Beney Zsuzsa

BABITS MIHÁLY VERSÉRŐL

1991 november

BABITS MIHÁLY VERSÉRŐL

Babits Mihály
BALÁZSOLÁS

Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!
Gyermekkoromban két fehér
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon
s úgy néztem a gyertyák közül,
mint két ág közt kinéző ijedt őzike.
Tél közepén, Balázs-napon
szemem pislogva csüggött az öreg papon,
aki hozzád imádkozott
fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az
oltár előtt, kegyes szokás
szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én
s ő se jól értett. De azért
te meghallgattad és megóvtad gyermeki
életem a fojtogató
torokgyíktól, s a veszedelmes mondulák
lobjaitól, hogy fölnövén
félszáz évet megérjek, háladatlanul,
nem is gondolva tereád.
Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is,
segíts, Sebasta püspöke!
Lásd, így élünk mi, gyermek módra, balgatag,
hátra se nézünk, elfutunk
a zajló úton, eleresztve kezetek,
magasabb szellemek-de ti
csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt.
Nem sért ha semmibe veszünk
s aztán a bajban újra visszaszaladunk
hozzátok, mint hozzád ma én
reszkető szívvel… Mosolyogj rajtam, Balázs!
ki mint a szepegő kamasz,
térdeplek itt együgyű oltárod kövén –
mosolyogj rajtam, csak segíts!
Mert orv betegség öldös íme engemet
és fojtogatja torkomat,
gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm
zihál, s mintaki hegyre hág,
mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel,
kifulva, akként élek én
örökös lihegésben. S már az orvosok
kése fenyeget, rossz nyakam
fölvágni, melyet hajdan olyan megadón
hajtottam gyertyáid közé,
mintha sejtettem volna már… Segíts, Balázs!
Hisz a te szent gégédet is
kések nyiszálták, mikor a gonosz pogány
kivégzett: tudhatod, mi az!
Te ismered a penge élét, vér izét,
a megfeszített perceket,
a szakadt légcső görcseit, s a fulladás
csatáját és rémületét.
Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen,
okos felnőtt! Tejól tudod,
mennyi kínt bír az ember, mennyit nem sokall
még az Isten jósága sem,
s mit ér az élet… S talán azt is, hogy nem is
olyan nagy dolog a halál.

Gyermekkorunk rejtjeleiben sorsvonalaink lenyomata – és talán éppen ezért hívjuk elő felnőtt életünk nehéz pillanataiban, a mélyre süllyedt múlt időből régen eltűnt, gyermekkori vagy ősi önmagunkat, hogy megtaláljuk őt, akiben még nem vált ketté, mint később csaknem elkerülhetetlenül kettéválik, a vágy és a végzet, a bizalom és a gondolat. A felnőttség a meghasadt létezés állapota – csakhogy a belső törésvonalakat a rajuk nehezedő óriási súly mintha egymáshoz rögzítené. Az achát éles csíkjai ezek, ugyanaz és mégsem ugyanaz, az emberi lélek földalatti kőzeteiben.

Babits művészete olajjal táplált lámpásával mintegy átvilágítja fohászaink és kétségbeesésünk mélyrétegeit. A Balázsolás szívszakasztó vers – a modern költészet feszítő ellentmondásainak korában hangjának és kétségbeesésének gyermeki egyértelműsége miatt. Ez a hang nem még, hanem már egyértelmű – mert a még, a felnőttkor előtti segítségkérés csodát vár – de a költő itt már nem hisz a csodában. Gyermeki hang ez, annak ellenére, hogy nem csak azokat a régen elmúlt februári reggeleket idézi fel, amikor a gyermekeket a torokbetegségektől oltalmazó Szent Balázs védőpalástja alá helyezik, két, nyakukon keresztezett gyertya lángjai között mormolva a könyörgést, hogy elkerülje őket az akkori gyermekek fenyegető réme, az oly gyakran halálos diftéria. Nemcsak a balázsolás rítusa és nemcsak az vezet vissza a múltba, hogy íme, a felnőtt férfit a gyermekkorra emlékeztető torokbetegség sújtja – sokkalta inkább az, hogy Babits versében nyoma sincsen a hit és a reménytelenség felnőttkorban oly jellemző egymásban-bujkálásának és egymást-kioltásának. Ez a hang nem gyermeki naivitással, hanem gyermeki tisztasággal kér: nem gyógyulást, nem életet, még csak nem is jó halált: a költeményen mindössze egyetlen szó vonul át: segíts rajtam, szent Balázs! úgy, ahogyan Te tudsz, vagy Te akarsz – de kérlek akkor is, ha nem tudsz, vagy nem akarsz, hiszen hogyan is ismerhetnénk mi a Ti akaratotokat – hiszen ki tudja, mennyit nem sokall még az Isten jósága sem.

Ezt a verset nem lehet megmagyarázni, igazából megérteni sem lehet – de ha tudni szeretnénk, mi a hit, könnyeinken át, és nem csak Szent Balázs vértanúságának napján, olvassuk el újra és újra.

Részlet a VERSES ÖRÖKNAPTÁR című antológiából.
kép | Anna Margit: Párka