A NEVETÉS, MINT…
1991 tél
Ördög tudja, hogy került az ágy alá
már kora hajnalban amikor még a kakas
sem kukorékolt amikor a kloroform szagú
ködben lustán lebeg a világ amikor
álmosan leskelődve cserkészi be
terrénumát az orvvadász kín
ördög tudja hogy került az ágy alá
nagyokat röhögtünk rajta de a nevetéshez
nekünk jogunk volt mindenkor ha vér folyt
ha csont repedt röhögtünk tehát ahogy
ott kapálózott tehetetlenül mint a
hátára esett bogár nevetett ő is rázta
testét az elfojthatatlan kacagás
kicsordultak a könnyei talán csak azért nevetett
hogy így adjon túl összegyülemlett könnyein
hosszú idő telt el kegyetlen nevetés közepette
idehallatszott egy őszi hajókürt hangja a
Dunáról idehallatszott egy hajókürt hangja
az őszi Dunáról
mintha az idő senkiföldje
lett volna az az összekaszabolt arc
ott az ágy alatt míg valamelyik ápoló
ki nem húzta onnan az öreget mint kisunokáját
az éhes őszi Dunából a hersegő izmú segítőkész
kajakosok miközben Leányfalu már a tavaszról
ábrándozott s valahonnét messziről már
érezni lehetett az ibolyák illatát
,,Gézuka!” e felpuffadt névből víz csorog
immár örökké iszapos víz szivárog
mindig jó míg mód adódik nevetésbe fojtani
a sírást ezért jó olykor ott az ágy alatt
tehetetlenül ezért jó az Úristen jéghideg
ölében: az öröklét-frizsiderben!