„… A SEMMIT HOZZA …”

akit tizennyolc éve eltemettem, és
azóta egyre csak kihantolok,
akivel álmodom még, „elbeszélgetést”,
aki mint lelkem árnya imbolyog
át a dicsőségen, a ködös égbe —
itt van előttem (szomszédolhatunk)
levélpapíron, onnan „néz beszéde”:
keserves író lettem… jól vagyunk…
vagyunk mi is: egymás mellett, a parton,
folyékony fény hullámzik, változik
keserűből édesre: ha megírom,
jóvá teszem? az álló víz folyik —
jár felszínén az imbolygó alak,
jön, mint a postás, mit hoz? hozza csak…

kép | Vajda Lajos: Barlangsír