztus-szimbólum. Az analógiát a Physiológus fogalmazza meg. Szerinte a szarvas elől elrejtőző kígyó a föld hasadékaiban talált menedékre. A szarvas azonban teleszívja magát a forrás vízével és ezt beleöklendezi a hasadékba. Ez menekülésre kényszeríti a szörnyet, aki kényszerül rejtekéből előbújni, ám a szarvas széttépi. Így pusztította Krisztus az oldalából fakadó vérrel és vízzel a bennünk rejtőző ördögi erőt. A római San Clemente apszismozaikján az ábrázolás ezen a meditáción alapszik: a keresztfa alatt áll a szarvas és a kígyó feje fölé hajlik. ,,A kígyókat lenyelik a szarvasok, bárhol találjanak rá” — így tudja a Physiológus.

A szarvas-szimbólum szerepel Szent Ágostonnál is. A jeles egyházatya a Zsoltáros szavaiból indul ki: ,,Ahogy a szarvasüsző a forrás vízére kívánkozik, úgy vágyakozik a lelkem utánad, Uram” (42,2). Ezért jelenik meg már a korai időkben a szarvas a keresztelő-kutak díszítéseként és ezzel egyben a keresztség egyik jelévé válik. De ott találjuk e nemes állatot az élet vizét ívó többi között is, a paradicsomi folyók forrásánál, amely fölött az élet fája emelkedik.
a madarak királya
A Krisztus-szimbólumok között jelentősek a madárjelképek, és ezek között is elsőként a sast kell említeni. A naphoz felszálló királyi madár a sírjából feltámadó és égbe szálló Üdvözítőt jelképezi és ugyancsak őt szimbolizálja a kígyó fölött diadalmaskodó sas. Ezek az ismertebb kompozíciók, illetve értelmezések. Kevésbé tudott, amit a Physiológus fogalmaz meg: ha a sas megöregszik, szárnya elnehezül, látása tompul, egyetlen menekülés számára, ha a naphoz száll, hogy leégesse régi szárnyait és a szemére boruló sötétséget. Ezután egy tiszta forrásra ereszkedik, amelyben újjászületik, megfiatalodik. Természetes, hogy a keresztény ikonográfiában ez a megújhodás a keresztség misztériumát jelképezi. Ugyancsak kevéssé ismert a fiait próbára tévő sas, aki felküldi gyermekeit a naphoz, hogy pillantsanak fényébe. Amelyik ezt nem viseli el, eldobja magától, mint méltatlant. A motívum az utolsó ítélet értelmezéséhez kapcsolódik. A Bibliában a madarak királya az erő jele, Ezekiel Könyvében megfogalmazva: „Egy nagy szárnyú, díszes tollazatú hatalmas sas kiterjesztette szárnyait, elment a Libanonra és elvitte a cédrusfa hegyét” (17,3); és jele a gondviselő szeretetnek, amikor a Sínai hegyen így szólt az Úr Mózeshez:, ,Láttátok mit tettem az egyiptomiakkal, s hogy mintegy sasszárnyon hordoztalak benneteket, s ide hoztalak magamhoz.” (2 Mózes, 19,4).

A Krisztusra vonatkoztatott madárszimbólumok gyakori alakja a pelikán. A Physiológustól tudjuk, hogy mennyire szereti kicsinyeit. A halott gyermekeit az anya, feltépve keblét, saját vérével kelti életre. Ez adja a szakrális meditáció alapját: az ember megváltása Krisztus vére által a Physiológus szerint a tökéletes analógia. Az ábrázolás megszakítatlan a keresztény művészetben és elsősorban az oltárhoz kapcsolódik, illetve dísze a feszületnek már a legkorábbi időktől.

Majd a főnix, mely 500 évenként hagyja el otthonát, Indiát, hogy felkeresse Libanon cédrusait és megtöltse szárnyait illatokkal. Ezután a Nap Városának oltárán áldozati tűzet gyújt és elégeti önmagát. Harmadnapra azonban hamujából új életre kel és útra kél vissza hazájába. A Physiológus ezért látja benne Krisztus jelképét, aki így szólt: ,,… odaadom az életemet, hogy majd újra visszavegyem… magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam és van rá hatalmam, hogy visszavegyem.” (János 10,17-18). Ezért e madár a feltámadás szimbóluma, jelképe az örök életnek, és így írnak róla az egyházatyák. De szimbóluma a reménynek is.

Kevesen tudják, hogy Krisztus-szimbólum a bagoly is, mégpedig a Physiológus összehasonlításában, aki idézi a zsoltárt: „Olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.” (102,7). A középkorban változik a jelentése, a zsidóság jelképe ekkor, de a neves tipológiai munkában, a Concordantia Caritatisban visszatér újra Krisztushoz: a nappal vak, tehát a többi madárnak kiszolgáltatott bagoly, a töviskoronás, Pilátus elé vezetett Jézust ábrázolja.

Miután a bagoly a magány, az egyedüllét jelképe, kísérője lesz a remetéknek, elsősorban Szent Jeromos mellett látjuk. Már az antik idők óta kifejezi a bölcsességet, és ezért áll az egyházdoktorok mellett.

Szent Lukács, Bretagne-i Anna hóráskönyve, wikimedia.commons.org

Szent Lukács, Bretagne-i Anna hóráskönyve, wikimedia.commons.org

A szakrális fauna egyik legjelentősebb egyénisége a fiatal tulok. Elsősorban az erő jelképe, de uralkodó szerepe mint áldozati állatnak lesz. Így válik Lukács evangélista szimbólumává, aki Zakariás főpap áldozatának bemutatásával kezdi könyvét. Tizenkét tulok díszítette a salamoni templom bronzmedencéjét, melyet a Biblia egyetlen névvel jelzett művésze, az ötvös Hirám készített. Izrael tizenkét törzsének, illetve eredetüket tekintve Jákob tizenkét gyermekének jelképei ezek, és természetes, hogy jelzik az apostolokat is.
sajátos forma
A Speculum Humanae Salvationis, a középkor e jelentős tipológiai könyve ábrázolja azt a jelenetet, amit a Legenda Aureaban olvashatunk. Mária Jézus mennybemenetele után végigjárta a helyeket, amelyek fiához kötődtek: a születés, a keresztelés helyét, ahol böjtölt, imádkozott, szenvedett, eltemették, feltámadt és mennybe ment. Ábrázolásaikra sajátos formát talált a miniátor: Máriát olyan jelképek keretezik, amelyek utalnak a Szentföldnek Jézus életével kapcsolatos helyeire. Itt is szerepet kap a tulok, a betlehemi istállóban. De érdemes említeni a többi jelet is. Angyal utal Jézus születésének názáreti hírül adására, kenyér és bor, illetve mosdótál egy lábbal az utolsó vacsora Sión hegyi termére, a szenvedés különböző eszközei és a bekötött szemű Krisztus-arc az elfogatás, az ítélkezés, valamint a kigúnyolás helyeire, a kereszt lándzsával és szivaccsal a Golgotára, a sírhely és a keresztes zászló a temetés és feltámadás helyére, végül a szikla, benne a két lábnyom a mennybemenetelre az Olajfák hegyének Betánia felé eső részénél.

Igen sok, kimeríthetetlen szinte a jelképek sora. Valójában az állatok legtöbbje megtestesítője valaminek: jónak vagy gonosznak, szeretetnek vagy gyűlöletnek, igaznak, hazugnak, szépnek és taszítónak. Talán a rókát érdemes említeni ezek közül: természetes, hogy az ördögöt látta meg benne az ősi képzelet. Álnok; ha nem talál élelmet, hanyatt vágja magát, felfújja testét, hogy halottnak tűnjék. A madarak bátran rászállnak, s ekkor ő felpattan és széttépi őket. A Physiológus ebben találja meg az analógiát a sátánnal, aki elpusztítja mindazokat, akik testéből kívánnak lakmározni. Mert ez a test a kapzsiság, a gyilkos gyűlölet és mindaz, amit Pál apostol ír levelében a Galatákhoz: bálványimádás, babonaság, ellenségeskedés, viszály, harag, pártoskodás, irigység. (5,19-20). Ez a jelentése azokon a középkori ábrázolásokon, amelyeken a róka szerzetesnek öltözve misekönyvből olvas és prédikál a libáknak, hogy azután megragadja őket.

Ambivalens jel a szamár, jele a féltékenységnek, butaságnak, a restségnek és szamárfüllel ábrázolták az eretnekeket. Emellett erényként az állhatatosságot, a türelmet és az alázatot képviseli. Közmondásos igénytelensége miatt a mértékletesség, de ugyanezért a fösvénység megszemélyesítője is. Sokszor szerepel a Bibliában. Az égi akarat kinyilvánításának eszköze Bileámnál, és ott találjuk a betlehemi istállóban Jézus születésénél, a Szent Család Egyiptomba menekülésénél, és rajta vonul be Jézus Jeruzsálembe.

freskó, San Baudelio de Berlanga, Spanyolország, wikimedia.commons.org

freskó, San Baudelio de Berlanga, Spanyolország, wikimedia.commons.org

Befejezésül néhány mondatban a rovarokról, melyek többsége a bűnt jelképezi. Leggyakoribb a légy, különös kedvvel alkalmazták a miniatúrákat keretező ornamentális szegélyen. Az egyházatyák Belzebubot tartják a legyek urának. A skorpió a hűtlenség és árulás szimbóluma, ezért gyakori kísérője Iskarioti Judásnak. „Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok…”, mondja Jézus tanítványainak (Lukács 10,19), és ezzel sátáni jelként értelmezi. Hasonlóan a sáska is az Apokalypszis látomásában, amikor a füstből ,,lepték el a földet, s akkora erejük volt, amilyen a föld skorpióinak van” (9,3). De pozitív jelentést kap a Példabeszédek alapján, ahol azt olvassuk, hogy bár ,,…a sáskáknak nincs királyuk, mégis rendben vonulnak fel” (30,27), ezért utal a gyermek Jézus balkezében ábrázolt sáska a pogányok megtérésére. A pók a kapzsi ember munkájának hiábavalóságát jelzi. Szent Ambrus ezért hasonlítja az ilyen tevékenységet a pók értelmetlen fáradozásaihoz, amellyel törékeny hálóját igyekszik helyreállítani. A lepke a múló szépség, a dőre szerelem és a könnyelműség jele. A méh és méz jelentése pozitív. A patrisztikai irodalomban a méz a misztikus élelem szimbóluma, s a méh így Krisztust jelenti. Rendezett, dolgos életük a kolostori rend jelképévé válik. Az édes eledelt gyűjtő méhek egyben a két hitszónok, Szent Ambrus és Clairvaux-i Bernát attribútumai lesznek.

[1] ADATOK A SZAKRÁLIS MŰVÉSZET IKONOGRÁFIÁJÁHOZ (2)
felső kép | Trophime, Arles, Franciaország, bluffton.edu